Dugába dőlhet az Energiewende, elakadt a német fordulat

2022. április 25. 11:01
Évtizedes energiapolitikai reformok, sőt a zöldmozgalmak alapvető követelései dőlhetnek meg Németországban, miután a nagy energiaátállás közepette érkeztek a háború következményei.

Muraközi Gergely írása a Mandiner hetilapban

 

Németország történelmének előző tizenkét éve akaratlanul is gyarapította mindazok német szókincsét, akik kicsit is érdeklődnek a politika és a gazdaság iránt. A leginkább elterjedt „Wir schaffen das!” (megcsináljuk!) mondat után a második legismertebb fogalom talán az Energiewende – és az utóbbi két hónap történéseit nézve könnyen lehet, hogy súlyosabb következményekkel fog járni, mint a 2015-öt követő összes migrációs hullám együttvéve. Honnan jön, mit takar a kifejezés?

Az Energiewende ’energiafordulatnak’ fordítható, de a fogalom (a németek imádják a hosszú és más nyelven értelmetlen szóösszetételeket) jelentéstartalma mára olyannyira önállósodott, hogy itt végig a német eredetiben használjuk.

Szélkerekek egy német városka fölött. <br> Fotó: Shutterstock

Színre lépő zöldmozgalmak

A kifejezés először a hetvenes évek második felének német környezetvédelmi mozgalmaiban tűnt fel. Nyugat-Németországban ekkor egyszerre erősödött fel az atomfegyverek – és párhuzamosan az atomenergia – elleni mozgalom, az Egyesült Államokból indulva Németországban is egyre inkább gyökeret verő környezetvédelmi aktivizmus, valamint az 1973-as olajválság nyomán a fosszilis tüzelőanyagokkal szembeni, államilag is támogatott fellépés.

Különösen az atomenergia-ellenes mozgalom volt nyugatnémet különlegesség. A Német Szövetségi Köztársaság 1954-ben a londoni kilenchatalmi konferencián lemondott arról, hogy a területén valaha atom-, biológiai vagy vegyi fegyvereket gyártson, azonban ezzel együtt az Egyesült Államok vállalta, hogy Németország területén katonai jelenlétet tart fenn – amelynek részeként atomfegyvereket is telepített az NSZK-ba.

A hidegháborús fegyverkezési verseny csúcsán,

a nyolcvanas évek közepén 130 nyugat-németországi depóban összesen 7300 atomrobbanófejet tárolt az amerikai hadsereg.

Elképesztő számadat – mintha minden magyarországi településnek, beleértve Iborfiát a maga tizenöt és Tornabarakonyt a tíz lakosával, egyenként lenne két atombombája. Nem csoda, hogy a német társadalomban nagy ellenállás alakult ki a nukleáris fegyverekkel szemben, amely az atomerőművekre és az atomenergiára is kiterjedt. 

A tiltakozást fokozták az általános környezetvédelmi mozgalmak, valamint a fosszilis energia válsága, így a hullámok egyre magasabbra csaptak, és egyre gyakrabban végződtek a tüntetők és a rendőrség közötti összecsapásban. Ilyenek voltak a gorlebeni atomhulladék-feldolgozó elleni demonstrációk vagy a Castor atomhulladék-szállító konténerek útjának akadályozása.

A kilencvenes évekbeli tüntetések kapcsán a környezetvédelmi miniszter próbált tárgyalni az aktivistákkal, több-kevesebb sikerrel, meggyőzendő őket arról, hogy az atomenergia szükséges és hasznos. A miniszter neve Angela Merkel volt.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

A környezetvédő mozgalom addigra már parla­menti párttá nőtte ki magát, Szövetség ’90 – Zöldek néven. Politikai támogatottsága egyre növekedett, különösen azért, mert a sajátos német államszerkezet miatt (amely nem felülről lefelé építkezik, mint mondjuk Franciaország, hanem alulról, a tartományoktól és a helyi közösségektől felfelé) nagy projektek is megakaszthatók voltak helyi kezdeményezésekkel, hatósági és bírósági eljárásokkal.

A mozgalom nagy sikereket tudott elérni egyes általa vitatott ipari projektekkel szemben,

például a Hambach területén több ezer hektáron folytatott külszíni barnakőszén-termelés állandó nehezítésével.

Az 1998-ban a szocdemekkel koalícióban kormányra kerülő mozgalom számára hatalmas siker volt, amikor 2000. június 14-én a Schröder-­kormány nagy energiaellátó cégekkel megállapodott, hogy leegyszerűsítve minden meglevő atomerőmű maximum harminckét évig működhet, hosszabbítás nélkül, és új erőműveket már nem építenek. Ez volt az Atomausstieg, tehát a kiszállás az atomenergiából.

Fordulat fordulat után

A 2009-es szövetségi választást követően Angela Merkel vezetésével felálló, úgynevezett fekete-­sárga szövetségi kormány – amely a Kereszténydemokrata Unió, a bajor Keresztényszociális Unió, valamint a liberális Szabad Demokrata Párt részvételével jött létre – azonban jelentős fordulatot hajtott végre.

2010. szeptember 5-én

jött az Ausstieg aus dem Ausstieg,

a kiszállás a kiszállásból: új megállapodást kötöttek, amely lehetővé tette az üzemidő meghosszabbítását az öregebb reaktoroknál nyolc, az újabbaknál tizennégy évvel. A 2010. szeptember 28-án kiadott, Energiakoncepció a környezetkímélő, megbízható és megfizethető energiaellátásáért című, 40 oldalas program semmi eget rengetőt nem tartalmazott. Előremutató volt abban, hogy a megújulóenergia-termelést részesítette előnyben, előirányozta energiatároló kapacitások fejlesztését és a primer felhasználás csökkentését hatékonyságnövelő és energiatakarékossági intézkedések által – azonban mindezt nem „revolúció”, hanem „evolúció” által, fokozatosan, 2050-ig, megtartva az atomenergiát mint az energiamix stabil részét.

Gázvezeték-építés egy brandenburgi erdőben <br>  Fotó: Shutterstock

Ekkor jött Fukusima: 2011. március 11-én a valaha mért egyik legerősebb, 9,1-es erősségű földrengés rázta meg a japán Tóhoku régiót, epicentruma 72 kilométerre volt a partoktól, a Csendes-­óceán mélyén. A rengés mindössze hat percig tartott, de az általa okozott szökőár óránkénti 700 kilométeres sebességgel érte el a partot, s az öt emelet magassá­gú hullám súlyosan megrongálta a Fukusima I-esatomerőmű hűtőrendszerét, a csernobilihoz hasonló katasztrófával fenyegetve. Az egészen súlyos következményeket a mentőcsapatok munkájának köszönhetően sikerült elkerülni, azonban az erőműből így is nagy mennyiségű sugárzó anyag lépett ki, és szennyezi mind a mai napig a környezetét.

Egy hónappal a katasztrófa után Merkel kancellár bejelentette, hogy három hónapos moratóriumot vezet be

az atomerőművek kapcsán, s ez idő alatt tizenhét reaktort átvizsgálnak, a hét legidősebbet átmenetileg azonnali hatállyal leállítják. A moratórium után az egyes tartományok eldönthetik, hogy az erőművek újra üzembe lépjenek vagy pedig leálljanak.

A moratórium leteltével a szövetségi kormány drasztikus lépésre szánta el magát, azonban a 2010-es megállapodással ellentétesen – ismét elhatározta az atomenergia-termelésből való kiszállást, a végdátum: 2022 vége. Az Energiewende, ahogy a szövetségi kormány a projektet hivatalosan is nevezte, azonban nem csak ebből állt. Az addig jellemző, lépcsőzetes, „lehetőség szerinti” megközelítés helyett gyors, határozott és egyre emelkedő mértékű megújulóenergia-termelést irányzott elő. Kimondták: 2020-ig a villamos áram legalább 35, 2030-ig 50, 2040-ig 65, 2050-ig 80 százaléka kell hogy megújuló forrásból származzon. 2050-re a teljes energiaigény 60 százalékát is megújuló forrásból kell fedezni. A számokat ráadásul időközben többször módosították – felfelé –, így a jelenleg (papíron) érvényes célkitűzés szerint 2050-re a villamosenergia-igény 100 százalékát megújuló forrásból kell szolgáltatni.

A célok megvalósításához a nap- és szélerőművek nagymértékű kiépítése és a szükséges energiatároló kapacitások fejlesztése mellett széles körű hatékonyságnövelési és energiamegtakarítási projektek is tartoztak, valamint napirendre került a villamos energiát szállító hálózat bőséges fejlesztése. Mindez hatalmas költségekkel járt – amelyeket részben állami forrásokból terveztek finanszírozni, részben viszont a híres-hírhedt EEG-Umlage pótdíj szolgált forrásként (lásd keretes írásunkat).

Az amúgy is magasabb áramdíjakra rakódó jelentős EEG-Umlage folytán

a német háztartások évek óta Európa legmagasabb áramdíját fizetik

– és ezt a közvélemény nagyrészt az Energiewendének tudja be. Az átállás közvetlen költségeit 2025-ig 425 milliárd euróra becsülték, amelyből 283 milliárd eurót az EEG-Umlagén keresztül a fogyasztók viselnek (és amely az energiaszolgáltatókhoz és a megújuló energiát termelő cégekhez folyik be).

Ezen hatalmas összeg ellenében azonban a kormány egy környezetbarát, a globális felmelegedés veszélyével és az atomkatasztrófák rémével szembeszálló, a külső forrásoktól szinte teljesen független energiarendszert kívánt létrehozni, amely egyszerre oldja meg a lakosság és az ipar energiaigényének kiszolgálását és a külső függéstől – például az orosz energiaszállításokról – való leválást. A cél az, hogy túlnyomórészt nagy nap- és szélerőmű-kapacitásokkal, majd azokhoz kapcsolt tárolókkal az egész országot behálózó távvezetékrendszer által Németország minden sarkát ellássák úgy energiával, hogy abból egy molekulányi szén-dioxid, egy grammnyi szennyezés ne keletkezzen.

Nukleáris szállítmány ellen tiltakozó zöldaktivisták Gorlebennél 2011-ben. <br> Fotó: AFP / Johannes Eisele

Félkész az átállás

És jött az ukrán válság,

ami Németországot az Energiewende talán leginkább sérülékeny fázisában kapta derékba.

Németország 2020-as teljes villamosáram-­felhasználása 552,9 terawattóra volt, ebből a szél- 23,7, a napenergia 9,2 százalékot tett ki, így azt mondhatjuk, hogy az Energiewende terv szerint halad, minden rendben. Nos, nem egészen. A nap- és a szélenergia ugyanis mind évszakok, mind napszakok, mind időjárás szerint jelentősen ingadozik. Ezt az ingadozást nagyrészt a hagyományos erőművek segítségével egyenlítik ki az egyes országok energia­rendszerei – vannak alaperőművek, amelyek nagy teljesítményen dolgoznak, de lassan kapcsolhatók fel és le (ilyenek például az atom- vagy a szénerőművek), valamint vannak a lényegesen gyorsabban szabályozható erőművek (amelyek legjobb példája a gáz). A gázerőmű a szénerőműhöz képest gyorsan beindítható, teljesítménye jól szabályozható. Ha jön egy felhőátvonulás, és nincs napelemes termelés, csak be kell kapcsolni. Ha jön egy hidegfront, és a szélerőművek hatalmas termelést adnak – nincs gond, le lehet kapcsolni. Ami gond, hogy ehhez egy dolog biztosan kell: földgáz.

Az Energiewende ugyanis két alapvető célját még messze nem érte el:

nincs megfelelő nagy teljesítményű gerinchálózat, és nincsenek megfelelő villamosáram-tárolási kapacitások.

A gerinc­hálózat hiánya abszurd helyzeteket eredményez: mivel tizenöt éve alig halad előre az észak–déli nagy áramszállító „autópálya”, a Nord-Süd-Trasse építése (mert helyi környezetvédő szervezetek sok-sok perrel akadályozzák – a sors iróniája), amikor nagyon fúj északon a szél, a szélerőműparkok áramát nem tudják a délen levő üzemekhez szállítani, így gyakran mínuszba csúszik északon az áram ára – tehát a termelők fizetnek azért az ottani fogyasztóknak, hogy megvegyék. A megújuló energiaforrások használatánál szintén alapvető tárolókapacitások pedig kiegyenlítenék az ingadozásokat hatalmas víztározókkal (ahol egy magasabban és egy alacsonyabban levő tó között a fölös árammal vizet szivattyúznak fel, majd ha áram kell, visszaeresztik), óriási akkutelepekkel vagy akár felhagyott bányatárnákba függőlegesen leengedett hatalmas súlyokkal, amelyeket villanymotorok emelnek fel és eresztenek le, tárolva majd visszanyerve az energiát. Megoldást jelenthetne még az is, ha a megtermelt villamos energiával hidrogént állítanának elő vízből, amely egyszerre lenne tárolható energiahordozó és rendkívül értékes alapanyag, amely helyettesíthetné a földgázt számos ipari felhasználásnál, például a műtrágya- vagy az acélgyártásban.

Ezek a projektek azonban még gyermekcipőben járnak (a szivattyús víztározók kivételével – abból számos nagy létezik már például Norvégiában, ahol a domborzat erre rendkívül alkalmas; csak éppen az nem Németország), és

a megújulók kiegyenlítésére a földgázalapú termelés áll rendelkezésre.

Tehát ha nincs földgáz, nincs az Energiewende jelenlegi stádiuma. Paradox, mégis tény.

Jöhet a totális zöldhátraarc?

A félkész Energiewende tehát a leginkább sebezhető pillanatában van. Már nincsenek meg az atomenergia-kapacitások, amelyek biztosítanák a stabil ellátás jelentős részét – és még nincsenek meg azok a kiegyensúlyozott, tárolással megtámogatott megújuló energiaforrások, amelyek függetlenné tennék a külső behatásoktól az országot. Mit tehet Berlin?

Egyrészt vásárol külföldről kapacitást – mint például atomerőművi áramot az ötvenhat működő francia reaktorból, vagy szivattyús tárolókapacitásokat Norvégiában, ahova nagy teljesítményű távvezetékeket épít ki. Ezek már eddig is részben működő alternatívák voltak.

Másrészt viszont

Berlin egyre határozottabb lépéseket tesz eddig elképzelhetetlen irányokba.

A tavaly ősszel a szövetségi választást meglepetésszerűen megnyerő Német Szociáldemokrata Párt és koalíciós partnere, a megerősödött Zöldek egy új zöldforradalom ígéretével lépett kormányra. Ehhez képest Robert Habecknek, a Zöldek által delegált gazdasági miniszternek, alkancellárnak azzal kellett a sajtó elé állnia 2022 áprilisában, hogy azokat a barnakőszén-erőműveket fogja újraindítani, amelyek elleni tiltakozásra az egész politikai létét alapozta. A gondolat is szürreális, a tény még inkább, még a magyar politika előző harminchárom évének zavaros világában is nehéz hasonló pálfordulást találni. A következő bejelentés, amellyel újra átlépné a Rubicont a kormány, az atomerőművek újraaktiválása lehetne.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Az igényt már több tartomány is jelezte, de a Zöldek szemmel láthatóan minden erejével próbálja elkerülni – hiszen ahogy láttuk, ezzel mozgalma alapjait, mindannyiuk politikai gyökereit, ötven év küzdelmének eredményét adná fel. Kérdés, hogy a választók mit bocsátanak meg könnyebben. Azt, ha egy párt feladja önazonossága magját, vagy azt, ha egy telet fűtés nélkül, ingadozó áramellátással, gazdasági összeroppanás közepette kell átvészelniük (miközben a franciák, a régi ellenlábas és összehasonlítási alap, élvezik atomerőműveik stabil termelését).

Az Energiewende eddigi múltja vitákkal teli, s az ideológiai nézeteltérések mellett pénzügyileg is súlyosan megterhelte a fogyasztókat. A mostani modell még működik – és működni is fog valószínűleg mindaddig, amíg ez az energiamix rendelkezésre áll (benne a földgázzal és a kőolajjal, bármilyen forrásból is).

A közeljövő bizonytalannak tűnik,

amit a szövetségi kormány rendkívüli óvatossága is tükröz az ukrán válság kapcsán.

A távoli jövő – ha sikerül megvalósítani – viszont a sokszorosára tágíthatja a német politika és gazdaság mozgásterét, hiszen az energiafüggetlenség jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A kockázat mindenesetre hatalmas – és Magyarországnak sem közömbös a kimenetele.

 

Pótdíj – fizessenek a fogyasztók
Mi is az az EEG, aminek hallatán mind a mai napig német fogyasztók milliói sóhajtanak fel hangosan? Az EEG (Erneuerbare Energien Gesetz vagy Energieeinspeisegesetz) azon törvény, amely azáltal teremti meg a megújulóenergia-fejlesztés pénzügyi forrásait, hogy leegyszerűsítve a nagy energiacégek kötelesek a megújuló energiát drágábban megvenni a termelőktől, azonban a különbözetet visszakapják – a fogyasztóktól. Minden fogyasztó, minden háztartás, minden üzem (a mentesített iparágak kivételével) a villanyszámlájában fizeti a megújuló energia többletköltségeit. A törvény már 2000-től létezett, azonban a 2011-es döntés után a pótdíj mértéke jelentősen emelkedett, majd magas szinten állandósult. Mennyi a többletköltség? 2020-ban, amikor a díj a legmagasabb volt, kilowattóránként nagyjából 25 forintot tett ki – tehát kétszer annyit, mint amennyibe Magyarországon a lakossági áram villamosenergia-része került (az áram árának két része van: a villamosenergia- és a rendszerhasználati díjak; a villamos energia jelenleg kilowattóránként nettó 12 forint körül van, a rendszerhasználati díj 16,4 forint, és ezekre rakódik még az áfa). Ez csak az EEG-Umlage, a lakossági villamos energia ára Németországban 2011-ben 25 eurócentről indult, és 2021-re (a nagy energiaár-emelkedés előtt) 32-33 centig emelkedett, így a jelenlegi árfolyammal átszámolva 90 és 120 forint közötti összegbe került egy kilowattórányi áram a fogyasztó számára.

***

Nap, szél
Németország hatalmas ütemben bővíti nap- és szélerőművi kapacitásait. A 2000-es, gyakorlatilag a nulláról való indulás után 2010-ben 18 GWp, 2020-ban már több mint 54 GWp volt telepítve (ez nem a tényleges, hanem a maximális elméleti termelés). Az éves termelés a 2010-es 11,73-ról 2020-ra 51,4 terawattórára nőtt (összehasonlításképpen: Paksé évi 16 terawattóra körül van, tehát ez a 2020-as német termelés három atomerőmű, tizenkét blokk munkájának felel meg). A szélenergia hasonló sebességgel bővül, a 2010-es 26,8 gigawattos teljesítmény és 38,3 terawattórányi megtermelt áram 2020-ra 62,1 gigawatt teljesítményig és 130,9 terawattórányi megtermeltáram-mennyiségig növekedett (érdemes megfigyelni, hogy a szélerőművek beépített teljesítménye fajlagosan mennyivel nagyobb, mint a napenergia-hasznosításé).

Nyitóképen: Vissza a múltba: felszíni barnakőszénbánya Garzweilerben. Fotó: Shutterstock

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi örököltük az orosz gáztól való függőségünket. Az atomerőmű bővítését Jávor Benedek egy csomó feljelentéssel akadályozta. Sokkal előrébb lehetnénk vele.
A mai ellenzék amikor kormányon volt, akarta a bővítést. Aztán amikor a Fidesz akarta, akkor akadályozták.
A németek viszont saját maguk sétáltak bele a saját maguk által állított csapdába. Merkel felelőssége nem kérdőjelezhető meg.

Persze, hogy az volt. Politikai nyomásra születtek ezek a döntések.

Bármely erősárammal foglalkozó villamosmérnök megmondja, 10 éve is megmondta, hogy ez így teljes hülyeség, ebből nem lesz semmiféle zöldülés. Nincs elektromos energiatárolás, záros határidőn belül nem is lesz, ezt szépen el kell felejteni. A nap és szélfarmok ingadozó termelését gázerőművekkel és importárammal lehet kompenzálni, kész passz, ennyi van, mai tudásunkból ennyire futja, tetszik vagy sem. A villamos energiaellátásban energiatárolás egész egyszerűen nincs. Dízel-aggregátorok vannak a fontos fogyasztók, a kritikus infrastruktúra mellett arra az esetre, ha áramszünet van, például a mobiltelefon tornyoknál. Aggregátorok, nem akkumulátorok.

Ami az akkukat illeti, egy kurva belsőégésű személyautót nem tudnak olcsón kiváltani elektromos hajtású változattal, hogy kábé ugyanazt tudja hatótávban, satöbbi, mert az akksi rohadt drága. Akkor mégis miből gondolták, hogy egy évi 500 Terawatt fogyasztású ipari ország energiaigényét fogják majd tárolni? Mégis hol a bús picsába tárolnák, miben, hogyan? Egy Mount-Everest méretű lítiumakksiban, amit 4-5 évente cserélnek majd?

Agyrém az egész. A szakma csak ingatja a fejét, és csak annyit mond, hogy én megmondtam előre, mert ilyen gyökér faszságra nem lehet mást mondani.

Hasonló pofáraesést várok egyébként az elektromos autókkal kapcsolatban is. Nem lesz itt semmiféle forradalom, amiben a hülye zöldek hisznek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés