Leváltaná Márki-Zay az MSZP-s alpolgármestert Hódmezővásárhelyen

2022. április 28. 11:06
A Fidesz-KDNP helyi képviselője szerint a baloldali politikusok között leszámolás zajlik.

Márki-Zay Péter polgármester (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) csütörtökön javaslatot tett Hódmezővásárhely MSZP-s főállású alpolgármestere, Kis Andrea leváltására,

az indítványt azonban nem támogatta a közgyűlés minősített többsége.

Márki-Zay Péter a képviselőknek a helyszínen kiosztott indítványban zárt tárgyalására tett javaslatot, Kis Andrea azonban kérte, hogy miként megválasztásáról, leváltásról is nyílt ülésen döntsenek. A szocialista politikus a javaslathoz csupán annyit fűzött hozzá, Márki-Zay Péter másképp képzeli az önkormányzat működését, ezért nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni vele.    

„Egymás közti leszámolás”

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a városvezetés „egymás közti leszámolásában” nem kívánnak részt venni. A Fidesz-KDNP képviselői ezért kivonultak a napirend tárgyalásáról, és

a titkos szavazáson sem vettek részt.    

A minősített többségét igénylő indítványt a nyolc képviselő helyett csak hét támogatta, hárman nemmel szavaztak.    

Nyitókép: Facebook

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

MZP-t kicsinálják, mehet vissza Kanadába.

Ugyanúgy fognak járni, mint Gyurcsánnyal.

OTT MARAD, RÁJUK ÉG.

Most még lephetnének, és látványosan lapátra tehetnék, ahogy írod is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés