Negyedik lett a Kopasz-Nádas duó

2021. augusztus 5. 5:49
Várakozásokon felüli eredmény.

A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó bejutott a nyolcas fináléba a kajak kettesek 1000 méteres versenyében a tokiói olimpián, a szám másik magyar indulója, a Béke Kornél, Varga Ádám kettős pedig a B döntőben fejezi be a szereplését.    

A két magyar hajó azonos középfutamba került a csütörtök délelőtti programban, a hat egység közül négy jutott a fináléba. Nádas és a keddi egyéni versenyben aranyérmes Kopasz megnyerte szerdai előfutamát, míg a KSI-s egység, Béke és az egyesben ezüstérmes Varga a reményfutamból kvalifikálta magát a folytatásra. Nádasék most is jobban kezdtek, 250 méternél a harmadik helyen lapátoltak, majd a táv második felét a világbajnoki címvédő Max Hoff-fal és Jacob Schopffal tették meg az élen, és a célba is a győztes németek mögött érkeztek. Béke és Varga az elején és a táv közepén még tartotta negyedik, továbbjutó helyét, a hajrában azonban visszaesett és ötödikként a B döntőbe jutott.    

A szám fináléját 5:55-kor rendezték. A magyar duó végül negyedik lett.

Cikkünk frissül.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés