Márki-Zay nélkül ült össze az ellenzék, megvan, kik állnak a közös lista élén

2022. január 10. 13:10
Az ellenzék Márki-Zay Péter nélkül, pártelnöki szinten egyeztetett a vitás kérdésekről.

Múlt hétfőn és kedden az ellenzék Márki-Zay Péter nélkül, de az ő tudtával, pártelnöki szinten egyeztetett a vitás kérdésekről – írja a Telex. A portál szerint a pártvezetők belementek, hogy kifejezett kampányügyekben, annak napi, operatív kérdéseivel kapcsolatos döntésekben Márki-Zay Péter és csapata döntsön akkor, ha nincs egység. A vitatott programpontoknál is a legtöbb esetben a miniszterelnök-jelölt szempontjai érvényesültek, Márki-Zay harminchárom módosítóját fogadták el, és nagyjából összeállt az ellenzéki csomag.

A közös lista még nem dőlt el teljesen, de abban egyetértenek, hogy az első öt helyen az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei szerepeljenek, hatodik helyen az MSZP-s Tóth Bertalan, a hetediken pedig az LMP-s Ungár Péter következik majd.

  1. Márki Zay Péter (listavezető-miniszterelnök-jelölt)
  2. Dobrev Klára, DK
  3. Karácsony Gergely, Párbeszéd
  4. Jakab Péter, Jobbik
  5. Fekete-Győr András, Momentum
  6. Tóth Bertalan
  7. Ungár Péter

Mint írták, a listát és a programot január végéig szeretné véglegesíteni az ellenzék, addigra álláspontjuk szerint összegyűjtik a népszavazáshoz szükséges kétszázezer támogató aláírást is. A portál szerint ezen felül az ellenzék hárommillió példányban kezdene terjeszteni egy kampányújságot, és ezer óriásplakáton is meg fog jelenni az egyesült ellenzéki arculat.

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila 

Összesen 129 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na nézzük.

1. MZP Hódmezővásáhely polgármestere. Vannak kétségeim, hogy egyáltalán beülne-e a parlamentbe egy vereség esetén. Pláne ha egyéniben kikap (ami most a papírforma lenne).
2. Dobrev EP-képviselő, nem kell részeleteznem mennyivel jobban fizető és kényelmesebb poszt, mint ellenzéki képvsielőnek lenni a magyar parlamentben. Itt még kétségesebb, hogy egyáltalán beülne-e a parlamentbe egy vereség esetén.
3. Karácsony: ő kb. 99%, hogy nem lesz képviselő, bármi is történjen!!!

Szóval a 4. Jakab az első valódi képviselőjelölt.

Ezek a sajá szavazóikat is komplett hülyének nézik.

Karigeri átül a Parlamentbe?

Ezekért a nevekért ki fog felkelni a szavazás reggelén? Igaz, a kutyát vinni kell pisáltatni.

Pontosan!

Egészen durva és példa nélküli, hogy három olyan emberrel nyomulnak, akik ELŐRE TUDOTTAN sanszosan NEM IS LESZNEK PARLAMENTI KÉPVISELŐK, pláne egy moslékos vereség esetén!

Még egyszer: nem is szándékoznak parlamenti képviselők lenni (Karácsony esetében ez tuti, még egy moslékos győzelem esetén is!), mégis a legprominensebb lustas helyeken jelöltetik magukat!

"... ahol a többi vezető felsorakozik mögötte."

De nem akarnak felsorakozni mögötte. Majd néha néha, amikor muszáj lesz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés