Ők verték át kamu-Klicskóként Karácsonyt és más európai politikusokat

2022. július 1. 15:41
Az orosz komikusok nem árulták el, hogy miként tudták mindezt végrehajtani.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az elmúlt hetekben több európai főváros polgármestere – köztük Karácsony Gergely is – egy átverés áldozata lett. A csaló Vitalij Klicskónak, Kijev polgármesterének adta ki magát, és így kezdeményezett videóhívásokat.

A Tagesschau.de német hírportál arról számolt be, hogy úgy tűnik kiderült, kik állhatnak a kamu-Klicsko hívások mögött. Mint írták, Vovan Krasnov és Alexey „Lexus” Stolyarov orosz komikus páros magára vállalta az átveréssorozatot. 

Minden felvétel felkerül majd az orosz „Youtube-ra”

A két imposztort az ARD Kontraste politikai magazin telefonon is felkereste. Stolyarov a magazin kérdésére válaszolva elmondta, hogy

„nem akarom elárulni, hogyan csináltuk, de könnyű volt”.

A beszélgetés során a komikuspáros arra is kitért, hogy a városvezetőkkel folytatott összes beszélgetést rögzítették, és a felvételeket rövidesen közzéteszik az orosz Youtube-klón csatornán. 

Állításuk szerint a céljuk a „trollkodás” volt, de tettük több jogi kérdést is felvet – írta a Tagesschau.de.

A Tagesschau egy másik cikkében eközben arról ír: bizonytalan, hogy milyen technológiával készültek a kamu felvételek. Eleinte egyfajta előrehaladott deep fake technológiára gondoltak szakértők és például a szintén átvert berlini polgármesternő, de az ARD szakértői úgy találták, hogy egy korábbi valós Klicsko-interjúfelvételt használtak fel a beszélgetéshez. Ennek részleteit azonban ők sem tudták megfejteni.

Annyi viszont tudható, hogy a kamu-Klicsko Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel is beszélt. Ha az orosz telefonbetyárok igazat mondtak, hamarosan a vele készült beszélgetés is felkerülhet a világhálóra.

 

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés