A talán örökre velünk maradó vírusról

2021. március 6. 18:38

Joó István
Mandiner
Ez a csapás az egyiptomi tízzel ellentétben nem időleges: akár mindvégig ránk fog nehezedni az emberiség további története során.

Kiposztolt háborús versek és egyéb háborús képzettársítások a közösségi oldalon... Nem emberek között dúló háborúra céloznak ezzel a fészbúklakók. Már egy éve van velünk, magyarokkal is a koronavírus. Valószínűsíthetően tavaly március elején hurcolta hazánkba két iráni vendégdiák. Ha ők nincsenek, másképp alakult volna a helyzet? Ugye nem, akkor más hozta volna be azokban a napokban.

Most megint egy furcsa húsvétnak nézünk elébe, a harmadik hullám tombolása következtében már a jövő héttől rendeletileg lesz üres sok-sok templom. A laptopunkat azonban nem veheti el tőlünk senki, s ezen nézhetünk akár istentiszteleteket. A Biblia is kezünk ügyében marad, elvileg van lehetőség a Teremtő zsidó-keresztény szentírásában tett bemutatkozásával foglalkozni… Elvégre nagyböjt van. 

Égetnivaló fundamentalistaként, mai bibliaolvasásom után én azon gondolkodom: nyilvánvaló, hogy nemcsak Isten és az egyes ember, hanem Isten és a nemzetek, sőt: Isten és az emberiség között is zajlik párbeszéd. Általában persze elég egyoldalú... Több mint kétezer éve hangzott el, de

még sosem volt legtöbbünknek elég fontos Jézus parancsa, miszerint szeressük ellenségünket.

Az ateista Szabó Lőrinc tudta legszebben megfogalmazni: „gyötörtük egymást szomorú / testvérharcban, (amely sokszor ma is olyan már, / mint egy színpadi háború)”.

Igen, hajlamosak vagyunk dehumanizálni pusztán a vetélytársainkat is, nem akarózik belátnunk, hogy a teremtéskori szándéknak megfelelően Isten képmását hordozzák ők is. 

Bárgyúságig korszerűtlen világképem szerint tehát: mivel lényegében mindmáig mellőztük az említett jézusi kihívást, most megkaptuk a nemhogy embernek, de élőlénynek sem nevezhető, ugyanakkor képtelenül eleven és embertelenül hatékony ellenséget, a covid-19 koronavírust. 

Úgy, úgy. Ha mi ennyire erősek vagyunk, hogy vagy fizikailag vagy szavakkal, lelkileg, de gyilkolózunk, kinevezve ellenségnek akár családtagot, egyazon társadalomban mellettünk élőt; ha mint most, a belhazában is, kampánytól kampányig pártpolitikai alapon, de egész valónkkal ellenségeskedünk; ha lehetséges a Földön az, hogy birodalmi törekvésnek áldozzanak be nemzeteket, rasszokat, földrészeket; ha lehetséges az ideologizált életforma- meg identitásterror, amit lassan már mi, áldozatok erőltetünk másokra, akkor… nos, akkor

legyünk erősek még egy aprócska, de szapora ellenség elviseléséhez is.

Akkor tessék: a járvány miatt az emberiség – és annak minden tagja külön – királynak, pontosabban: boldogtalan és megrendült fáraónak érezheti magát, a bibliai tíz csapás egyike alatt. 

Más kérdés, hogy ez a csapás az egyiptomi tízzel ellentétben nem időleges, akár mindvégig ránk fog nehezedni az emberiség további története során. Ez most éledő beszédtéma köztünk utcán, közösségi oldalakon.

„Mindig velünk marad most már a covid!” – igazítjuk helyre mi, jól értesültek azt, aki elszólja magát, hogy nem tudott erről a közkeletű orvosi feltételezésről, vagy legalábbis elfelejt számolni vele. 

Milyen érdekes: Jézus pont azt ígérte a tanítványainak, „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket (...) és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!”

Ám nekünk ez sem volt túl fontos. Talán ezért marad velünk most már a Vírus is. A sokszínűség jegyében minden létrejött és még eljövendő változataival. Visszaszorul valamelyest, majd kitámad megint…

S talán ezen keresztül, elkerülve a szív végleges megkeményedését, észhez tér, aki észhez tér.

Mert az önvédelem nem az öncélú, Isten törvényével és gondviselő szeretetével sem számoló ellenségeskedés.

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés