Kevés gusztustalanabb dolog történt ma, mint az Index interjúja a Gázossal

2021. június 11. 20:45

Hadházy Ákos
Facebook
Sokáig lehetne elemezni, de talán nem érdemes.

„Kevés gusztustalanabb dolog történt ma, mint az Index »exkluzív« interjúja a Gázossal. Sokáig lehetne elemezni, de talán nem érdemes. Három megjegyzést azonban hagy tegyek mégis:

1. Az aljas cinizmus példája, amikor azt mondja, hogy hát ők nyílt versenyben szoktak nyerni a közbeszerzéseken. Valójában ma már sokszor senki nem mer ellenük indulni, mert egyrészt kár az erőfeszítésért, másrést minek kockáztassa, hogy cserébe esetleg elesik a vállalkozás pl. uniós támogatásoktól. Ettől függetlenül jól látható, hogy milyen módon manipulálták korábban a közbeszerzéseket, ezek között van olyan is, ami miatt TÉNYLEG börtönbe kerülhet az elkövető. Egy példa: https://korrupcioinfo.hu/a-meszaros-unio/

2. Úgy tűnik, az interjú egyetlen valós célja az volt, hogy megpróbálja feljebb nyomni a Lopus részvények árfolyamát. A Gázos elmondta, hogy szerinte mennyi lenne a részvények értéke a mostani 230 ft helyett (350-et számolt a mester) Arról, hogy a részvényekkel hogyan semmizett ki rengeteg kisbefektetőt, itt írtam. Gondolom, most sem az volt a cél, hogy ők egy kicsit jobban járjanak. Remélem, már nincs senki olyan megtéveszthető állapotban, hogy ettől az embertől részvényeket vegyen.

Részletek itt:

3. A legviccesebb, amikor arról beszél, hogy 2002 után hogy elnyomták az ő cégeit Azt nem írja, hogy hogyan, csak hogy elnyomták. Nem adtak neki csöveket, vagy csavarokat??? Nem fizették ki a konvektor beszerelését??? Vagy vajon mire gondolt?”

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 168 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A nyegle Hadházy feltevéseket gyárt, mert érzi, hogy az Index tisztázó interjúja után minden tisztességes ember átlátja az ellenzék "mészároslőrincező" rágalmainak rágalmazó voltát.

Ezt a gondolkozás dolgot nem kellene erőltetned.
Ez neked nem megy.
Tudod, ami nem megy, azt.....

Egy 2022-es kormányváltás Magyarország számára természeti katasztrófával felérő csapás lenne a gazdaság számára.

És nem lenne visszatérés, mert a Ripacs-Populisszima csapat győzelme esetén NEM lennének többé szabad választások olyan értelemben, ahogyan a 22-esek azok lesznek. Az Eu szemet hunyna. Megoldanák.

Úgy aggódik az árfolyamvbeszteséget szenvedő kisbefektetők miatt, hogy üvöltözni kezd, ha 5%-ot felmegy az árfolyam.

Simicska egyetlen értelmes mondata az volt, hogy O1G. Csányi sem különösebben nagy rétor, amiből nem következik, hogy ne lenne jó üzletember. Azok a dolgok, amikről az ilyen kaliberű üzletek szólnak a közember számára értelmezhetetlenek, és nyilván nem is feltétlenül egyszemélyi döntések.

Az Index interjúja kiváló lett.
Az interjúval kapcsolatban eszembe jutott a híres történetíró, Tacitus történetírói alapelve, hogy
sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül akarta megírni munkáit.

Ez az, ami nem teszik a baromállat(orvos) Hadházynak!

Magáévá tette az orosz államadósságot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés