Megszólalt Jeszenszky Géza a brutális kalapácsos támadás után: elmondta, hogy érzi magát

2025. július 10. 19:36

Június elején támadták meg a volt külügyminisztert.

2025. július 10. 19:36
null

Jeszenszky Géza volt külügyminiszternek már nincsenek panaszai a június eleji, kalapáccsal elkövetett támadás miatt, amelyben őt és feleségét is bántalmazták. A Blikknek adott interjújában úgy fogalmazott: „Azt szoktam mondani, hogy most jöttem le a fáról – mármint a gyümölcsösünkben a meggyfáról.” 

Kifejtette, hogy két kritikus időszakon van túl: az egyik a támadás éjszakája, a másik pedig az antibiotikumos kezelés, amelynek köszönhetően sikerült leküzdenie a kialakult fertőzést. A kórházból való távozása óta úgy érzi, fizikailag stabilabb állapotban van.

Jeszenszky emellett méltatta Orbán Viktor miniszterelnök meghívását a Karmelita Kolostorba, amelyet megtisztelő gesztusként értékelt, bár ő maga nem hiszi, hogy a beszélgetés valóban létrejön. Ugyanakkor világossá tette, hogy ha mégis sor kerül rá, akkor kész és szívesen részt vesz a párbeszéden.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

***

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gullwing
2025. július 10. 20:01
Öreg, szerencsétlen vénségére megbuggyant alak.
Tapeino
2025. július 10. 19:57
Na, most már végre MEGSZÓLALT!!! (Bocs, eddig mi a faszt csinált??)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!