Az evangélium gyógyít – szabaduló alkoholisták Dömösön

2021. augusztus 26.
Negyven éve alakult a Református Iszákosmentő Misszió, amely a Magyar Kékkereszt Egyesülettel szimbiózisban működtet egy hatékony rehabilitációs intézményt a Dunakanyarban. Nem kell neki reklám, az ország minden pontjáról küldik ide az embereket családtagok, háziorvosok, főnökök vagy az alkoholizmusból szabadult önkéntesek.

Joó István írása a Mandiner hetilapban.

Dömös nem csupán szép fekvésű falu, hanem a Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona nevű rehabilitációs kórház révén immár fogalom is az ott gyógyult alkoholisták és a velük érzők számára. Az otthont együtt működteti a fenntartó Magyar Kékkereszt Egyesület nevű józansági mozgalom és az idén negyvenéves Református Iszákosmentő Misszió. Az épület­együttes – volt SZOT-üdülő – a Dunakanyar kies pontján bizonyítja, hogy a szabadulni szó nemcsak a börtönlakókra, hanem az ital rabjaira is vonatkozhat.

Itt mindenki fordítani akar az életén”

Én magam is bejuttattam ide alkoholbetegeket, akik aztán le tudták tenni a poharat. Zalán volt a legutóbbi; fiatal szakoktató, akinek a házassága néhány év alatt tönkrement, részben az italozása miatt. Amikor egy ponton tarthatatlanná vált az otthoni állapot, és az illető pár napra a pszichiátriára került, ismét felhívtam Dömöst, és kértem egy időpontot a legközelebbi gyógyítóprogramra. A bajt végre belátva önként ment el oda. A foglalkozásokon még mélyebben megértette szenvedélye pusztító voltát és azt, hogy milyen kimenetele lehet, ha nem szakít súlyos függőségével. Csakhogy mialatt ő a rehabilitációs intézetben volt, a felesége elköltözött a gyerekekkel a szüleihez egy messzi alföldi városba.

Zalánt tehát kongóan üres családi ház fogadta… Mit tesz ilyenkor alapesetben egy alkoholista? Leissza magát a sárga földig, és minden addiginál mélyebb, tartós ivási korszakot nyit. Barátunk azonban olyan egyértelműen elköteleződött Jézus mellett, olyan szilárd döntést hozott a Kékkereszt dömösi hetein, hogy ezt a kataklizmát is kibírta az alkoholhoz való visszatérés nélkül. Gyülekezetében is megragadott minden lehetőséget, hogy igei alkalmakon – istentiszteleteken, bibliaórákon – vegyen részt, sőt elkezdett járni egy utógondozói csoportba Szigetszentmiklósra. Az ottaniak vezetője egyébként naponta atyaian felhívja, érdeklődik gondja-baja iránt, beleértve a lelkileg különösen megterhelő válópere alakulását. Mindez erősíti őt az absztinencia megtartásában.

Énekléssel kezdődik a csoportos beszélgetés. Az egész ország képviselteti magát ebben a férfikörben.<br>Fotó: Ficsor Márton

Utógondozottakból lakótelepi gyülekezet

Mielőtt Dömösön a még kétesélyes kimenetelű sorsokat tanulmányoznám, meglátogatom azt a hétfő esténként összegyűlő csoportot, amelynek tagjai általában már nem vergődnek az ivószenvedély tömlöcében. A Kékkereszt egyesületnek negyvenkét utógondozói csoportja van országszerte, többnyire református egyházközségeken belül. A gyógyultak mindenütt a gyülekezeti teremben jönnek össze, akárcsak más hívő rétegalkalmak – például házaskör, ifikör – látogatói. Összejöveteleiken hitmélyítés folyik lelkészi igehirdetés útján, amelyet beszélgetés követ. Utóbbi során a kijelölt bibliai igeszakaszt és életeseményeiket, beleértve esetleges kísértéseiket egyaránt megbeszélik az egykori „Dömös-lakók”.

Ilyen szeretetet emberektől még nem kaptam”

A szigetszentmiklósi néhány tíz fős kékkeresztes utógondozói csoport maradandó lenyomatot hagyott a településen. Ezt értem meg vezetőjük, a bő két évtizede gyógyult, hajdan súlyos alkoholista Széles István szavaiból. Az általa is gondozott templomkertből mutat körbe: mindenünnen lakótelepi panelházak néznek felénk. Szemügyre vesszük a hívogató külsejű templomot, amely rendőrségi épület volt egykor. Csere útján jutott hozzá az egyház; ahogy a pályázati pénzek érkeztek, fokról fokra felújították, bővítették, tornyot is építettek hozzá. De hogyan is történt mindez?

Fotó: Ficsor Márton

Az alkoholtól Dömösön szabadult Széles István a feleségével, akit ott a gyógyító heteken ismert meg, Szigetszentmiklósra költözött. Eleinte az óvárosi részben lévő, Kossuth utcai református gyülekezetbe jártak, nem is volt másik ilyen gyülekezet. Létrehozták kékkeresztes csoportjukat, amely élő kisközössége lett a templomnak. E csoport támogatásával kialakítottak egy prédikálóállomást a panelban, hogy a lakótelepek népéhez is eljusson az evangélium. Ebből az ezredforduló után nem sokkal beérő kezdeményezésből aztán önálló gyülekezet sarjadt, amely ma már több száz tagot számlál.

A mi rehabilitációs intézményünk a legdrágább. Igaz, Jézus Krisztus fizette ki helyettünk az árát”

„Megadta az Úr, hogy templomot is építhettünk… S hogy én is kivehettem a részemet belőle” – mondja meghatottan a hetvenegy éves ember. Nagy mélységet járt be, és nem csak azért, mert valaha hatszáz méter mélyen, egy komlói bányában dolgozott. Ott lett alkoholista is, ami a legnagyobb nyomorúságot okozta neki és a hozzátartozóinak. Ha elkezdte, két hétig egyvégtében ivott, amit betegségperiódus követett, aztán kezdődött az egész elölről. Két házassága is tönkrement.

Fotó: Ficsor Márton

Az esti bibliaolvasó alkalom előtt megtudom tőle, neki kétszer kellett megfordulnia Dömösön, hogy megváltozzék az élete. „Már első alkalommal, 1991-ben is megérintett sok minden – eleveníti fel a rögös utat –, de az a kényszergondolat még bennem maradt, hogy azért jó volna, ha néha még ihatnék is. Meg is lett az eredménye: újabb nagy bukások… De 1996-ban egy kórházban összetörten ki tudtam mondani: Mennyei Atyám, segíts meg engem, csak te tudsz erőt adni, hogy megfogjam a kezedet, és szabad legyek az alkoholtól. Elmentem Dömösre újból, és elkezdtem járni az iszákosmentő misszió Alagi téri központjába. Az előző családomban nem lehetett rám számítani. Hiába ígértem meg, hogy elhozom a gyereket az óvodából, mindig közbeszólt az alkohol. De ma az unokámmal már nem csinálnám meg… Megáldott egészséggel, erővel, lelki békességgel az Úr, több mint két évtizede eszem ágában sincs italért nyúlni. Néha-néha rám tör az aggodalom, van-e megoldás az életemben erre vagy arra, de ilyenkor szelíden korhol a Teremtő: »Nem megmondtam neked, hogy csak rám nézz?«”

A csoport-összejövetelen van, aki lelki harcairól is beszámol, a rossz események, körülmények – például magány okozta depresszió, szeretett személy elvesztése – szorításában. Tudja már, hogy a kitartás csak Jézus erejével lehetséges. „Dömösön megtapasztaltátok, hogy megszabadultatok, de nem itt zárul le a keresztyén élet” – buzdítja a nála többnyire jóval idősebb egykori alkoholistákat Szonja, a fiatal beosztott lelkész. Ő tartja az esti alkalmat az utógondozói csoportnak; a gyülekezet egyik fölvállalt missziója a szabadult szenvedélybetegekre irányul.

SZOT-üdülőből református rehabilitációs kórház<br>Fotó: Ficsor Márton

Belátásra jutni, döntést hozni

Szigetszentmiklós újvárosi temploma a lakótelep karéjában, a másik Duna menti település nevezetes rehabilitációs kórháza a Pilis karéjában található. A dömösi kórházépületnek és kertjének sok olyan pontja van, ahonnan feltárul a hegyláncolatos panoráma, alant nagy folyamunkkal, a túlsó parton a Börzsönyhöz tartozó, meredek, kopárosabb Szent Mihály-heggyel. Méltó ez a helyszín ahhoz a szent feladathoz, hogy megmentsék, minőségi keresztyén életvitelhez segítsék a szenvedélybetegeket.

Ottjártunkkor megérkeznek a rehabilitációs intézetbe felvételt nyerő férfiak a délelőtti foglalkozásukra. Eljött a vállalkozó, aki versenyszituációban nyert meg egy projektet, a felesége is felelős beosztásban gürizik, a stressz miatt elhidegültek egymástól, egy lakásban maradva külön isznak. Eljött az irodista is, aki most azt mondja: „Az alkoholból soha nem volt gond, abból lett, ha nem volt alkohol. Helytálltam a munkában, de érzem, hogy elveszítem, mert egyre gyakrabban kell rendkívüli szabadságot kérnem.” Az egészség sokaknál nem a régi. „A szervezetem még éppen hogy bírja, de most jutottam el oda, hogy be kell húznom a kéziféket” – mondja egy pszichiátriát megjárt nyugdíjas.

Fotó: Ficsor Márton

A Borsodból érkezett, még nem idős cigány férfi a múlt télen az árokban félig megfagyott, majdnem minden lábujját elveszítette. Kivételes kegyelem, hogy a falujában voltak Dömösön szabadult kékkeresztesek, felkarolták, és a járvány múltán bejuttatták ide. Ez a roma ember az építőiparra hivatkozik, ahol senki nem tartóztatja meg magát az italtól. A múlt őszinte fölemlítésében sokaknál ott bujkál az önigazolási szándék is. Valaki arra hivatkozik, hogy a kőművesek eleve szeretik a „szendvicset”, ami számukra „két Hubi között egy sör”. A „gyomoridegre” inni kezdő, munkahelyén több ember helyett dolgozó villanyszerelő a végén már azért is sűrűn a pohárhoz nyúlt, hogy kézremegés nélkül beletaláljon a csavarhúzóval a csavarfejbe. Egy falusi ember a rossz mintára hivatkozhat: apja halálba alkoholizálta magát. Így aztán őt hiába nem engedte el a felesége még disznóvágásra sem, apja nyomdokait követve rettenetes zugivó lett. 

„A családomat már elvesztettem, de így is kell hogy legyen értelme az életemnek” – néz körbe segélykérően. Itt mindenki fordítani akar az életén. Egy Felvidékről érkezett fiú, aki korán kialakult addikciói miatt csak protekcióval tudta elvégezni az általánost, a kábítószer-függésből szabadult ugyan, az alkoholtól nem, szakmát akar tanulni mámor és kéregető hányódás helyett. Többeket kínzó lelkiismeretük űzött ide. Egy tetovált karú ifjú férj nem bírja megbocsátani magának, hogy részegen kezet emelt gyönge feleségére. „Azért jöttem el, hogy visszataláljak régi önmagamhoz, és tiszteljen a családom” – dörmögi egy nagyapa, akinek elviselhetetlenül fájni kezdett, hogy egy percre se lehet rábízni az unokáit.

Azért jöttem el, hogy visszataláljak régi önmagamhoz, és tiszteljen a családom”

Az alkalmat vezető fiatal lelkész, Ruzsa-Nagy Zoltán – aki Pomázról jár be istentiszteletet és foglalkozásokat tartani, illetve lelkigondozni az itt lakókat – a csoportban arra tanít: tulajdonképpen már az jó hír, hogy nem rosszabb az alkoholista, mint más ember, még ha sokszor megvetett is a társadalom szemében. Valójában mindenki egyenlő, „az Istennek való hátat fordítás tulajdonságát, az Isten elleni lázadást örökölte minden ember”. Szerinte az alapprobléma az, hogy a személyes, őszinte, bensőséges Isten-kapcsolat hiányát próbáljuk kitölteni túlmunkával, pénzhajhászással vagy éppen szenvedéllyel. „Nem az a fő kérdés, hogy ha innen kimész, ki fogod-e bírni alkohol nélkül, hanem hogy lehet-e Isten az életed része, lesz-e szoros kapcsolatod vele. Az önerő nem elég, az az egyetlen lehetőséged van, hogy Jézus Krisztus helyreállítson, és akkor már Istennel való közösségben élheted meg a nehézségeket. Mit tehetsz Dömösön? Belátod a helyzetedet, azt, hogy elbuktál, s hogy te is jócskán tettél azért, hogy ide kerültél. De realizálod Istent is, akinek megvallhatod, hogy az életed nem azt az irányt követte, amit ő neked eltervezett. Esélyt adsz az evangélium üzenetének, hogy Jézusban van megoldás, és hozol egy döntést mellette és az alkohol ellen.”

A végén már azért is sűrűn a pohárhoz nyúlt, hogy kézremegés nélkül beletaláljon a csavarhúzóval a csavarfejbe”

A dömösi recept – persze orvosi szakellátás mellett – kiválóan működik. Bár nincs statisztika, nagy azoknak az aránya, akiknek az élete megfordul a Kékkereszt fellegvárában. Az ebédidőhöz közeledve egy nyugdíjas hölgy állít meg a folyosón. Három éve itt szabadult meg abból a függőségéből, amelybe még a nyolcvanas években került egy rendőrségi irodán, ahol minden kollégája ivott. Most önkéntes segítőként jár fel a gyógyító kurzusokra, hogy a sorstársakon segítsen. Dömös sokat adott neki: „Ilyen szeretetet emberektől még nem kaptam – tanúsítja –, s itt értettem meg, mennyire fontos útmutatást ad a Biblia a mai életre nézve…”

Némethné Balogh Katalin<br>Fotó: Ficsor Márton

Az iszákosmentés szenvedélye

Egybecseng ezzel Némethné Balogh Katalin misszióvezető, egyesületi elnök bevallott célja is, nevezetesen hogy a Kékkereszt egyesület fenntartásában álló kórház „evangéliumi maradjon”. Érti ez alatt a munkatársi hátteret mint „evangéliumi szellemű gyógyító közösséget” és azt a tapasztalatot, hogy „az evangélium gyógyít”. A hit derűjével, egyszersmind komolyságával magyarázza meg ezt: „Vannak addiktológiai rehabilitációs helyek, ahol százezres beugrót kell fizetniük a szenvedélybetegeknek, de a mi rehabilitációs lehetőségünk a legdrágább… Igaz, Jézus Krisztus kifizette helyettünk az árat, drága vérét, életét adta értünk. Aki ezt értékelni kezdi, az arra a belátásra is képes, hogy nem ő irányít. Isten az, aki irányít, és ha a páciensünk együttműködő, s ha mi itt mindannyian összefogunk, akkor ő Isten vezetése alatt meg fogja találni a gyógyulást.”

Balogh Katalin eredetileg a kicsinyekkel akart foglalkozni, védőnőnek tanult, de a lelki indíttatás másfelé sodorta. Diakónushallgatókat lelkigondozott, dolgozott értelmi sérülteket, illetve időseket gondozó otthonban. Majd szülei, idősebb Balog Zoltán és felesége, Margit néni nyomdokain, akiknek a vezetésével felvirágzott az iszákosmentő misszió, ő is ebbe a szolgálatba kapott végleges elhívást. Idézi néhai Siklós József lelkészt, a misszió alapítóját, aki az iszákosmentés szenvedélyének nevezte ezt a hivatást. A Dömösön szabadult, kékkeresztes jelvényt viselő önkéntesekről azt mondja: „Ők a mi marketingeseink, szerteviszik az otthon jó hírét, és visszajárnak bizonyságot tenni, hogy személyes példájukon keresztül buzdítsák a gyógyulásra vágyókat.”

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés