Beindult a Nagy Szocialista Mószerolási, -és Legendagyártási Terv!

2021. április 23. 13:25
Samuel hadnagy
Kontra
H. Ákos pillanat alatt a szocialista párt vezérkarának első számú ellenségévé vált.

„Február közepén roppant kellemetlen hír érte a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), és személy szerint Tóth Csaba, MSZP-s képviselőt: H. Ákos, szekszárdi lakos bejelentette, hogy a Momentum színeiben elindul az előválasztáson az eddig az MSZP, és Tóth Csaba, MSZP-s képviselő fennhatósága alá tartozó zuglói körzetben.

Értelemszerűen nem pukkantak a pezsgők a Villányi úti pártszékházban, sőt:

H. Ákos pillanat alatt a szocialista párt vezérkarának első számú ellenségévé vált. Olyannyira, hogy azon nyomban elindítottak ellene egy szépen felépített, fondorlatos, agyafúrt kampányt, ami egyszerre épült az újdonsült célpont kifinomult mószerolására, és a Tóth Csaba körüli népi legendákra.

A MSZP mindig is híres volt a pengeéles kommunikációjáról, ügyes húzásairól, ami most végérvényesen igazolást nyert. A párt nagyágyúi összeültek, átrágták és kitalálták: egy emberként mennek el a tett helyszínére, nevezetesen a ZuglóTV-be, hogy elmondják, Tóth Csaba a létező legalkalmasabb jelölt, ezért a legjobb az lenne, ha H. Ákos keresne magának egy másik körzetet. Mondani sem kell, hogy a szocialista pártvezetők összehangolt, fortélyos akciója mesterien, pedagógus nyelven szólva csillagos ötösre sikerült.

A Nagy Szocialista Mószerolási-, és Legendagyártási Terv február közepén vette kezdetét,

amikor is Tóth Csaba személyesen látogatott el a ZuglóTV-be, hogy elmondja saját magáról: nincs nála alkalmasabb ember, jelölt kerek e nagyvilágon, Zuglóban , legalábbis biztosan nem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés