A válságkezelés uniós bajnoka Magyarország

Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

A járványhelyzet és az egészségügyi intézkedések okozta gazdasági leállás a munkából távol maradó és a csökkentett munkaidőbe kényszerülő alkalmazottak számának példátlan megugrásához és az elveszett munkahelyek számának növekedéséhez vezetett – írja az Eurostat. A becslések szerint a járvány uniós szinten a kormányzati ellentételezést megelőzően keresetük körülbelül öt százalékát vette ki a munkavállalók zsebéből. A gazdaságban megszokott módon itt is voltak nyertesek és vesztesek. Voltak olyan országok is, ahol a munkajövedelmek nem is csökkentek érdemben – közéjük tartozik hazánk is. Az uniós statisztikusok azt vizsgálták meg, hogy a foglalkoztatásból származó jövedelem milyen mértékben esett vissza a járvány idején. A csökkenés háromféle változásból eredhet: ha a dolgozó elveszíti a munkáját, nem újítják meg a szerződését; ha átmeneti elbocsátásokra kerül sor; ha a munkavállaló tovább dolgozhat a cégnél, de kevesebb órában.

A kezelést a válság előtt kell kezdeni
Az Eurostat szerint számos uniós országra óriási csapást mért a koronavírus-járvány, egyes gazdaságokban 10 százalék körüli mértékben csökkent a munkajövedelmek mediánja. Meglehetősen sérülékenynek bizonyult Horvátország és Szlovákia, ők tartják a negatív csúcsot: közel 12 és 9 százalékkal estek vissza a munkajövedelmek 2019-hez képest. Lengyelországban és Csehországban 3 és 3,5 százalékos jövedelemcsökkenést szenvedtek el a munkavállalók. Régiónk tehát nem indul kedvező helyzetből, ezért is érdekes, hogy Magyarország a rangsor másik végén tűnik fel 0,8 százalékos csökkenéssel. A magyar munkavállalók ahhoz a szűk európai kisebbséghez tartoznak, amelynek átlagosan és összességében 2020-ban nem kellett visszalépnie 2019-hez képest. Sőt, Magyarország nemcsak a visegrádi országok között, de az egész unióban is az első helyre került.

Miért nem bizonyult válságállónak más országok munkavállalói jövedelme? – merül fel a kérdés. Azért, mert a válságkezelést már a válság bekövetkezte előtt el kell kezdeni, amihez előrelátás és fegyelmezettség szükséges. Azok az országok, amelyek nem készültek tudatosan egy lehetséges válsághelyzetre, és amelyek még a mögöttünk hagyott évtized adta rendkívüli világgazdasági lendületet sem tudták kihasználni a munkanélküliség mérséklésére, kényszerpályára kerültek.

Spanyolország arányaiban rengeteg állástalannal – 14,1 százalékos munkanélküliségi rátával –, Magyarország rengeteg munkavállalóval indult neki a történelmi kihívásnak. Ez kijelölte a válságkezelés útját is: egyes országokban a jóindulatú, de naiv és a visszaesésre nem készen álló gazdaságpolitika a sürgető szociális válság nyomására elsősorban segélyezéshez nyúlt, amit hitelfelvételből fedezett. Ahol viszont mindenki dolgozott, aki akart, ott a munkahelyek megvédésére és újak létrehozására lehetett koncentrálni. A két megközelítés eltérő gazdaságpolitikai modellt tükröz: az egyik nem meri vagy nem kívánja, a másik viszont célul tűzi ki a teljes foglalkoztatás megvalósítását. Magyarország lényegében elérte ezt a célt: a 2019-es 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta már az egyik legjobbnak számított az unióban – csak Németország, Csehország és Lengyelország volt képes megelőzni.

Hazánk azért számított különleges esetnek, mert 2010-re a szocialista gazdaságpolitika hibáinak és a gazdasági világválságnak a következményeként 11,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség, ezt sikerült mára eltüntetni a nagyjából 800 ezer munkahely létrehozásával. Érdekes, hogy a foglalkoztatás hamar megközelítette a válság előtti szintet, sőt a Makronómnak nyilatkozó cégvezetők már most biztosra veszik, hogy egy éven belül újra a munkaerőhiány miatt fogják majd a fejüket.

Nem leáll, hanem felpörög
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára múlt heti nyilatkozatában kiemelte: „Decemberben a KSH statisztikái alapján újra több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon. A magyarok összefogásának köszönhetően a gazdaságvédelmi akcióterv keretében több munkahelyet sikerült teremteni, mint amennyit a vírus tönkretett, 2020 decemberében pedig már 20 ezerrel többen dolgoztak, mint februárban.” Hozzátette, hogy számos multinacionális cég ráadásul arról számolt be, hogy a magyarországi volt az egyetlen olyan gyáregysége, ahol nem kellett leállítania a termelést. Ez azt jelzi, hogy a magyar válságkezelést a teljes foglalkoztatás célja határozta meg.

Nemcsak ez számít pluszpontnak a jövőjüket tervező nemzetközi vállalatok szempontjából, hanem a beruházás­ösztönző politika is. A Makronómnak korábban nyilatkozó Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó is kiemelte a beruházásösztönzés fontosságát. „Az IMF szerint ha az állami beruházások a GDP 1 százalékával, azaz 500 milliárd forinttal emelkednek, az 1–1,4 százalékkal növeli az összterméket és 50 ezer fővel a foglalkoztatottságot. A közvetlen hatások mellett fontosak a közvetett hatások is, az állami fejlesztések magánberuházásokat ösztönöznek, és ezáltal is javítják a foglalkoztatottságot. A lakossági beruházásokat pedig az állami otthonteremtési program fogja aktivizálni” – jelentette ki. Rámutatott, hogy a válság előtt a GDP-arányos beruházási rátánk 28 és 29 százalék közötti értékkel az egyik legmagasabb volt a világon, ez tette ki a gazdasági növekedés 60 százalékát. „Az állami beruházások ösztönzése és az otthonteremtési program elindítása a jövő évi növekedés felét adhatja” – tette hozzá.

A magyar gazdaságpolitika ezúttal is tartózkodott attól, hogy minden elemében kövesse a nemzetközi szervezetek által ajánlott válságkezelési recepteket. Már a 2010-es „gazdasági szabadságharc” tanulsága is az volt, hogy a nemzetközi ajánlások az ajánlók érdekeit szolgálják a bajba jutott országok érdekei helyett. A magyar döntéshozók mertek kockáztatni és szinte egyedüliként szembeállni a megszorításokat követelő Nemzetközi Valutaalappal, Görögország viszont a megszorító receptet volt kénytelen követni. Az eredmény: ma már az IMF nemcsak elismeri, hogy tévedett, de még ajánlja is a korábbi magyar modellt a bajba jutott országoknak.

A jelenlegi válságra adott külföldi megoldási javaslatok között sok szélsőséges elemet találunk: radikális baloldali pártok megragadták az alkalmat, hogy több segélyt osszanak, és alapjövedelmet próbáljanak bevezetni, sokan pedig azelőtt érveltek a korlátlan hitelfelvétel mellett, hogy egyáltalán látni lehetett volna a probléma minőségét és mértékét. Hamar megjelentek azonban a külföldi progresszív közgazdászok között is azok, akik jelezték, hogy segély helyett a munkahelyvédelem és a teljes foglalkoztatás ösztönzése lehet az egyetlen tartós, fenntartható, a jólétet ténylegesen megőrző intézkedés.

A válság gazdasági hatásait kezelő magyar politikát kulcs­szavakban így lehet összefoglalni: segély helyett munka, eladósodás helyett célzott segítség, fogyasztás helyett beruházás és a gazdaság lekapcsolása helyett az ország működésének biztosítása. Persze több esetben nem egymást kizáró ellentétekről van szó, hanem hangsúlyokról, hiszen rászorultsági alapon különféle támogatások és segélyek léteznek ma is, az olcsó hitelek és alacsony kamatok korában a hitelfelvételből megvalósuló beruházásösztönzés a jövő növekedését alapozza meg, és fogyasztás nélkül sem lesz növekedés. Fontos azonban megjegyezni, hogy a korlátozások miatt 2020 az elhalasztott fogyasztás és a gyarapodó megtakarítások éve volt. Bár számos közgazdász azonnali fogyasztásélénkítő pénzosztást javasolt, egy lezárt vagy korlátozott gazdaságban ezt a háztartások nem tudnák úgy és arra elkölteni, ahogy és amire szeretnék.

Az uniós statisztikai hivatal adataiból, miszerint a magyar bérek csökkentek a legkisebb mértékben az EU-ban, az is következik, hogy a háztartások megőrizték vásárlóerejüket, és növelhették megtakarításaikat. A jövőben ezért az lesz fontos, hogy a fogyasztási búm gazdasági energiája hazai munkahelyek létrejöttében csapódjon le – és ehhez kellenek a beruházások. Az Eurostat adataiból az is következik, hogy hazánkban nem lenne érdemes extra segélyezéssel kezelni a jövedelemcsökkenést, Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy a kínálatoldalt, a termelőkapacitásokat élénkítve fenntartható módon javíthatja az életszínvonalat a következő években. Amikor egyes közgazdászok amiatt fogalmaznak meg kritikát, hogy hazánk eltérően kezelte a válságot, mint számos uniós ország, akkor látnunk kell, hogy támogatásokra elsősorban ott volt szükség, ahol jelentősen csökkentek a munkajövedelmek.

Nagy eredmények, kis eladósodás
A 2010 utáni intézkedések tanulsága, hogy ha adócsökkentésekkel és megfelelő ösztönzőkkel beindítjuk a gazdaságot, akkor a költségvetési kiadások átmeneti megugrása hosszú távon a bővülés hatására ledolgozhatóvá válik. Ezt nevezi a jegybankelnök az egyensúly és növekedés kettősének, amit 2010 előtt szinte sosem sikerült megvalósítani.

Ha egymás mellé tesszük az adósság és a bérek alakulásának adatait, akkor körvonalazódik a kormány válságkezelő receptjének különlegessége. A jövedelemcsökkenésre vonatkozó Eurostat-adathoz hozzá kell tenni, hogy a fejlett világ egyik legkisebb adósságnövekménye volt a magyar 2020-ban. Az életszínvonal megőrzése és emelése nemzetközi összevetésben csupán kismértékű adósságnövekmény mellett, azaz hatékonyan, jelentős részben önerőből ment végbe – ezt tekinthetjük a magyar munkaalapú modell fő eredményének. Másként: a legtöbb uniós országban a munkajövedelmek a hazainál nagyobb mértékben csökkennek, s a háztartások, a cégek és az állam együttesen is jelentősebb mértékben adósodik el.

Címlapfotó: MTI / Krizsán Csaba