Újabb felvétel került elő a Városháza-gate kapcsán, Bajnai Gordon neve is felmerült

2021. november 16. 10:23
A nyilvánosságra hozott információk szerint „jutaléki rendszer” működhet a fővárosi önkormányzatnál, melyet Bajnai Gordon emberei üzemeltethetnek.

Kedden reggel az Anonymus-maszkos személy újabb hangfelvételt tett közzé. A hangfelvételen Gansperger Gyula – idén október 6-án elhangzott – beszélgetését halljuk egy ismeretlen férfival, amiben a volt Wallis-vezér, aki a májusi tárgyaláson is ott volt Barts Balázsnál, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjénél, kifejti, hogyan történnek a fővárosnál az ingatlaneladások. 

„Igazándiból nem látunk tisztán. Mindig mondjuk, hogy a mesterek. Kit értünk mesterek alatt? Mert számunkra egy vagy maximum két mester létezik” – halljuk egy eddig ismeretlen férfi hangját, majd Gansperger Gyula válaszol: „Én elmondom neked, amit én tudok”.

„– Na.

– Tehát a következőképpen áll fel ez a csapat, amit én megismertem. A Zsolt frontol.

– Azt tudom. A Zsolt mindenkit frontol.

– Van egy Berki Józsi nevű figura. Aki vagy az unokatestvére a Zsoltnak, vagy a testvére.

– Nem ő a Kiss Péternek, a…?

– Ő volt a Kiss Péternek valami balkeze. A Kiss Ambrus volt a Kiss Péter titkárságvezetője. Tehát most a Berki Józsi a Kiss Ambrussal dolgozik együtt.

– Jó. Tehát a Kiss Ambrusnak az embere a Berki Józsi, akivel együtt csinálják. És a Berki Józsinak a testvére vagy unokatestvére a Berki Zsolt.

– Igen.

– Jól értjük ezt!?

– Abszolút jól értitek. Tehát itt lép be a Berki család ebbe a buliba.”

„Jutaléki rendszer”, Bajnai embereivel

A felvételen ezután Gansperger Gyula nem másról beszél, mint arról, hogy Kiss Ambrus és Tordai Csaba a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon emberei, akiket Bajnai ajánlott be Karácsony Gergelynél, és hatalmas befolyással bírnak a fővárosnál. Mint ismert, Bajnai Gordon, akit Gansperger jól ismer, hiszen kollégák voltak a Wallisnál, a kezdetektől segíti Karácsony Gergelyt, akit az elsők között biztosított nyilvánosan is támogatásáról, amikor az elindult a miniszterelnök-jelöltségért az előválasztáson.

Ami ennél is érdekesebb, hogy Gansperger Gyula „jutaléki rendszerről” beszél, amelyben Kiss Ambrus is érintett, méghozzá Berki Zsolton keresztül, akinek a pénzt ki kell fizetni a beszélgetés szerint.

Idézzük is pontosan:

„Ismeretlen: Ühm. Jó, tehát a Tordai Csaba, ő azt tudjuk, hogy azt meg is mondtam, ez a Gordonnak az embere. Tehát ez a Bajnai Gordon...

Gansperger: A Tordai Csaba nem pénzezik. Tehát ő nincs bent ebbe a jutalékos rendszerben. Legalábbis...

Ismeretlen: Melyik részében? Ezt nem értem.

Gansperger: A jutalékos rendszerben, amit nekem a Zsoltnak kell fizetnem.

Ismeretlen: Igen.

Gansperger: Az csak a Kiss Ambrus felé van.

Ismeretlen: Tehát ez a Kiss Ambrus és a Karácsony van mögötte. Tehát a Bajnai Gordonnak az embere a Tordai Csaba...

Gansperger: Ővele nincsen elszámolni valónk.

Ismeretlen: Ühm.

Gansperger: Anyagi értelemben.”

A beszélgetés folytatásában arról esik szó, hogy Barts Balázs fővagyonkezelő a korábban taglalt szisztémában adhatott el egy hatalmas telket a Bécsi úton. Ráadásul az is elhangzik a felvételen, hogy Bajnai Gordon emberei dolgoznak Karácsony Gergely mellett, és az ő feladatuk, hogy elintézzék, a többi főpolgármester-helyettes, a „Tüttő vagy bármelyik” nehogy „beletúrjon” bizonyos ügyekbe.

Az álarcos alak legújabb jelentkezése után tehát már konkrét, a főváros vezetéséig gyűrűző korrupció gyanúja merül föl.

A teljes felvételt meghallgathatja itt:

***

Bár Karácsony Gergely szerint „nincs Városháza-ügy”, a napokban több nyilvánosságra került hangfelvétel is arról tanúskodik, hogy a fővárosi vezetés komolyan fontolóra vette a Városháza eladását. A Mandiner arra vállalkozott, hogy összefoglalja: mit lehet tudni a hazai sajtóban egyre nagyobb nyilvánosságot kapó fővárosi ingatlanügyekről. Az eseményeket, nyilatkozatokat igyekeztünk időrendben összefoglalni, hogy olvasóink a lehető legpontosabb képet kapják a történések láncolatáról.

Nyitókép: MTI / Máthé Zoltán

Összesen 224 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

@Dorset Naga
Gyurcsány melyik bíróság előtt állt, amelyik őt felmentette?

@Dorset Naga
Gyurcsány melyik bíróság előtt állt, amelyik őt felmentette?

Még alig két év telt el, de már nyakig trutyiban vannak...


Elvtársi beismerés:
„Mi még magunktól is loptunk. Megvesztegettünk és hagytuk magunkat megvesztegetni. Hazudtunk jelentésekben, újságokban, magas pódiumokról és fetrengtünk a hazugságainkban. Ezalatt kitüntetéseket aggattunk egymásra. Mindezt fölülről lefele és alulról felfele is.”
(Nyikolaj Rizskov, szovjet miniszterelnök beszédéből a társadalom morális állapotáról, 1985-ben.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés