Veszi a lapot

2021. július 08. 07:25

Fölösleges volt Orbánnak eljátszani a nép közé ereszkedéses stand up comedyt.

2021. július 08. 07:25
null

„Megnyugtató, hogy ennyire ráérnek. Varga Judit igazságügy-miniszter kalászokat morzsolgatni és szénabálákon ücsörögni, Szijjártó Péter külügyminiszter más országok (mostanában például Szlovénia) belügyeit megoldani, Orbán Viktor pedig »ellenzéki« lapokat vásárolni. Még szerencse, hogy Habony Árpád nem azt adta parancsba neki: vegyen egy példányt minden kormánybarát orgánumból – egyrészt megvette azokat már rég a mi pénzünkből szerkesztőségestül, másrészt egy pótkocsis kamion is kevés lett volna, hogy mindet hazavigye.

Így, hogy csak a kormánykritikus médiából kellett bevásárolnia, kényelmesen a hóna alá csaphatta a vérszegény paksamétát: ha jól láttam (szerencsére épp arra járt egy operatőr), a 168 Órát, az ÉS-t, a HVG-t, a Hócipőt, a Magyar Narancsot és a Népszavát tudta begyűjteni. Ha korábban ébred, vehetett volna még egy Magyar Hangot is, de ennyi: a magyar közéleti sajtóban – amelynek természetesen az összes kiadványára előfizet a Miniszterelnökség, tehát fölösleges volt Orbánnak eljátszani a nép közé ereszkedéses stand up comedy-t –, nincs több nyomtatott lap, amelyet ne a kormány szerkesztene. Egy napilap, egy viszonylag széles elérésű hetilap és hetente-kéthetente megjelenő értelmiségi réteglapok az egyik oldalon – a másikon pedig az összes megyei lap, két országos napilap, két hetilap. És akkor még csak a demokráciákban példátlan sajtóhegemóniát megtestesítő KESMA-birodalom leggyengébb, print lábáról beszéltünk.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter leleplezte a legnagyobb félelmét: így menekül a Tisza Párt elnöke

Magyar Péter leleplezte a legnagyobb félelmét: így menekül a Tisza Párt elnöke
Tovább a cikkhezchevron

Kép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DonCiccio
2021. július 08. 19:10
Xx
Válasz erre
0
0
Sicario81
2021. július 08. 15:48
"értelmiségi réteglapok" Vajon mire gondolt a szerző? :)
Válasz erre
0
0
Jose
2021. július 08. 12:28
A mocskos kommunista (és egyéb) azt akarja, hogy a kormány csináljon ellenzéki vagy "független" újságokat? VAGY MIIIIIIIIIIIIII???????????????????????????? Csináljon magának újságot, aki akar, b++++++++++++++++++++!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (És nem csak hirdetésből lehet megélni, adjanak el annyit, amennyiből kijönnek a költségek és marad hason is.) Tele van a tököm ezekkel a kib..szott agyhalott barmokkal.
Válasz erre
0
1
Karvaly
2021. július 08. 12:25
"a magyar közéleti sajtóban (...), nincs több nyomtatott lap, amelyet ne a kormány szerkesztene. Egy napilap, egy viszonylag széles elérésű hetilap és hetente-kéthetente megjelenő értelmiségi réteglapok az egyik oldalon – a másikon pedig az összes megyei lap, két országos napilap, két hetilap." Szóval az a bizonyos minden más közéleti lap az ennyit jelent: két országos napilap, két hetilap. Plusz a megyei lapok, amiket csak az adott megyékben ismernek. És persze a "sajátjai" felsorolásánál ismét megfeledkezett a korábban általa már megemlített szintén hetilap Magyar Hangról. Meg arról, hogy számos újságban (mint például a Nők Lapjában) ugyanazon a baloldali nézőponton keresztül szűrik meg a napi eseményeket, mint például az RTL Klubon. Egyébként pedig: az SZDSZ beszélt mindig arról, hogy a piac majd megoldja. Megoldotta. Tele van milliárdosokkal a baloldal (Kókától Kapolyin keresztül Leisztingerig), akik hagyták csődbemenni a Népszabadságot (persze, mert sokkal többet nyertek politikailag azon a patálián, amit a megszűnése körül csaptak, mint amennyit az a pár tízezer, egyébként is baloldaldali szavazó hozott). Majd ha a kormány ellenséges felvásárlással szerez meg baloldali újságokat, hogy bezárják azokat, vagy jobboldali propagandát írjanak, akkor keltsenek fel, addig nem érdekel a siránkozásuk.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!