Ebben az aranyban együtt hittünk

III. évfolyam 35. szám | Mandiner Sport
2021. szeptember 2.
Illés Fanni paralimpikon úszó láb nélkül és összenőtt ujjakkal született. Egész élete a sport szeretetéről és a teljesértékűségről szólt, mára felért a csúcsra: Tokióban a százméteres mellúszás győztese lett. Felkészítő mestere egyben párja, Szabó Álmos, aki a végsőkig hisz benne. Paraarany és szerelem extrákkal.

Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban.

Álmos jön ki előbb a tokiói indulás előtti utolsó edzések egyikéről. Fanni alig egy perccel utána kigurul kerekesszékével a Duna Aréna aulájába, és erős mozdulatokkal csavarja ki ébenfekete, csípőig érő hajából a vizet. Ahogy elhelyezkednek az asztal körül, rögtön szóba kerül az olimpiai felkészülés utolsó akadálya, Fanni vállműtétje. Márpedig annak, akit csak a karjai visznek előre a vízben, ez különösen fontos.

„Erős vagyok, erősebb, mint Rio előtt voltam. Mentálisan is – feleli magát elnevetve közbeszúrt kérdésemre. – Rengeteg izommunkát végeztünk, ennél többet nem tudtam volna edzeni. Ami a legfontosabb, hogy rendben vagyok minden szempontból.” Miután kifújja a levegőt, rögtön Álmos veszi át a szót azzal, hogy terv szerint haladt minden edzés, Fanni pont azokat az időket hozta, amelyeket hoznia kellett. 

Fotó: Ficsor Márton

„A legfontosabb valóban az, hogy kiegyensúlyozott, öt éve még rengeteg tényező hátráltatta. Ez a negyedik olimpiája, végre összeállt a kirakó” – hallom ki Álmos hangjából is megkönnyebbülést. Ennek persze az is oka lehet, hogy Fanni végre abba a sérültségi kategóriába került, amelyikbe való. „Az SB4-es kategória versenyzője lettem. Tíz sérültségi kategóriába sorolják a versenyzőket, az 1-es a legdurvább – magyarázza a sportoló. – Az S a swimming szóra utal, a B a breaststroke, vagyis a mellúszás szót jelöli. Nem bonyolítják túl a dolgot, azért viszont nagy harc folyik, hogy végül hova sorolják az embert a minősítő orvosok. Amikor beleálltunk, és a Magyar Paralimpiai Bizottság is mellém állt, tisztább lett a kép: addig láthatóan rossz helyen versenyeztem, hiszen olyanokkal indultam együtt, akiknek megvan a tenyerük és vannak lábaik, amelyekkel ha tempózni nem is, siklani azért tudnak. Én viszont minden egyes levegővételnél visszasüllyedek a vízbe, vagyis sokkal több energiámba kerül az úszás. Ráadásul amikor újravizsgálták a papírjaimat, még az is kiderült, hogy tíz centivel el is vagyok mérve, a káromra.”

Ez az arany a megkoronázása az eltelt időszaknak, kárpótlás, amiért álltam az élet pofonjait”

Fanni így született, vagyis nem utólagos idegrendszeri károsodásról beszélünk – mondja Álmos. A versenyző tizennyolc évesen kap egy végső kategóriát, ezt csak akkor vizsgálják felül, ha ezután történik vele valami.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés