Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Az EMMI minisztere szerint Magyarországon is el fog indulni a negyedik hullám.

Kásler Miklós, az EMMI minisztere a Spirit FM-en beszélt arról: a reális számítások szerint Magyarországon is elindul majd a negyedik hullám. A járványügyi adatok nagy része biztató Kásler szerint, az azonban kevésbé, hogy „a reprodukciós tényező közelít az egyhez, illetve esetleg az egyet át is lépi. Ezek figyelmeztető jelek.” Hozzátette azt is: a delta (korábban indiai) mutáns lényegesen agresszívabb, mint az alfa (korábban brit) variáns., ami pedig az eredeti koronavírusnál volt agresszívabb.
– fogalmazott Kásler.

Harmadik oltások
A miniszter beszélt arról is: hat hónap után ajánlaná a harmadik oltást elsőként a hatvan év felettiek, majd a hatvan év alattiak számára, és harmadik (vagy egydózisú oltás esetén második) oltóanyagként mindenképpen az előzőtől eltérő vakcinát javasolna – vagyis szerinte aki elsőnek Pfizer kapott, az most kapjon majd valami mást, így ugyanis lökésszerűen lehet majd növelni a védettséget.
Kásler arról beszélt: a szerdai kormányülés után már „konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben”, méghozzá „nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse” – fogalmazott.
Nyitókép: MTI/Vajda János