Franciaország és az atomenergia

2021. december 7. 9:37
Thibaud Gibelin
Corvinák
Franciaország nem fordíthat hátat az atomenergiának, a németeknek pedig kell a szél- és földgázalapú kombináció.

„Franciaország nem fordíthat hátat az atomenergiának, Németországnak pedig szüksége van a szél- és földgáz alapú energia kombinációjára: a két rendszernek egymás mellett kell léteznie, és az európai besorolási rendszernek tükröznie kell ezt a pluralitást.

Ha Párizs tiszteletben tartotta a német döntést az atomenergia fokozatos kivonásáról, akkor Berlinnek tiszteletben kell tartania Franciaország, Finnország és a közép-európai országok álláspontját. Van még más is. 1957-ben a Római Szerződés létrehozta az EGK-t (Európai Gazdasági Közösség) és az EAK-t (Európai Atomenergia Közösség). Más szóval, az atomenergetikai együttműködés kezdettől fogva az európai egység egyik sarokköve volt. Végül pedig meg kell említeni, hogy az atomenergia békés célú felhasználásának háttérbe szorulása a katonai felhasználás hanyatlását is maga után vonja.

Ebből a szempontból az atomenergiáról való lemondás nemcsak gazdasági veszteség, hanem a XXI. századi Európa számára súlyos következményekkel járó politikai öncsonkítás is lenne."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"
Emmanuel Macron francia elnök november 9-i televíziós beszédében bejelentette, hogy Franciaországban hat új atomreaktor építését tervezik: ez azért számít jelentős döntésnek, mert Franciaországben1997 óta nem épült új reaktor.
"

Érdekes, hogy Franciaországot senki nem baszogatja emiatt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés