Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Már tavaly ősszel is kilátásba helyezte a távozását.

Jaroslaw Kaczynski, ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját – ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.
„Benyújtottam lemondásomat a kormányfőhöz, el is fogadta. Tudomásom szerint az államfő is aláírta”
– közölte Kaczynski a PAP hírügynökséggel. Elmondta: a kormányfőhelyettesi poszton Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter váltja fel.

Kaczynski már tavaly októberben kilátásba helyezte lemondását, akkor azt mondta, hogy már év elején távozik posztjáról. Döntését a keddi beszélgetésben is a PiS hatékonyabb irányításának szükségességével hozta kapcsolatba a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Megerősítette, hogy távozását az ukrajnai háború miatt halasztotta el eddig.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka