Az EP szakbizottsága aggasztónak találta a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogainak védelmét Magyarországon, valamint a gazdasági és szociális jogok érvényesülését is. A LIBE szerint a magyar kormány szándékos és szisztematikus erőfeszítéseket tesz az uniós szerződésben rögzített európai értékek aláásására.
Felszólították az Európai Bizottságot, hogy alkalmazzák az eszközöket
A jelentésben elítélték azt is, hogy az Európai Unió Tanácsa képtelen érdemben előrelépni a demokratikus normákkal szembeni visszaélések elleni küzdelem terén, és hangsúlyozták: az uniós szerződés 7-es cikke – amelynek alapján úgynevezett jogállamisági eljárás indítható valamely tagállam ellen – nem követel egyhangúságot az európai értékek súlyos megsértésével fenyegető egyértelmű kockázat azonosításához. A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy
használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszert az európai értékek védelmére.
Szorgalmazták, hogy az uniós végrehajtó testület ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló uniós alap pénzeinek folyósítását lehetővé tevő magyar tervet mindaddig, amíg Magyarország teljes mértékben nem teljesíti az európai szemeszter valamennyi vonatkozó ajánlását, és végre nem hajtja az Európai Unió Bíróságának, valamint a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) valamennyi vonatkozó ítéletét. Az EP LIBE bizottsága szerint