Áll-e végül Macronnak a zászló?

2022. április 9. 12:31
A háború híre természetesen Franciaországban is a regnáló hatalom felé tereli a választókat – a legutóbbi kutatások szerint mégsem lehet biztosra venni Emmanuel Macron második fordulós győzelmét.

Effet drapeau, zászlóhatás – franciául így nevezik azt a jelenséget, hogy krízishelyzetekben

a további instabilizálódástól tartó választók hajlamosak a hatalom mellé pártolni.

Mi sem személtette ezt jobban, mint az, hogy Emmanuel Macron francia államfő támogatottsága az ukrajnai háború kitörése után 30 százalék fölé ugrott.

Emmanuel Macron hivatalosan a régiós napilapokban március 4-én közölt nyílt levelében jelentette be, hogy egy második mandátumot is megpályázik. Ebben külön kitért arra, hogy a nemzetközi helyzet miatt nem folytathat olyan kampányt, amilyet szeretett volna – persze mi lenne jobb kampány, mint a gyakorlatban megmutatni, hogy az ember számottevő aktor a nemzetközi színtéren.

Ha azonban azt remélte az elnök, hogy a háborús hangoltság a választás napjáig magasban tartja a népszerűségét, csalódnia kellett: az utóbbi időszakban élesebbé vált a verseny. Mint arra Hélène de Lauzun is rámutat hetilapunkban megjelent interjúnkban,

a francia közbeszédet egyre inkább az emelkedő árak, a megélhetési gondok tematizálják;

első, dijoni kampányrendezvényén indulatosan számon is kérték az államfőt, amiért nincs megfelelő válasza a problémára.

Macron egyik fő ígérete a nyugdíj­korhatár fokozatos kitolása 62-ről 65 évre – ezt a liberális-konzervatív pol­gárságnak kedves programpontot kellene ellensúlyoznia a baloldalnak tett gesztusokkal, ha újra akarja teremteni a centrista választási koalíciót. Nem egyszerű feladat ez, ráadásul ott van a Lauzun által szintén említett amerikai agytrösztök egyre terebélyesedő ügye.

Egy szenátusi vizsgálat megállapította, hogy Párizs több mint 2,4 milliárd euró értékű szerződéseket kötött a McKinsey­-hez hasonló külföldi tanácsadó társaságokkal a kormányzati stratégia kialakítására, s a cégek képviselői kormányüléseken is részt vettek. A sárga mellényes lázadásokat többek között az a közkeletű benyomás szította, hogy a volt befektetési bankár Macron a gazdagok elnöke, s a kormányzat cserben hagyta az átlagos franciákat. Az államfő szempontjából a lehető legrosszabb pillanatban látszódnak igazolódni ezek a régi vádak.

Ha az elnökválasztás a szociális érzékenységek versenyévé válik, az Marine Le Pen malmára hajthatja a vizet. A Nemzeti Tömörülés jelöltje kellő időben felismerte a téma jelentőségét, szemben fő jobboldali riválisával, Éric Zemmourral, aki hajthatatlanul a bevándorlásra és a közbiztonságra összpontosított – márpedig az Ifop nevű közvélemény-kutató cég vezetője, Frédéric Dabi szerint

a nagy lecsúszás (grand déclassement) tematikája jelenleg felülírja a nagy népességcseréét (grand remplacement).

Apropó, Zemmour: a publicistából lett elnökjelölt március 27-én több tízezer ember előtt tartott beszédet az Eiffel-
toronnyal átellenben található Trocadérón, ahol 2012-ben Nicolas Sarkozy, 2017-ben François Fillon tartott emlékezetes választási seregszemlét – nota bene: egyikük sem győzött aztán. Zemmour állította: mozgalma rácáfol majd a közvélemény-kutatási adatokra, ám nem úgy tűnik, hogy a „Gyilkos Macron!” kiáltásokkal színesített esemény különösebben változtatott volna a Le Pennek kedvező kampánydinamikán.

Egy március 30-án nyilvánosságra hozott felmérés egyébként

az eddigi legszorosabb mérkőzést vetíti előre a második fordulóra;

Macront 52,5 százaléknyi, Le Pent 47,5 százaléknyi szavazó támogatná. Ez annak fényében igazán figyelemreméltó, hogy március elején, tehát a háború kezdetekor 61:39 százalék volt ez az aránypár.

Marine Le Pen  egy elzászi piacon:  a szociális érzékenységre apellálhat.<br>Fotó: AFP / SEBASTIEN BOZON

A francia baloldal történetében a kicsi pártokra, mozgalmakra való elaprózódás inkább szabályt jelent, mint kivételt. Időről időre feltűnt viszont egy karizmatikus vezető, mint François Mitterrand, aki egyesíteni tudta a progresszív tábort. Nem így 2022-ben. A balos formációk vezetői a zöldpárti Yannick Jadot kezdeményezésére tavaly tavasszal összeültek, hogy tárgyaljanak az elnökválasztáson való esetleges közös indulásról, azonban hamar elhalt a párbeszéd.

Eközben pártfüggetlen balos aktivisták Primaire populaire néven előválasztás szervezésébe kezdtek,

ám a civil támogatóik által benevezett politikusok közül a jelentősebbek – így az Engedetlen Franciaország vezetője, Jean-Luc Mélenchon, a szocialista párti főpolgármester Anne Hidalgo, valamint Yannick Jadot – elutasították, hogy alárendeljék magukat a januári voksolás eredményének, így az egészből csak afféle nagyszabású közvélemény-kutatás kerekedhetett.

Fotó: AFP / Nicolas TUCAT

Anne Hidalgo kampányát nem nehéz katasztrófának minősíteni: François Mitterrand egykori pártjának jelöltje éppen a 2 százalékot karcolgatja a felmérésekben, ami nem csupán politikai, de finanszírozási szempontból is súlyos csapást mérhet a szocialistákra: a kampányköltség-visszatérítés 5 százalékos küszöbét Benoît Hamon öt éve még megugrotta, ez most nagy meglepetés lenne.

Hidalgót sok kritika éri párizsi városvezetőként nyújtott teljesítménye miatt,

két éve mégis sikerült megőriznie posztját – akkoriban váltig fogadkozott, hogy nem jelentkezik be az elnökválasztásra, és talán bölcsebb lett volna, ha tartja is magát ehhez. A szocialisták ma – a pártból Emmanuel Macronhoz átigazoló külügyminiszter, Jean-Yves Le Drian szavaival – „közelebb állnak a temetéshez, mint a feltámadáshoz”, s az életvégi letargiát nemigen oszlatja el annak tudata, hogy a francia baloldalon jelenleg minden erő nagyjából egyformán jelentéktelen.

Emmanuel Macron egy nyugat-franciaországi kampányeseményen március 31-én.<br>Fotó: AFP / Ludovic MARIN

Leszámítva az immár harmadszorra induló Jean-Luc Mélenchont, akinek hajrájában érezhető néminemű svung. Pártja mozgósítókapacitásán és a kampánytematika alakulásán kívül kezére játszik a „hasznos szavazat” dilemmája: lévén a baloldalról neki van a legtöbb esélye bejutni a második fordulóba, logikus, hogy egyre többen pártolnak át mellé a többi aspiráns hívei közül is.

Mélenchon finomított kissé 2017-es programján, főként az euroszkeptikus pontjain: most az alapvető élelmiszerek, illetve a villany, a gáz, a benzin árstopjával, 1400 eurós minimálbérrel, 60 évre csökkentett nyugdíjkorhatárral, illetve

régi álmával, a közvetlen demokrácián alapuló hatodik köztársaság megteremtésével kampányol.

Persze az újbalos tételek sem maradnak ki a szózataiból: egymilliárd eurót fordítana a szexizmus és a nőket érő erőszak elleni küzdelemre, túllépne a francia intézményekben testet öltő „patriarchális logikán”, s felszámolná a balhés negyedekben eljáró, bűnözés elleni rendőri brigádokat – ezek munkájáról a Marseille északi része (BAC Nord) című, nagy vihart kavaró filmből kaphatunk képet.

Mélenchon a kampánygyűlésein – ezeken hol személyesen, hol hologram formájában vesz részt – az oroszok ellen harcoló ukránokat méltatja, a háborús események azonban nem sarkallták szilárdan nem elkötelezett külpolitikai programja felülvizsgálatára: továbbra is a NATO-ból való kilépést szorgalmazza, s

„alterglobalista szövetségek” létrehozását javasolja a háborús konfliktusok rendezésére,

illetve a klímaharc erősítésére. Támogatottsága jelentősen nőtt az utóbbi hetekben, elemzők azonban úgy látják, a szélsőbalos politikus kevesebb szavazói tartalékkal rendelkezik, mint Marine Le Pen, így nem valószínű, hogy továbbjuthat a második fordulóba.

Baloldali blablabla
Az elnökjelöltségével kapcsolatban sokáig ködösítő volt igazságügy-miniszter, a francia melegházasság „anyja”, Christiane Taubira kapott a lehetőségen, hogy a baloldali előválasztáson a főképp virtuális – a netes szavazólapon akaratuk ellenére feltüntetett – riválisokat legyőzve megszerezze a progresszív szavazók kvázifelhatalmazását.

Nyert is, ez viszont nem szolgáltatott kellő felhajtóerőt ahhoz, hogy egyesítse a baloldalt, sőt ahhoz sem, hogy megszerezze az elnökjelöltséghez szükséges ötszáz ajánlást választott tisztségviselőktől. Csak rontottak a helyzetén azok a politikai vígjátékba illő jelenetek, mint amikor a Pierre Abbé Alapítvány rendezvényén a lakhatási válsággal kapcsolatban – nincs jobb szó – összevissza hablatyolt.

A nézők a felszólaló jelöltek reflexióit egy-egy kifejezéssel értékelhették, Taubira megnyilatkozása után a projektoron megjelenített szófelhő közepén nagy betűkkel álltak olyan kifejezések, mint „homályos”, „blablabla”, „üres”, „vázlat”. Miután híresztelni kezdték, hogy még az előválasztást lebonyolító szervezet is elhatárolódni készül tőle, Taubira bejelentette visszalépését, a szervezet pedig a harmadik helyezett Mélenchon támogatására hívott fel, amit az őt előző Jadot viccnek minősített, s a szervezet egyik alapítója is felháborodásának adott hangot. Mindez jól mutatja: nem mindennapi feladatra vállalkozik, aki egyesíteni szeretné a francia baloldalt.

 

Nyitókép: Shutterstock 

Összesen 93 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés