Emelt hangon jelezték a többiek Márki-Zaynak, hogy nem lesz saját frakciója

2022. január 4. 20:49
„Én mindent el tudok engedni" – reagált a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay úgy véli, az idősekre tett korábbi megjegyzése nem volt félreérthető. Valamint kifejtette, hogy szerinte a Fidesz magukra hagyta „és végtelenül aljas módon elárulta” az időseket.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje elmondta: a mai napon beszélt Jakab Péterrel is, aki korábban éles kritikával illette. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Elmondtam neki, hogy

mennyivel jobban örültem volna, ha arról beszél, hogy a Fidesz hogyan pusztítja a nyugdíjasokat".

A műsor közben az Egyenes Beszéd műsorvezetője (mintegy a nézők felé fordulva) kénytelen volt külön megjegyezni, hogy Márki-Zay Péter véleménye nem tükrözi az ATV álláspontját, így az esetleges per elé is Márki-Zay néz a kijelentésével kapcsolatban, és nem a csatorna. A műsorvezető ezt követően megkérdezte, hogy előre megírja-e a beszédeit, amire a miniszterelnök-jelölt úgy reagált, hogy csak rögtönöz. Végül aztán még egyszer kijelentette: nem gondolja, hogy bárkitől bocsánatot kéne kérnie, de amennyiben megbántott valakit, hajlandó ezt megtenni.

Megosztott ellenzék

Az interjú során szóba került, hogy Márki-Zay Péter többek szerint megosztja az ellenzéket a kijelentéseivel, amire úgy reagált, hogy száz ember nézi a nyilatkozatait annak érdekében, hogy pár másodpercet kikapjon azokból. Úgy gondolja, ezeket a részleteket azért emelik ki, mert „lopnak, csalnak, hazudnak és hatalmon szeretnének maradni".

Külön kitért rá, hogy aki nem őt támogatja, az valójában Orbán Viktort szeretné hatalomban tartani. Amennyiben pedig ez megtörténik, vagyis Orbán hatalomban marad, akkor

az ALDI, LIDL stb.-t is kizavarják, hogy csak a Fidesznél lehessen vásárolni,

újra olyan gyógyszereket fognak beadatni az embereknek, amik teljesen hatástalanok, és az embereket kémszoftverekkel fogják megfigyelni, és nem a terroristákat, mert azokat beengedik".

Arra a kérdésre, hogy akkor az ellenzéki pártok valóban nem támogatnák-e azt a bizonyos hetedik frakciót, azt mondta: „a pártok fele így gondolja, a pártok fele úgy gondolja.” Elmondta, ezt már

jelezték neki „emelt hangon” és hivatalosan is

 – arra azonban nem tért ki, hogy ez pontosan mit jelent. A hetedik frakcióval kapcsolatban a műsorvezető megjegyezte, hogy azt információik szerint senki nem támogatja, amire Márki-Zay úgy reagált, hogy „én mindent el tudok engedni".

A műsor végén még kijelentette a miniszterelnök-jelölt, hogy biztosan meglesz az általuk kezdeményezett népszavazásra a 200 ezer aláírás.

 

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP 

Összesen 197 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ennek átadták a selyemzsinórt.
Teljesen összeomlott.
Pá-pá, jön Bajnai.

"Elmondtam neki, hogy mennyivel jobban örültem volna, ha arról beszél, hogy a Fidesz hogyan pusztítja a nyugdíjasokat"

Sokat fejlődött a kommunikációja. :D

Ezt a fickót el fogják rejteni a nyilvánosság elől. Ez így kurva gáz.

Márki-Zay olyan mint a Bourbonok: semmit sem felejtett és semmit nem tanult...

OK., kész, vége, ennyi volt. Ez teljesen meghülyült. Kizárt dolog, hogy áprilisig ő marad a jelölt. Vagy kibasszák Fletóék, vagy diliházban köt ki addig.

A balliberális zsidó értelmiségi örül veri a tenyerét, mi nem tudtuk megszólítani a prolikat, MZP igen, kikaparja nekünk a gesztenyét.....

Képtelenség végignézni akár csak egy negyedórás interjút is, amit vele készítenek, nemhogy az egy-kétórás fészbúk videóit. Összevissza csapong, hadar, hülyeségeket beszél.

A többség a szövegkivonatok alapján tájékozódhat, hogy épp most mit mondott MZP.

NÉZZÉTEK MEG A VIDEÓT!!!!
A faszi kezd bekattanni. Az hogy mit mond, elég gáz. De hogyan mondja! Szerintem idegösszeomlás előtt áll.

Úgy néz ki, kompót lett.

MZP: ha mi jövünk, lerázzuk a fáról a nyugdíjasokat, az élősködőket, nem lesz kivétel, Feri DK-s törzsközönsége, Ti is mentek a kukába......Ferivel együtt, már látom, elérkezett az idő, fel kell számolnom Szemlő-hegyet is.....

Vagy eldugják a nyilvánosság elől, mint Bident, és majd mások beszélnek helyette.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés