„Nekünk, magyaroknak fontosabb a biztonság, mint az üres szabadság” – Nagy Ervin a Mandinernek

Melyek a legalapvetőbb különbségek a konzervatív és a liberális szabadság-értelmezés között? Milyen szabadságfelfogások léteznek a konzervativizmuson belül?

Régi teoretikus vita a negatív és a pozitív szabadság arányainak méricskélése – de ez nem visz közelebb a megértéshez. Azt gondolom, hogy ma az egyén és a közösség viszonyrendszerében kell keresni a döntő különbséget. A liberálisok azt vallják, hogy az egyén szabadságának határtalan kiterjesztése üdvös. Ez a mai progresszív politika alapja is, ami szerintem utópiához vezet, éppen ezért veszélyes. Azt vallják továbbá, részben John Locke, majd John Stuart Mill képletéből kiindulva, hogy minden egyén szabadsága addig tart, amíg egy másik ember szabadságába nem ütközik, egyébként pedig mindenki azt tesz, amit akar, illetve azzá válik, amivé szeretne. Ezzel szemben

Ezek keretet szabnak és minőségi tartalmat adnak a szabadságnak. Több megközelítés létezik a konzervatív gondolkodáson belül, de talán közös nevező lehet az, amit Máté evangéliumában olvasunk. „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!”

A két szabadságfogalom tehát ellentétes?

Szerintem nem. Különbség van abban, hogy miközben szabadon cselekszünk, azt fürkésszük-e, hogy a másik ember territóriuma meddig tart, vagy inkább figyelünk arra is, hogy mit adhatunk a másiknak. Vagy mit kaphatunk a másiktól. Azaz mi, konzervatívok, mindig közösségben gondolkodunk. A szabadságot is közösségben akarjuk megélni. Ez a liberalizmus atomista felfogásával nem csupán ellentétes magatartás, hanem minőségbéli különbség.

Vagyis a liberálisok döntően utópisták, a konzervatívok meg realisták.

A szabadságnak szüksége van a valóságra, térre és időre, illetve konkrét emberi cselekvésre, amelyben feltárulkozik. A konzervatívok keresik a valóságot és igyekeznek meg is ismerni a határait. Ennyiben realisták. A liberális gondolkodók és persze a politikusok is szerintem naivak az emberi természettel kapcsolatban. Azt gondolják, hogy a racionalitással egyenes arányban nő a jóra való hajlam. Ugyanezt hiszik a szabadságról is. Szerintem

A jó fogalmát egybemossák a szabadság adta kellemes érzéssel. Végül érzéki haszonelvűséggé silányítják a szabadságot. Nekik címzi József Attila az Eszmélet című vers néhány sorát: „Láttam a boldogságot én,/ lágy volt, szőke és másfél mázsa./ Az udvar szigorú gyöpén/ imbolygott göndör mosolygása./ Ledőlt a puha, langy tócsába,/ hunyorgott, röffent még felém -/ ma is látom, mily tétovázva/babrált pihéi közt a fény.”

Ön szerint ezekben a különbségekben kereshetjük a magyar jobboldal sikerét is?

A jobboldal nem egyenlő a konzervativizmussal, de itt és most a magyar jobboldal nem más, mint a nemzeti konzervativizmus alapjain álló sokrétű politikai közösség. Pontosan erről szól és ennek szellemi krédóját bontja ki több látószögből is a Békés Márton szerkesztésében tavaly év végén megjelent Tihanyi jobboldal című kötet, ami a Kommentár folyóirat szerzőinek korábbi, meghatározó írásait gyűjti egybe.

A jobboldalnak van identitása, mintateremtő ereje, és képes közösséget építeni – ez a siker titka. A mai magyar baloldal viszont, ami egyébként nagyon távol áll a klasszikus baloldali értékektől, csak a nyugati mintákat másolja. Nincs saját ötlete.

Szokás mondani, hogy az emberek valójában többre értékelik a rendet, mint a szabadságot. Ez az állítás vélhetően még a kortárs jobboldali körökben se tetszik mindenkinek.

Milyen körökre gondol? A tengerentúli libertáriusokra? Vagy a hazai pancser konzervatívokra, akik a rendszerváltoztatás után annyira beleszerettek a liberális demokráciába, hogy azóta sincs egyetlen saját gondolatuk? Az előbbi oly távol van tőlünk, hogy szerintem ezt a vitát nekünk nem érdemes lefolytatni, utóbbi pedig önmagában is vesztes pozíció.

Érdemes kicsit elgondolkodni a Jean-Paul Sartre filozófiája és irodalmi munkái közötti feszültségről. A lét és a semmi című művében a korlátjaitól megszabaduló, végtelen szabadsággal rendelkező egyén lehetőségeit idealizálja, míg a regényei, például Az undor főszereplői olyan emberek, akik a szabadság súlya alatt szoronganak, létük nyomorúságos. A közösség és rend nélküli szabadság lélekromboló tud lenni.

Az Orbán-kormány tevékenységében pontosan milyen szabadságfelfogás tükröződik? Miként viszonyul ez a kormány a rendhez, illetve a belőle fakadó biztonság, biztonságérzet megteremtéséhez?

Az Orbán-kormány politikájának sikere a valósághoz való szoros kötődésnek és a közösségépítésnek köszönhető. Persze, a jóléti intézkedések is fontos támasztékok, nem mellékesen részei a valóságnak, de a baloldal téved abban, hogy csupán ez lenne a siker kizárólagos receptje. Nekünk, magyaroknak fontosabb a biztonság, mint az üres szabadság, ám a saját jövőnkről magunk akarunk dönteni.

hisz elutasítunk minden birodalmi erőszakot. Ezt értette meg a Fidesz. De mivel  alapvetően a baloldali szavazók is így gondolkodnak, ezért halljuk mindenfelé, hogy szükség lenne egy nemzeti baloldalra… A Nyugat ész nélküli utánzásával ma már nem lehet sikert elérni.

Úgyszintén gyakran hallani – liberális körökből –, hogy ahol a rend akarása a szabadság iránti igény fölé kerekedik, ott azonnal megjelenik a diktatúra réme. Nos, az Orbán-féle berendezkedést a hazai ellenzék – és most már a Nyugat egy tekintélyes része is – rendszeresen diktatúrának bélyegzi. Ez csupán kommunikációs fogás, vagy esetleg – a radikális szemléleti különbségek miatt – valós félelmek táplálják a baloldal részéről?

A valós félelem abból ered, hogy nálunk a demokrácia szabályait nem kizárólag a liberálisok írják, nem a globalista politikai csoportok teremtik meg a keretet. Aki a szabályokat hozza, illetve aki a politika termőtalaját, a kultúrát csinálja és ápolja, az nyeri meg hosszú távon a jövőt. Az európai baloldal retteg attól, hogy az Orbán-rendszer mintává válhat más jobboldali politikai közösségek számára is. Ezt úgy próbálja megakadályozni, hogy besározza a magyar demokráciát.

Ön szerint az Orbán-féle rend- és szabadságfelfogásnak komoly köze van a Fidesz-KDNP sorozatos győzelmeihez?

Nyilvánvalóan.

csak a valósághoz igazított helyes arányt kellett eltalálni a sikerhez. Gondoljunk csak az illegális bevándorlás kérdésére, a multikulturális társadalom rendetlenségének rémképére, az antropológiai forradalmat hirdető szélsőséges LMBTQ-ideológiára, vagy a hagyományos családi közösségek megvédésére! Ha csak ezeket a területeket nézzük és azt, amit az Orbán-kormány tesz, akkor egyértelmű a válasz.

Sokak szerint Molnár Tamás Az autoritás és ellenségei című munkája mindmáig a legkiválóbb bevezetés a szabadság vs rend/tekintély/autoritás témába. Mit gondol erről a műről?

Molnár Tamás szükségesnek tartja az autoritás bizonyos, a szeretettel és a gondoskodással együtt járó formáját, mert ez az alapja a boldog együttélésnek. Rend nélkül nincs közösség, közösség nélkül nincs biztonság, biztonság nélkül pedig nincs boldogság. Így gondolom én is. Molnár Tamás arra hívja fel a figyelmünket – és ezért is aktuális –, hogy

Ezért van ellenérzés sokakban a rend, az autoritás, vagy a tekintély hallatán. Pedig ha mindezek a teljesítményen és erényeken alapszanak, akkor pozitív többletet jelentenek. Ezért kell visszaszereznünk a fogalmakat, ezért kell megnyernünk az értelmezési versenyt. Ez pedig nem politikai, hanem kulturális erőfeszítést igényel.

***

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner