Pont úgy drágult a Blaha, mint a Lánchíd

2021. június 23. 7:45
Harmadával többe kerül Budapest egyik legforgalmasabb terének a felújítása most, mint fél éve.

A Világgazdaság azt írja, hogy az eredeti tervekhez képest jelentősen csökkent a beruházás végső műszaki tartalma is. A Blaha esete erősen emlékeztet a Lánchídéra, teszik hozzá. Áfa nélkül 3,591 milliárd forintba kerül a fővárosi Blaha Lujza tér felújítása – ez derült ki az európai közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztatásból. A feladatra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az STR Mély- és Magasépítő Kft.-vel szerződött. A bekerülés bruttósítva, az áfával számolva, 4,56 milliárd forint. Ez azért meglepő, írják, mert a BKK alig két hete, június 7-én arról adott ki közleményt, hogy a projekt teljes forrásigénye bruttó 3,468 milliárd forint. A két szám között csaknem 1,1 milliárd a különbség, s ennek kapcsán a lap már hétfőn magyarázatot kért a fővárosi közlekedésszervezőtől, amely először válaszokat ígért, de ezek a tegnapi lapzártáig sem érkeztek meg.

Karácsony „racionalizálta a költségeket”

Hangsúlyozták: a bruttó 4,56 milliárdos ár azért is szembeötlő, mert a még Tarlós István vezette Budapesti Közgyűlés 2019 májusában egy 4,167 milliárdos rekonstrukciós büdzsét fogadott el a tér fejlesztésére. Karácsony Gergely főpolgármester részben éppen arra hivatkozva szabta át a komplett beruházást, mert racionalizálni kívánta a költségeket. Ehhez képest csaknem 400 millió forintos drágulás állt be úgy, hogy a Tarlós-féle koncepció műszaki tartalma jóval szélesebb volt, mint ahogy most a főváros megrendelte a Strabag leánycégétől a beruházást, írják. Eredetileg a felújítás kiterjedt a Blaha Lujza térre és közvetlen környezetére, új középülettel, a forgalomtechnikai munkák elvégzésével, növénytelepítéssel és az itteni gyalogos-aluljáró bővítésével. Ráadásul tartalmazta a Somogyi Béla utca átépítését is. A kivitelezést 2021. december 31-én fejezték volna be a tervek szerint.

Hozzátették, hogy jelen állás szerint a júliusi munkaterület-átvételtől számítva legalább másfél év elteltével, 2022 végén lesz csak esedékes az átadás.

A csökkentett műszaki tartalom miatt pedig kimaradnak különböző térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási elemek, és nem épül buszváró, sem pavilonépület kávézóval és nyilvános illemhellyel.

Az aluljáró bővítését (ügyfélközponttal és az akadálymentesítést biztosító lifttel) pedig szintén kihúzták a feladatok közül. Igaz, a jócskán karcsúsított aluljáró-korszerűsítést és a Somogyi Béla utca átépítését nem törölték végképp, de ezek már csupán opciós tételként szerepelnek a tenderben, ezért kérdéses, hogy lehívják-e őket, írják. A lap értesülései szerint ez a két projektelem magyarázza a nettó 3,591, vagyis bruttó 4,56 milliárdos árat.

Mint a Lánchídnál

A VG azt írja, hogy ténylegesen a BKK csak az alapfeladat elvégzését, tehát a Blaha Lujza tér modernizálását és az aluljáró csomóponti szigetelését hívta le nettó 2,287 milliárdos áron, amely az áfával, egyéb díjakkal, valamint a 10 százalékos tartalékkerettel együtt jön ki a BKK által megadott bruttó 3,468 milliárd forintra. Csakhogy ez az ár még így is mintegy 30 százalékkal, 800 millió forinttal lett magasabb mindössze fél év alatt, írják. A BKK január végén még azt jelentette be, hogy a felújítás 2,67 milliárdba kerül. Ehhez a kormány egymilliárd forintot biztosít, az összeg folyósítása 2019 májusában teljesült is.

A Blaha Lujza tér esetében bekövetkező áremelkedés erősen emlékeztet a Lánchídéra,

teszik hozzá: míg a korábbi városvezetés alatt a Széchenyi lánchíd beruházásának tényleges költsége megállt bruttó 21,8 milliárd forintnál (2019. szeptember 23.), a jelenleginél már 26,75 milliárdra rúg a végső (2020. december 18.) számla. A kettő között majdnem ötmilliárdos, szűk 23 százalékos az eltérés, emlékeztet a Világgazdaság.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ellenzéki hajalmú szavazók, szemetek e tények fényében is 2022-re vessétek! Adóemelések, megszorítások, migránsözön, folyamatos drágulások, rossz munkavégzés: ezek olvashatók ki az ellenzék "programjából", és történésekből.

Szólni kell Jávornak, tegyen feljelentést:-))))))

Hadhazy is alszik. Jávor sem jelenti fel.....

Strabag és leányvállalata. Nem olvastad el a cikket?:-)

Aztán mi lett kihagyva belőle? Zuhany, kád, esetleg vizcsap?
Vagy nem csempéztetek?

Megéri. Beírtam a keresőbe, hogy M6 autópálya ára és képzeld, a Gyurcsányi idejében 4,7 milliárd volt kilométere. Azt akkor senki nem kérdőjelezte meg .

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés