Jakab Péter hétfői parlamenti felszólalásában leszögezte:a Jobbik teljes mellszélességgel támogatja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, és „nem Gyurcsány Ferenc a főnök, hanem a választó”. Kritikával illette a Békemenetet, és azt mondta:
az országnak már nem kell a gyűlölet, egymás mocskolása, a jövő olyan lesz, mint az ellenzék: sokszínű, néha vitázó, de mindig
Jakab Péter szavaira Dömötör Csaba reagált. Mint az államtitkár fogalmazott, annak ellenére hogy a Jobbik mindent feladott, mégsem sikerült jól az előválasztáson Jakab Péter szereplése, ezért vegye észre, hogy innentől már nincs szüksége az ellenzéknek a Jobbikra.
Nemzeti pártból Gyurcsányék szövetségese
Emlékeztetett: a Jobbik régen nemzeti párt volt, de pár elteltével a jobbikosok együtt szerepelnek a plakátokon „a posztkommunista jelöltekkel”.
A Jobbik önállóságát felszámolták, lelkét elvették, elnökét pedig lefokozták. Hadd kérdezzem meg személyesen is: megérte?”
– kérdezte Dömötör.
Az államtitkár úgy fogalmazott: Jakab Péterre hárul a feladat, hogy lekapcsolja a villanyt a Jobbikban.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila