Cigányok, úton

2021. április 28. 13:18

Veczán Zoltán
Mandiner
Nagyvárosi szocio: a törzsi évődés és együvé tartozás pillanatai az elidegenedett buszjáraton.

Számán tér! – recsegte diadalmasan barátai ugratására a Mikszáth Kálmán térnél az a – tájszólása alapján szabolcsi – cigány férfi, aki úgy kettővel több esti sört ihatott társainál, s egyébként mellettem foglalt helyet.

Haverjai mögöttünk, ő külön – nyilvánvalóan nem a csoport véleményvezérei közé tartozott, idősebb is volt azoknál egy húszassal, vagy csak a malter mutatta ennyivel többnek, netán az időarányosan többet ropogtatott kétdekások. Ő már kásás hangon, összefüggéstelenül motyogott, társai még csak igen vidámak voltak.

Az öreget vizsgáztatták, hasonló tájszólásban – nyilván földikként, brigádban érkezhettek valamelyik építkezésre. Méghozzá a bácsi által konzekvensen „villamosnak” hívott busz megállóinak neveiből, közben hátulról a fejét pöckölték és ütögették, lecsúszott maszkja pántját cibálták a fülén, jól szórakozva rajta. Az meg vakon kapkodott a kezük után hátrafelé, közben derekasan próbált helytállni: feltartott ujjaival számolta a megállókat, ahogy egyre idegesebb lett, egyre hasztalanabbul próbálta elismételni a nevüket a bemondó automata hangja után.

Így lett a Csörötnek utcából „Röcső”, a Thökölyből „Tökő”, a Lőrinci Temetőből „Lőcimető” és így tovább,

kis ízelítőt adva arról, hogyan alakulhatott egy-egy település, folyó vagy hegység neve, amikor egy-egy új népcsoport megérkezett, és csak a hangzást vette át az őslakosoktól, az értelmét nem.

Közben szegény bácsi háromfrontos harcba is bonyolódott, cimborái mellett a bemondó automatahangjával is pörölni kezdett, mert személyeskedésnek vette annak felszólítását, hogy a járványhelyzetre való tekintettel száját és orrát szíveskedjék eltakarni – társai természetesen erre amúgy is kajla maszkját kezdték el lecibálni róla, közben remekül mulattak rajta.

A macska-egér játék mégsem csapott át nyílt konfliktusba. Az öreget az ugratással

a csoporton belül nyilvánvalóan legalább valamilyen státusszal felruházták, jelezték, hogy a közösséghez tartozik.

Egy olyan környezetből jöhettek, ahol a szoros egymásrautaltság nyomán kialakult törzsi összetartozás az elsődleges, az ennél tágabb meg absztraktabb fogalmak – társadalom, állam, effélék – sokadlagosak. Annyik, mint szélsőségesen liberális módon felnevelt, rossz társaságba keveredett tinédzsereknek a szülő: alkalmilag lehúzzák, ezentúl pedig jobb, ha nem pofázik bele a dolgaikba, nem akarja megváltoztatni őket, és hagyja őket úgy önpusztítani, ahogy az nekik jólesik.

Így, noha emberünk többször hátrafordult, hogy most már aztán tényleg elveri mindkét nagydarab suhancot, ennél sosem ment tovább: a lelke mélyén valószínűleg hálás is volt a fiataloknak, hogy nem hagyták magára ebben az óriási, idegen városban, kiszolgáltatva az ismeretlennek, ezért cserébe eltűrte, sőt belement a játékba.

Persze, abban is biztos lehetett mindenki: ha bárki a törzsön kívül szólt vagy nézett volna csúnyán az öregre, az az egész trióval került volna szembe, ahogy az öreg védelmére is csak azok a jogvédőlelkű emberek siettek volna, akik megint kizárólag olyan elvont fogalmakban tudnak gondolkodni, mint például egyenrangú, partneri kapcsolatok az alá-fölérendeltség helyett, vagy

„emberi méltóság” – ami a törzsi logikával szemben óhatatlanul vereségre van ítélve.

Ilyen elhivatottságú utas a külvárosi járatokon ritkán akad, így nem is moccant senki, noha a busz zengett a másik kettő nevetésétől.

A többi utas süketet és vakot tettetve mélyedt bele telefonjába, hogy elkerülje egy olyan szituáció kialakulását, amelyből vagy büszkesége vagy arcéle csorbulása nélkül aligha lett volna kiút.

 

Fotó forrása. Vezess

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés