Wahorn András túltolta a politikai inkorrektség biciklijét

2021. november 21. 7:42

Puzsér Róbert
Index
A szaxofonos farkas szobra nem készülhet el, mert Setét Jenő szerint a „vándorló cigányság” említése és ábrázolása önmagában rasszizmus.

„Mindhiába próbálom valamennyi, rendelkezésemre álló felületen megvédeni Wahorn Andrást, az egyik legutolsó liberális ikont, akit rasszizmussal gyanúsít, és eltörölni igyekszik az a balliberális haveri kör, amelyik kifejezetten magának vindikálja a jogot, hogy eldöntse, ki az, akinek helye van a közéletben, és ki az, akinek el kell abból takarodnia: ki rasszista, és ki nem; ki európai demokrata, és ki nem; ki készíthet szobrot, és ki nem; ki Orbán Viktor hasznos hülyéje, és ki nem. Most épp Setét Jenő romajogi aktivista rekesztette ki a Tejútrendszerből is Wahorn Andrást, akinek szaxofonos farkast ábrázoló köztériszobor-tervét cigányellenes sztereotípiának bélyegezte. Setét Jenő afelett önérzeteskedett, hogy Wahorn szájából elhangzott egy olyan mondat, mely szerint a szaxofonos farkas »egy hullámzó vízen úszó csónakon áll, az örök változás hullámain egyensúlyozó művész archaikus szobra ez, és egyben a világot bejáró, örök vándorlásban élő roma nép szimbóluma is«.

Kész elmebaj, hogy egy művész nem készíthet el egy szobrot a saját víziója alapján, mert akire Setét Jenő rámutat, az onnantól fogva fasiszta.

A szaxofonos farkas szobra nem készülhet el, mert Setét Jenő szerint a »vándorló cigányság« említése és ábrázolása önmagában rasszizmus. Miután ugyanez a Setét Jenő két éve még bennem látta meg a velünk élő Adolf Hitlert, esetleg feltenném a kérdést: nem lehet, hogy Setét Jenő a rasszista? Vagy nem értem a fogalom jelentését, mert fehérekkel szemben előadott alaptalan vádaskodás és tendenciózus gyűlölködés motivációja nem lehet rasszizmus?

Jellemző, hogy más önjelölt jogvédők szerint Setét Jenő maga is a probléma része, mert amikor a »vándorló« jelző ellen tiltakozik, valójában egy szélsőjobboldali narratívát erősít ahelyett, hogy a tényleges problémával foglalkozna: a farkassal – melyet Wahorn András nyilván azért választott, mert a cigányokat vérszomjas, hordában gyilkoló vadállatoknak látja, akik mellesleg néha szaxofonoznak.

Wahorn András egy farkas keménységével és elszántságával feszül a politikai korrektség ellen: a Partizán interjújában Gulyás Márton a szokásos, CEU-n fejlesztett, szemforgató szómágiával próbálta őt kicsontozni, de a zenész-képzőművész hősiesen állta a sarat, és diadalmasan sétált ki a tűzből. Wahorn András immár tűzálló volt, mindenki azt hitte, sérthetetlen – s ekkor egy váratlan mozdulattal elővette sokat emlegetett vadászpuskáját, belenézett a csövébe, és fejbe lőtte magát.

Wahorn András ellátogatott egy vacsorabeszélgetésre

Lakatos Márkhoz, ahol példátlan érzéketlenséggel reagált Csákányi Eszterre, aki épp a nyolcévesen elszenvedett szexuális abúzusáról beszélt. Wahorn Andrásnak ezer alkalma lett volna jogosan bírálni a metoo-mozgalmat, de ezúttal igazán érezhette volna, hogy a szexuális megrontásnak egy nyolcéves kislányt érő kísérlete igazán nem bombázó csajok utáni füttyögés, nem traumának hazudott áldozati pózolás és nem évtizedeken át dédelgetett személyes leszámolás. Erre azonban nem terjedt ki Wahorn András érzékenysége, úgyhogy a téma tízezer éve érintetlen morális aspektusát vetette fel. »A kislány élvezte? Akkor rendben van.«

Wahorn András láthatóan nem érti, hogy amennyiben egy nyolcéves gyermek élvezi az abúzust, a helyzet csak rosszabb, mint ha nem tenné – hiszen ha fájdalmat, undort, félelmet vagy bármilyen belső ellenállást él meg, képes lehet lehasítani önmagáról az élményt, hogy személyének magvát megvédje attól, ha azonban élvezi a maga szexuális megrontását, annak azonosítása nyomán törvényszerűen gerjed fel a szégyen és az öngyűlölet.

Értem, hogy Wahorn Andrásnak esze ágában nem volt a pedofíliát mentegetni, ő csak egy performanszt próbált előadni – mindössze nem érezte, hogy intellektuális és morális katasztrófába menetel. S a baj még nagyobb, ugyanis elkerülte Wahorn András figyelmét, hogy amit tesz, az bizony embertelen. Egy bántalmazott személy épp előadja a gyermekkori traumáját, ő meg nekiáll bagatellizálni azt, miközben jó étvággyal fogyasztja a felszolgált nyulat burgonyakrokettel és vadasmártással – az ideillő kifejezés az empátiátlanság és az érzéketlenség. Bár a színházi meg az uszodai bántalmazások mögött legtöbbször a hatalom és a szex a motiváció, létezik egy ritkábban azonosított, sajátos lélektelenség, amely a színészt és a sportolót hús-vér kelléknek, ledarálható munkaanyagnak tekinti, akit nyugodtan fel lehet használni a minél hatásosabb előadáshoz vagy a minél jobb időeredményhez.

Lakatos Márk vacsoraasztalánál a népszerű zenész-képzőművésznek nem pusztán az elemi szintű tudatlansága, hanem ez a fajta kegyetlensége fejeződött ki: Wahorn András egy szaxofonos farkas, akiben nincs együttérzés. 

A túltolt érzékenység végül az ő viselkedésének képében nyert igazolást – mindössze politikailag inkorrekt akart lenni, de addig tolta a biciklit, míg át nem lépte vele a legelemibb normák határait.

Meggyőzően hárította el Gulyás Márton kísérletét karakterének legyilkolására, és ezer alkalmas pillanatot szalasztott el, hogy metoo-ügyben igaza legyen, s mindezt azért, hogy aztán senki által nem provokálva egy univerzális emberi tabut kérdőjelezzen meg. A szaxofonos farkas átkelt hét szurdokon egy nitroglicerinnel megrakott teherautó volánja mögött, aztán visszafelé jövet, amikor rá sem hederített, az üres teherautóval szakadékba hajtott. Az arrogancia bére ez: a civilizáció legalapvetőbb szabályaival szemben senki nem lehet sebezhetetlen.

Csakhogy nem Wahorn András volt az egyetlen, aki a fent említett vacsora alkalmával akceptálhatatlanul nyilvánult meg, úgy tűnik azonban, hogy Lakatos Márk túl trendi és túl meleg ahhoz, hogy el kelljen számolnia azzal, miért gondolja, hogy egy kislánynak harminc vagy negyven éve más volt feldolgozni olyasmit, aminek sok ezer éves tilalma van, mint manapság. Nos, jelzem Lakatos Márknak, hogy soha nem volt más. Annyi változott, hogy amint telnek az évszázadok, úgy egyre több a segítség. Soha nem volt könnyebb – sőt: még beszélni sem lehetett róla. Épp ellenkezőleg volt, mint ahogy Lakatos Márk sejteti: nem jobb volt a helyzet, hanem sokkal rosszabb – s eközben ma sem jó. Többek közt azért, mert Lakatos Márkba sem szorult annyi kultúra, hogy azt mondja a kollégáinak, »gyerekek, ezt ne adjuk le: a nemzet színművésznője elmeséli a gyermekkori abúzusát, válaszul az alterkulturális ikon kétségbe vonja a pedofília és a megrontás fogalmainak erkölcsi megítélését – ez vállalhatatlan«.

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A beszélgetésnek azt a részét, amiben Wahorn a saját hasonló élményéről mesél a hozzászólók többsége valóban "kitörölte". Egyébként szerintem mindössze annyit mondott vagy akart mondani, hogy egyrészt a '68-as "Love generáció" az ilyesmire megbocsátóbban tekintett, illetve hogy mindenki maga dönti el, hogy áldozatként tekint-e magára vagy sem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés