Elég távolságtartóan nyilatkoztak a kérdésünkre válaszoló ellenzéki pártok Karácsony Gergely 2024-es önkormányzati választással kapcsolatos terveiről. A főpolgármester a Partizánnak adott interjújában azt fejtegette, arra készül, ő lesz az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje 2024-ben. Azonban nem a pártok által támogatott jelöltként indulna, szerinte
a legjobb az lenne, ha a pártok hagynák, hogy ő megnyerje ezt a választást.
Ezzel együtt azt is előrevetítette, hogy az önkormányzati választással együtt rendezendő EP-választáson egyik pártot sem támogatja majd, és ő sem kér majd a pártlogókból. Persze a támogatásból alighanem igen.
Ungár aligha, Soproni igen
Karácsony tervei nem arattak osztatlan sikert az ellenzéki oldalon. Az LMP-s Ungár Péter rögtön a Facebookon adott hangot nemtetszésének. Mint írta, azon túl, hogy a főpolgármester újabb pártot, ezúttal a Párbeszédet szúrta hátba,
minden egyes pártnál nagyobb a felelőssége a 2022-es választási vereségben.
Ungár azt is megüzente Karácsonynak, hogy egyáltalán ne vegye biztosra a támogatásukat, „miután bő egy évvel ezelőtt a világ összes kamerájába belemondta, hogy a zöldpolitikának nincs meg a megfelelő támogatottsága Magyarországon, majd a mostani interjúban kifejti, hogy a dugódíj rossz, a Lánchíd gyalogos híddá tétele bonyolult, és amúgy is a forgalomcsillapítás esetén olyan csúnyákat mondanak az autósok.”
Az LMP-s politikus bejegyzésének kommentjeiben komoly vita alakult ki a kérdésről. Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere például védelmébe vette Karácsonyt, szerinte igenis zöld a jelenlegi városvezetés, amit egyebek mellett a parkolási díj emelése, „a szelíd közlekedési módok (Bubi, Mobi, kerékpársávok) támogatása”, valamint az autóforgalom kizárása a Lánchídról is bizonyít.
Soproni szerint teljesen racionális gondolat, hogy „amíg a pártok egymással versengenek az EP-választáson,
egy ernyőszervezet segítségével ezen a csatározáson felülemelkedünk, és megverjük a Fideszt a városokban”.
Mások azonban kritizálták Karácsony eddigi teljesítményét, volt aki azt írta: aki egyszer hátbaszúrta a szövetségeseit, az bármikor, bárhol, bárkivel ismét megteheti.
Nincs automatikus támogatás
Megkérdeztük az ellenzéki pártokat, mi a véleményük Karácsony terveiről, egyelőre az MSZP és a Jobbik válaszolt megkeresésünkre. A Jobbik azt közölte, hogy a 2024-es főpolgármesteri indulással kapcsolatban először az érintettel kívánnak személyesen egyeztetni. Válaszolni is
csak a személyes megbeszélés és tájékozódás után tudnak majd.
Az MSZP válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy Komjáthi Imre, a párt társelnöke korábban már több helyen is egyértelművé tette: senkinek a támogatása nem automatikus az MSZP oldaláról. Az MSZP szerint ugyanakkor „Karácsony Gergely kiváló teljesítményt nyújt egy válságos időszakban” és ha lesz előválasztás, amit ő nyer meg, akkor támogatni fogják.
Az MSZP ugyanakkor, „mint az igazi baloldal pártja”, arra fog törekedni, hogy mindenhol szocialista jelöltet állítson
arra fog törekedni, hogy mindenhol szocialista jelöltet állítson
és „olyan képviselők, polgármesterek induljanak és kerüljenek megválasztásra, akik a kormány káros politikája ellenére is az egyes településeket és lakosságát szolgálják.”
Gyurcsány már üzent
A DK nem válaszolt megkeresésünkre és egyetlen más fórumon sem reagált egyelőre Karácsony felvetéseire. Ugyanakkor korábban Gyurcsány Ferenc is arról beszélt, „nem alapértelmezett”, hogy támogatják a főpolgármester újrázását. Azt mondta, Karácsony Gergely egy meglehetősen kicsike pártnak a volt elnöke. „Olyan kicsike párté, aminek nem lesz meghatározó többsége a következő fővárosi közgyűlésben. Ezek fontos történetek. Ki határozza meg, és milyen módon és milyen háttérrel, hogy mit akarunk csinálni a fővárossal?” – forgatta tovább a kést a főpolgármesterben a DK-elnök.
Nyitóképen: Karácsony Gergely. Fotó: MTI/Mónus Márton