A Bors szerint Jakab Péter a lakásbérletével trükközik, a pártelnök tagad

2021. november 17. 16:19
A Jobbik elnöke tagadja, hogy összejátszik annak a lakásnak a tulajdonosával, amelynek a bérleti díját az Országgyűlés Hivatala fizeti, és állítja, ő lakik abban az ingatlanban.

Jakab Péter lakásbérletéről ír a Bors, a portál szerint a Jobbik két vezető politikusa kereste a szerkesztőséget, és meséltek az ügyről. Ahogy elmondták, elegük lett abból, ahogy Jakab Péter a Jobbikot vezeti és képviseli, és több ügyről is leleplező dokumentumokat ígértek.

A tulajdonos és Jakab ismerik egymást

A hivatalos szerződések szerint Jakab Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást havi 239 ezer, évi közel 3 millióért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet. A Bors szerint azonban a pártelnök nem lakik a lakásban, hanem azt kiadták másnak.

A Bors újságírói elmentek a Fraknó utcai házhoz is. A gondnok azt közölte, ő nem látta még Jakab Pétert az ingatlanban, de a környéken sem látta, szerinte egy hölgy bérli a lakást, őt látják ki- és bemenni. A lap szerint illető hölgy még egy vállalkozást is bejegyeztetett lakásba. A lakásszomszédok is arról nyilatkoztak, hogy ők sem találkoztak még a Jobbik elnökével.

Jobbik elnöke: Nincs oda cég bejegyezve

Jakab Pétert megszólaltatta a Telex. A portálnak azt mondta a pártelnök, hogy az Országgyűlés Hivatala minden vidéki képviselőnek biztosít munkavégzéshez a fővárosban lakást, így neki is. A 423 ezer 780 forintos keretből ő 239 ezer forintot használ fel, melyből egy negyedik emeleti, Fraknó utcai panellakást bérelnek neki. A Jobbik elnöke állítja:

a lakás tulajdonosa nem ismerőse, úgy tudja, budapesti lakos.

„A lakást csak én használom, és csak akkor, amikor a budapesti munkavégzésem indokolja, hisz azért fizeti a hivatal. Korábban a hivatal egy Etele úti panellakást bérelt nekem, ami a földszinten volt, innen költöztem fel a Fraknó utcai panellakás negyedik emeletére idén tavasszal. A tulajdonos tájékoztatása szerint a lakásban semmilyen cég nincs bejegyezve.” – fogalmazott Jakab Péter.

Nyitókép: Facebook

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jakab azt nem vette figyelembe, hogy úgy járhat, mint a Gelgely. Ez csak az első részlet volt, jönni fog a többi:-)))))

Hoppá, hoppá.

(Fletó végleg kilövöldözi az összes riválist? FeGyőr, Karácsony, Jakab...)

Ja, és a kötelező...


ÖSSZEFOGÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!

+1

Ugyanez jutott eszembe egyből a címet olvasva.

Még pikánsabb az ügy, mert ugye Jakab deklaráltan tisztogatást hajtott végre a pártban... gyakorlatilag az elnökké választása előtt/után kizártak mindenkit, aki csak gyanúsan nézett... még rendszeresen dicsekedett is Jakab, hogy nincsenek immár "árulók" a pártban.

Aztán most:
"Jakab Péter lakásbérletéről ír a Bors, a portál szerint a Jobbik két vezető politikusa kereste a szerkesztőséget, és meséltek az ügyről."

Zseniális. :))))))
Operett-nácikból lett operett-bolsevikok.

Telex-kommentmező: szegény ártatlan Pétert minden alapot nélkülöző rágalmazással mocskolják be a Fidesz-csótányok...

(Ez kb. így szó szerint...)

Politikusbűnöző.

Nem esett le neki, hogy ez az első kompromittáló ügy. Majd jön a többi az ígéretek szerint:-)

Jakab egy piti kis csirkefogó.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés