Vitalij Klicsko szerint Németország akár párnákat is küldhetne Ukrajnának segítségül

2022. január 27. 13:34
Kijev polgármestere ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Németország 5000 katonai sisakot küld Ukrajnának.

Németország 5000 katonai sisak formájában kíván segíteni Ukrajnának a „lehetséges” orosz invázió ellen – közölte Christine Lambrecht német védelmi miniszter szerdán. Vitalij Klicsko korábbi világbajnok bokszoló, jelenleg Kijev polgármestere a következőképp kommentálta a német kormány gesztusát:

Miféle segítséget fognak ezután küldeni? Párnákat?”

„Szóhoz sem jutok a német kormány viselkedése miatt. A védelmi minisztériumnak láthatóan nem tűnt fel, hogy tökéletesen felszerelt orosz erőkkel állunk szemben, és Oroszország bármikor inváziót indíthat Ukrajna ellen” idézi a polgármestert a Reuters.

Andrij Melnyk, Ukrajna berlini nagykövete szerint ez a szimbolikus gesztus üdvözlendő, de nem túl nagy segítség, mivel hazájának inkább védelmi fegyverekre van szüksége, nem elsősorban sisakokra – amelyekről nem tudni, hogy Németország adományozta őket, vagy Ukrajnának ki kell fizetnie a katonai felszerelést.

Nyitókép: STR / NurPhoto / AFP

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A fejet védő sisak védi az észt.

Mi meg küldjünk nekik Dorkókat, abban könnyebb elfutni az oroszok elől.

"Erre mondta Ursula akkori védelmi miniszer"

Női hadügyminiszter a gyengeség biztos jele.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés