Trump nem ellenség – közölte Meloni
Az olasz miniszterelnök kiáll a megválasztott amerikai elnök mellett.
Vagyis a nácik zsidóellenes pogromjához 1938-ból. Ugye értik.
Kalifornia korábbi republikánus kormányzója, a hollywoodi filmsztár Arnold Schwarzenegger is megszólalt a héten történt washingtoni események után – írta meg a Telex. Hozzátették: a Twitterre feltöltött, közel nyolcperces beszédében Arnold elmondta, hogy Ausztriában nőtt fel, így pontosan tudja, hogy mi történt a kristályéjszakán, amikor 1938. november 9-10-én a nácik zsidóellenes pogromot rendeztek Németországban. Megjegyezzük, hogy a felvétel alatt drámai zene szól a háttérben, ahogy kell.
„Szerda volt az Egyesült Államok kristályéjszakája. A csőcselék nemcsak a Capitolium ablakait zúzta be, hanem a számunkra természetesnek vett eszméket is. Nemcsak az amerikai demokráciának otthont adó épület ajtaját törték be, hanem azokat az eszméket is megtaposták, amelyekre a hazánk épült” – mondta Schwarzenegger, aki felidézte gyerekkora rossz emlékeit is, amelyekről ritkán szokott beszélni, írja a Telex. Megírták: Schwazi elmondta, hogy 1947-ben, két évvel a második világháború után született egy megtört emberekkel teli országban. Gyerekként sokszor szemtanúja volt, ahogy részeg apja bántalmazta az anyját.
„Az egész hazugságok sorozatával és intoleranciával kezdődött. Európaiként első kézből tapasztaltam meg, hogy a dolgok miként csúsznak ki az irányításunk alól” – mondta Schwarzenegger. Szerinte azok a republikánusok, aki segítették Trump kormányzását az elmúlt négy évben, tettestársai a Capotoliumot megostromló tömegnek.
„Trump elnök megpróbálta megdönteni a tisztességes választások eredményét. Államcsínyra törekedett, és hazugságokkal tévesztette meg az embereket. Apámat és szomszédainkat is hazugságokkal tévesztették meg, és tudom, hova vezetnek az ilyen hazugságok. Trump elnök megbukott, mint vezető” – jelentette ki. A Telex megírta: a Terminátor szerint Trumpra az Egyesült Államok történelmének legrosszabb elnökeként fognak emlékezni, és hamarosan ugyanolyan lényegtelen lesz, mint egy régi Twitter-üzenet. A megválasztott elnöknek, Joe Bidennek sikeres kormányzást kívánt, mert az egyben Amerika sikerét is jelentené – írja a Telex.
(Telex, Twitter, Mandiner)
Kép forrása: Twitter-videó