Nem kapott széleskörű támogatást az orosz gázra irányuló ársapka javaslata, inkább más irányba mozdulhat az Európai Unió – jelezte két diplomata a most is zajló rendkívüli energiaügyi tanácsülésről a Reutersnek. „Nagy vita volt a gázár sapka kérdéséről, és a Bizottságnak egy olyan javaslattal kell előjönnie, amely csökkenti minden gáz árát, de ezzel együtt nem fogja veszélyeztetni az Európába irányuló gázszállításokat” – fogalmazott egyikük.
A pénteki ülés – amelyen az energiaügyi miniszterek vettek részt – délelőtt 10-kor kezdődött. Az első rész nem volt nyilvános, ekkor az orosz vízumrendszer szigorítása mellett átbeszélték a miniszterek, hogy az elszabadult gáz- és áramárak kérdését milyen javaslatok mentén kezelnék. Ez alapján a következő pár napban majd átdolgozza saját ötpontos javaslatát az Európai Bizottság és utána arról döntenek majd a tagállamok.
Tehát pénteken csak az irányok dőltek el, konkrét döntések nem születtek – értelmezi az eseményeket a hírről szintén beszámoló Portfolio.
Röviddel egy óra előtt kezdődött a nyilvános szakasz, mely során a miniszterek röviden elmondták álláspontjukat. Felszólalt Szijjártó Péter is.
A Európai Bizottság tehát az első, nem nyilvános szakaszban megkapta a tagállami illetékesektől a konkrét iránymutatást, és ebből lehetett azt leszűrni, hogy nincs széleskörű támogatottsága a direkt (nominális) ársapkának az orosz gázra.
Az uniós mechanizmusokat ismerve az EB-nek olyan megoldást kell találnia, amelyet egyrészt legalább 15 tagállam támogatni tud, (ez a minősített többség) illetve amely nyomán nem kerül veszélybe az uniós gázellátás.
Nyitókép: MTI/AP/Olivier Matthys