Szaniszló Sándor a 18. kerület pénzéből szerepelhetett többször az ATV-ben

2023. január 23. 13:55
A csatorna állítja, az Egyenes Beszédbe nem vásárolhatja be magát senki – írta meg a 24. A polgármester a Dobrev-árnyékkormány tagja is, így aggályos, hogy önkormányzati pénzből népszerűsítik a DK-t.

Önkormányzati pénzből szerepelt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szaniszló Sándor – írta meg a 24.hu. A kerület a 2021-es, illetve a 2022-es évre is kötött szerződést a csatornával, és ezek alapján a XVIII. kerületi polgármester decemberig 13 alkalommal szerepelt az ATV műsoraiban:

négyszer A nap hírében, nyolcszor az Egyenes Beszédben, egyszer az ATV Startban,

mindez nyolcmillió forintba került – derül ki a közérdekű adatigénylésére küldött válaszból, amelyet a portál kapott az önkormányzattól.

A 24.hu kitér arra, hogy hitelességi szempontból alapvetően fontos, szabad szerkesztői döntés vagy az interjúalannyal kötött szerződés révén hívnak meg valakit egy műsorba, ha ugyanis valaki megvásárolta a szereplés jogát, és ezt a műsorban nem jelzik, az súlyosan etikátlan magatartás, mivel okkal feltételezheti bárki, hogy az elhallgatott megállapodás befolyásolja a kérdéseket.

A portál megkereste az ATV-t, amely cáfolta, hogy Szaniszló az ATV-vel kötött önkormányzati megállapodás részeként szerepelt az Egyenes Beszédben. A tévé azt válaszolta a 24.hu-nak, hogy a szerkesztők saját döntésük és kizárólag szakmai szempontok alapján hívták a műsorba szerepelni Szaniszlót, mert ő egy országosan ismert, országos érdeklődésű ügyekben is megszólaló politikus. Az ATV hozzátette,

senkivel nem kötnek kereskedelmi vagy üzleti megállapodást Egyenes Beszéd-interjúkra.

A csatorna szerint a szerkesztőségeken belüli személyi átfedés miatt az önkormányzat ezeket az interjúkat a szerződés teljesítése részének tekinthette, mivel ennek ellenkezőjére az ATV nem hívta fel külön a figyelmét.

A Mandiner megkérdezte Szaniszló Sándort, nem tartja-e etikátlannak, sőt jogsértőnek azt, hogy az önkormányzat pénzéből szerepelt több ízben az ATV műsoraiban, viszont nem csupán polgármester, hanem a Dobrev-árnyékkormány tagja is, így a kerület pénzéből finanszírozták a DK népszerűsítését. Amint megkapjuk a polgármester válaszát, frissítjük a cikkünket.

Nyitókép: ATV/Képernyőfotó

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés