Itt a botrány: kiderült, Orbánék mit akarnak tenni Magyarországgal – Magyar Péter máris győzött!

Csodálatos igazságbeszéd ez: a TISZA „Párt” geostratégiai igazságbeszéde. Francesca Rivafinoli írása.

A baloldali képviselők reakcióinak rövid összefoglalója a tavaszi ülésszak első plenáris ülésén.
Mint arról korábban írtunk, indul az évad az Országgyűlésben. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésén napirend előtti felszólalásra előzetesen Orbán Viktor miniszterelnök is jelentkezett. A kormányfő beszédében a kormány és az ország eddigi eredményeiről, valamint akormány előtt álló legfontosabb feladatokról beszélt.
Jakab Péter: Miniszterelnök úr! Készüljön a bukásra!
Jakab Péter az Országgyűlés tavaszi ülészszakának első ülésén is erősen kritizálta a miniszterelenök és a kormány járványkezelését, valamint leszögezte: a kormány és Orbán Viktor ne is számítson a Jobbik támogatására, a kormány felhatalmazásának meghosszabbítására.
Készüljön a bukásra!”
– összegezte szavait a Jobbik elnöke.
Gyurcsány Ferenc: Önök valójában meglopják a nemzetet
„Ez az ország régen volt akkora bizonytalanságban, mint mostanában” – összegezte a kormány járványkezelését a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc felszólalásában szót ejtett a hazai „korrupcióról”, valamanint a felsőoktatási intézmények modellváltásáról is. Utóbbival kapcsolatban a kormányhoz szólva kiemelte:
Önök privatizálják a magyar egyetemeket, ellenérték mnélkül magánkézbe adják.”
Schmuck Erzsébet: Az emberek életébe beköltözött a félelem
Az LMP társelnöke felszólalásában az emberek nehéz gazdasági helyzetére hívta fel a kormány figyelmét. Felszólalásában kiemelte, szerinte a kormány a járáványhelyzetben semmilyen segítséget nem nyújtott a koronavírus által nehézéségeket átélt embereknek. Kérésként felvetette: a kormány miért nem fizet legalább hetven százalékos bérpótlékot a járvány által leginkább érintett szektorok képviselőinek.
Szabó Tímea: Tényleg minden élet számít? Vagy csak az önöké?
Az LMP képviselője felszólalásában a kormány gazdasági eredményeit kritizálta. Mint fogalmazott, szerinte „a magyar fiatalok nem dőlnek be a maszlagnak”. A képviselő kiemelte a kormány képviselőihez szólva, hogy „önök nem riadnak vissza semmitől”. Mint fogalmazott, szerinte a kormány csupán lop, csal és megtéveszt,de valójában nem segít a rászorulókon.
Tóth Bertalan: Önöknek nem őszinte a kommunikációjuk
Az MSZP társelnöke szerint bizalmatlanság uralkodik az emberekben a kormánnyal szemben. Tóth Bertalan szót ejtett a kormány lépéseinek hibáiról is a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan. Mint fogallmazott, szerinte a kormánynak még egy épkézláb oltási terve sincs, ugyanakkor számos kommunikációs hibát ejt. Mint a kormányhoz fordulva fogalmazott: „sok-sok olyan hibát követnek el, ami miatt az emberekben ott van a bizalmatlanság”.