Schilling Árpád is úgy érezte, meg kell szólalnia: „Bizony ki kellene állnunk Benjamin Netanyahu ellenében is”

„A féligazság meg végső soron a háborúskodás melegágya” – fogalmazott a rendező.

Az előadó Youtube-csatornájáról is törölte korábbi politikai tartalmú videóit.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, vasárnap Antsi még azt írta közösségi oldalán, hogy:
„Nem látok jövőt a jelenlegi ellenzékben”.
Csalódottságát az okozta, hogy a szombat délutánra, a Kossuth térre hirdetett Márki-Zay Péter nevével is fémjelzett tüntetés a szervezők szerint is kudarcba fulladt. Bár a Facebook-eseménynél több mint 2500-an jelezték a részvételüket, a rendezvényen egyes becslések szerint mindössze 100 ember jelent meg.
Alig pár órával a bejegyzés megjelenése után azonban elérhetetlenné vált Antsi Facebook-oldala. Ugyanakkor a Youtube-csatornája még elérhető, viszont időközben arról is lekerültek a korábbi, kormánykritikus szerzeményei. Így már csak 16 videó érhető el nála.
Nyitókép: Képernyőfotó