Cigányság, reménység

2022. november 28. 8:21

Joó István
Mandiner
Ott jártam, ahol már a kisebbség a többség – és ahol nagy dolog a „szalagavatózás”, a szakma megszerzése és a család értékelése.

Vasárnapi személyes történet, hogy akaratlanul is árulónak bizonyultam a kilencéves kislányom előtt. Hiszen szombaton azt mondtam neki: „Ma még bírd ki, hogy nem foglalkozom veled eleget, holnap teljesen a tiéd vagyok!” Pont ezt hányta szememre, amikor készülődtem a szerkesztőségbe. Teljesen a tiéd – és mégis itt ülök nélküle a metrón… Hiába, a karácsonyi lapszám „előremunka”, és az odaszánt borsodi riporttal még nem végeztem, de itt van rá advent első vasárnapja.

Épp ott tartok benne – onnan kell folytatnom majd az írást –, hogy a keleti végeken egy családmentor hölgy, aki pont abból a mélységből való, mint akiket gondoz, mesél a hivatása örömeiről. Például hogy egyre több az olyan cigány lány a faluban, aki szakmát szerez és „szalagavatózik”.

A helyszínen, ahol már a kisebbség a többség, először nem kapcsoltam, miért olyan rendkívüli szó a „szalagavatózás”, de a roma származású családmentor pár szóval elmagyarázta: ebben a mozzanatban benne van, hogy

maga a család is értékeli, megünneplendőnek tartja a szakmaszerzést,

sőt, már van annyi pénz arra is – lévén, hogy a cigány édesapa évek óta dolgozik –, ami a szalagavató költségeit fedezi.

Épp ez a riportfelvételi részlet jár a fejemben, amikor az új  megállóban egy cigány fiú száll fel a cigány kedvesével. A srác nagy, fagyi színű – lilásrózsaszín – csomagot visz, rajta a felirat: „BOGLÁRKA ESKÜVŐI ÉS TÁNCRUHASZALON”. Nyilván a lányé, párja csak kíséri.

Szemben velem leülnek. Arcuk tényleg ragyog. Egy megálló múlva a lány a fiú vállára hajtja  a fejét, az pedig egyik kezével elengedi a kölcsönzői ruhazsák fogantyúját és tartózkodva, gyengéden karolja át kedvesét, simogatja meg annak dzsekijét.

Ifjúságom olvasmányélményei közül nem hiányoztak a népi írók művei. Versek, lírai szociográfiák. Illyés tréfás-keserű hőseposza („Hősökről beszélek”) arról, hogy az uradalmi cselédek éjszaka lopni járnak éhezés ellen az uraság földjére.

Nézem – lopva – a bálozni menőket. A szakmatanulását vagy gimnáziumot nemsokára bevégző lányt és mellette a fiút, a lovagiasat, a szolgálatkészet. Ő talán már végzett is valahol...

Ők nem felelőtlenül, de nagy komolyan és rövidesen családot fognak alapítani, és boldogok lesznek!

– fut át agyamon egy jóslat.

Eszembe jut Illyés Szekszárd felé című verse is, a „terhes kicsi nőről”, a szemközti vonatülésen. A magyarság folytatódását remélte a Ratkó-korszak teremtette, a mainál még sokkal kedvezőbb demográfiai helyzetben, mégis aggódva.Visz tovább egy népet; / eltakart / csempészáruképp hoz / egy magyart.

Szekszárd felé? Szerkesztőség felé. Négy gyermekem van, három egyetemista, egy általános iskolás, én tulajdonképpen mindent meg tettem. A legkisebbel többet kéne foglalkoznom, ez igaz…

É ők itt szemben? Szívemnek kedves előfutárok.

Szakma, szalagavató. Így már rendben van, nagyon rendben lesz!

Áldott adventet, közös Magyarország!

 

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez eléggé rózsaszínre sikerült pedig még az adventi gyertyáknál sem tartunk ott...
A fidesz cigánypolitikáját persze meg kell süvegelni, a munkaalapú társadalom, adóból jóváírható gyerek támogatás kezdi meghozni a gyümölcseit: Emelkedő cigány életszínvonal, kevesebb bűnözés, kevesebb gyerek.
Azonban a szalagavató mellett a szabadulóbulik még ma is pirosbetűs ünnepei a cigány családoknak, ahol a puja felnőtté érését ünnepelik.
Kell még vagy két emberöltőnyi nemzeti konzervatív kormányzás az áttörésig...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés