Schilling Árpád is úgy érezte, meg kell szólalnia: „Bizony ki kellene állnunk Benjamin Netanyahu ellenében is”

„A féligazság meg végső soron a háborúskodás melegágya” – fogalmazott a rendező.

Budai Gyula emlékeztette a baloldali képviselőt: az Európai Parlamentben arra szavazott, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat.
Ujhelyi István a Facebookon jelentkezett be, és fejtette ki véleményét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság a hazánknak járó források részleges felfüggesztését javasolta. „Bármelyik demokratikus országban ilyen helyzetben a kormánypártok lemondásra szorítják a tehertétellé vált miniszterelnököt” – fogalmazott.
A posztja alatt azonban Budai Gyula, fideszes politikus helyre tette a baloldali EP-képviselőt. „Pista, miután saját hazád ellen szavaztál az európai parlamentben, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat, még van a pofádon bőr kommentelni ebben a témában!? Úgy látom van!” – fogalmazott Budai.
Nyitókép: Facebook