Mostanában elég sokat osztjuk – szorozzuk, hogyan értjük, éljük a családot

2021. december 29. 15:21

Ugron Zsolna
Facebook
Cs, mint család avagy Adok-kapok az örökléttel.

„Mostanában elég sokat osztjuk – szorozzuk, hogyan értjük, éljük a családot. Ezt az írást felkérésre írtam, Novák Katalin, Ami a miénk című könyvébe, de megjelent az új kötetemben, a Nincs egy férfi című könyvben is.

Cs, mint család avagy
Adok-kapok az örökléttel

Kezdhetném hosszan sorolható nemzedékek neveivel. Évszámok, helyek, házasodott, meghalt. Gyermekei. Második házastársa. Esetleg harmadik. Adatok. Család. Örökölt család.

Ha így kezdem, írnom kell ismeretlen földesurakról és asszonyaikról, szerelmeikről, viszonyaikról, házasságon kívül született gyermekeikről, egymás családjába született gyermekeikről, pokolian rossz és még a felek szerint is meglepően harmonikus házasságaikról. Ragyogóan tehetséges, a közért áldozatosan munkálkodó egyenes és oldalágiakról. Elzüllött, semmirekellő, a portrékon is átfestett egyenes és oldalágiakról. Ezek időnként ugyanazok voltak. A családi emlékezet, még inkább mint a történelem, fiktív. Érthető is talán.

Írni kellene akkor nagyszülőkről, akiket nem, vagy alig ismertem. Írni, fényképekről, ahol nem tudom beazonosítani az arcokat, ahol egy-egy időbe merevített tekintetből talán mégis felsejlik valakinek egy valamikori lélekállapota. Egy család (az enyém) életszakasza: ahogy egymáshoz érnek, ahogy elhúzódnak. Néha egész sorsokat látni bele egy könyöktartásba, fejbiccentésbe, összeszorított ajkakba, elrévedő tekintetbe, elszánt derékegyenesítésbe.

Felsejlenek kecske- és szamárfogatok, fehér csipkébe öltöztettet kislányok, akik még azelőtt meghaltak, hogy nagylányok lettek volna. Híresen szép asszonyok valószínűtlenül keskenyre fűzött derekakkal, mogorva asszonyok, akik minden csillogó ékesség dacára még a fényképezkedés ünnepén sem engedtek abból, hogy az élet pocsék. Vásott vigyorú kisfiúk, a fotózkodásból is viccet gyártó fiúk és lányok, felszabadultan piknikező társaság, szüreti mulatságon láthatóan beborozott kompánia, középen dédapám, mint valami nábob. Életképek két világháborúval ezelőttről, bukolikus juhászjelmezben a másik dédapa, vagy ük? Valamikor akkoriban egy másik végén a világnak reneszánsz hölgyként pózoló üknagynéni (déd?), ha ugyan ő az egyáltalán. Arcok, mögöttük ismeretlen életek feszülnek. Ki tudja kit szerettem volna, kit nem. Ki tudja, ki kit szeretett, kit nem? Fontos ez? Kell ezt nekem tudni?

Akkor még egyszer, nagyszülők, akiket nem, vagy alig ismertem. Fekete-fehér fotókon, kiszínezett dagerotípiákon a fiatalságuk, esküvői képek, aztán vizuális nyomtalanság. Történelem, tudjuk. Kinek volt ideje, pénze satöbbi?”

Nyitókép: Ugron Zsolna Facebook-oldala

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés