Érvkészlet dékás szavazóknak

2021. március 06. 22:48

Lehetne akár óvatosabban is bánni a csúsztatásokkal.

2021. március 06. 22:48
Francesca Rivafinoli

„Kisokost tett közzé Gréczy Zsolt »a gyurcsányozás ellen«, 34 pontban ismertetve, mi minden volt sokkal-sokkal jobb a Szemlőhegyi Demokrata kormányzásának idején. Természetesen nincs ezzel semmi baj, láttunk már ennél cifrábbat is az interneten, de azért – ha már a Facebook álhírcenzorainak figyelmét elkerülte a kis összeállítás – mégse menjünk el mellette szó nélkül.

A tekintélyes politikus remek érvei között szerepel, hogy Gyurcsány idején »több gyermek született«, valamint »többen jártak egyetemre«. Ez egy kocsmai nagyotmondóversenyen természetesen simán megállná helyét, de itt mégiscsak egy »kisokos« című írásművel van dolgunk, ahol lehetne akár óvatosabban is bánni a csúsztatásokkal.

Németországban 1938-ban 1,35 millió gyermek született, míg 2019-ben csupán 778 ezer – a Gréczy-logika alapján Hitler majdnem kétszer olyan jó vezetője volt Németországnak, mint Merkel, sőt, egyenesen vissza kellene őt sírnunk.

Persze érthető, hogy egy dékás nem feltétlenül bolygatná a különféle számszerű statisztikákat és bonyolult összefüggéseket, mert megeshet, hogy rosszul jönne ki belőle, de ennek ellenére tény, hogy 2020-ban 99 000 húszéves fiatal élt Magyarországon, míg 2006-ban például 135 ezer. Bő egyharmaddal több fiatallal azért nem annyira bonyolult magasabb születésszámot és több egyetemistát produkálni, valljuk be – vagy ha a demográfiai csökkenés közepette is ragaszkodunk az egyetemisták létszámának konstans növeléséhez, akkor ne csodálkozzunk, ha csatornánk eldugulása esetén sehonnan nem tudunk leakasztani egy szakit, aki megoldja a problémát. A diplomás szabad bölcsész ugyanis ez ügyben nem fog tudni segíteni, sajnos.”

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I.E.D.
2021. március 07. 08:31
1938- ban a Német Birodalom születési adataihoz a mostani Ausztria, Kelet - Poroszország, a Szudéta - vidék, és fele Szilézia is hozzá számolódik.
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. március 07. 08:16
Egy ilyen fotósorozat után minden normális politikus r elbújna örökre. Ez a barom meg veri itt magának... D
Giszdúr
2021. március 07. 07:24
"A Dobrev Klára balladáiban rendre megénekelt méregdrága gyümölcsből 2019-ben fejenként 53,5 kilót fogyasztottunk, szemben a 2010-es 37,8 kilóval. Itt se életszerű, hogy a különbözetet a Tiborcz család burkolja be tonnaszámra, mindenki más csak sóvárog. Különösen, mivel a fejlődés épp a legszegényebb decilisnél a leglátványosabb: esetükben a gyümölcsfogyasztás a 2010. évi 16,4 kilóról 44,8 kilóra nőtt (azaz mára már meghaladja a 10 évvel ezelőtti összesített átlagot). Erre varrjon gombot a Gréczy exképviselő úr." Ez tényleg durva, és nem egészen értem, miért nem ömlenek már régen ilyen tényszerű statisztikák a Facebookon, miközben a másik oldalról ezrével tolják az "elszegényedett az ország" szöveget.
Rocktoberi
2021. március 07. 07:07
Jól van Zsóti! A Böszme alatt tényleg virágzott az ország. Rá se ránts.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!