Most már Ausztriában sem lehet megtéveszteni az embereket: „követnünk kell Magyarország példáját”

Az FPÖ elnöke egyértelműen letette a garast Szlovénia, Szlovákia és Magyarország reformja mellett.

A rendőrök röviddel hat óra után azért vitték el Robert Ficót, a Smer-SD elnökét, mert a tiltott gyülekezésről szóló rendeletet megszegve tiltakozó gyűlést szervezett a pozsonyi Tyrs rakpartra.

Fico kedden sajtótájékoztatón harangozta be, hogy autós tüntetést szervez az állmfő ellen, mert szerinte Zuzana Čaputová „eltemette a demokráciát“. Fico akkor azt állította a tiltakozást a törvényekkel összhangban szervezik – számolt be a Paraméter.
A résztvevők közül senki nem ült gépkocsiban, nyilván a tiltakozás kezdetére vártak – írta aParaméter. Amikor Fico a helyszínre érkezett, hogy szóljon az emberekhez és az újságírókhoz, a rendőrök közölték, hogy velük kell mennie. Fico eleget tett a rendőri felszólításnak, beült a járőr autójába, az pedig elhajtott vele a gyülekezet élénk tiltakozása közepette – áll a beszámolóban.

Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP