Budapesti BLM-szobor alkotója a művéről: Számítok rá, hogy baltával verik szét

2021. január 5. 20:24
Szalay Péter nem tartja egyértelműen propagandának az installációt.

Nyilatkozott az Euronewsnak Szalay Péter, akinek a Black Lives Matter-ről szóló alkotását két hétre tervezik felállítani Budapesten, az ellenzéki vezetésű Ferencvárosban. A IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina szerint fontos az installáció felállítása a fővárosban, mert

a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni BLM-célok ugyanolyan relevánsak Magyarországon, mint bárhol másutt.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy decemberi kormányzati tájékoztatón a ferencvárosi szobor ügyében úgy fogalmazott, hogy a Black Lives Matter az Egyesült Államokban alapvetően egy rasszista mozgalom, amely nem ismeri el egyenjogúaknak a színesbőrűeket és a nem színesbőrűeket, ami minden normális, a 20. század mércéit elfogadó emberi jogi gondolkodással ellentétes. „Ezért nem az a rasszista, aki a BLM-mozgalomnak állítandó szobrot ellenzi, hanem az, aki szobrot állít” – hangsúlyozta a miniszter.

Szalay – mint az interjúban elmondja – számított rá, hogy belpolitikai üggyé fog válni a BLM-installáció terve. Arra, hogy az ellenoldal a szobor ledöntésével fenyegetett, így reagált: „Számítok rá, hogy baltával verik szét. Én hőre lágyuló műanyagból nyomtatok darabokat, amikor készítem, aztán azokat összelegózom, és a szobor felállítása után várom majd, hogy mi fog történni. Ha megrongálják, akkor a sérült darab utólag is pótolható. De ennél érdekesebb, hogy az is dokumentálható, ahogy ezt az installációt esetleg ledöntik, szétverik. Remélem lesz ott térfigyelő kamera, aminek a felvétele használható, de lehet, hogy érdemes előre gondoskodni arról, hogy legyen megfelelő minőségű képrögzítés.

A szobor ledöntéséről készülő felvétel a mű mellé kerülne, utóéletet adva az installációnak.”

Azt viszont furcsállja, hogy már azelőtt ezzel fenyegetőznek, hogy látták volna a kész művet. „Az USA-ban a mozgalom részeként elkezdtek szobrokat ledönteni, itt pedig egy szobrot inspirál a téma. Fontos megemlíteni, hogy az alkotás mind a két narratívát hordozza, tehát nem egyértelműen egy BLM-propaganda szobor. Úgy értelmezhető, hogy megjeleníti mindazt, ami felforgatta az Egyesült Államokat” – fogalmazott a szobrász.

Nyitókép forrrása: Facebook

Összesen 177 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jól fenékbe kellene billenteni ezt a rókaképű Baranyit, amikor ilyeneket nyilatkozik, pl. a magyar rendőrökről.
Pont amikor majdnem belehalt a sérüléseibe egy rendőr, mert nem kapta elő azonnal a fegyverét, mint Amerikában.

"a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni BLM-célok ugyanolyan relevánsak Magyarországon, mint bárhol másutt."

El kell kerülni a teret, ahol kiállítják, oszt jóvan. Nem kell róla fölöslegesen beszélni.

Öntsük le vörös festékkel, mint Dániel Péter?

A művész úr szerint a négerek buzik, vagy a szabadság szobor?

Válaszok:
pollip | 2021. január 5. 21:30

Jó kérdés.
Azt furcsallom, hogy a szobor miért nem színesbőrű embert ábrázol?

Hát, van az a pénz, de ő ezzel nem keresi meg. Az mondjuk kérdés, hogy Nyugat Ojrópa ezért kompenzálja-e.

Az arca jelkepezhetné fekete mivoltát.
Az USA nem fog felháborodni a szobor ilyen felhasználása miatt?

Vigyázni kell, mert elkezdtek provokálni.
Ez a tárgy és a szilveszteri beszéd parodianak nevezett valamije is provokáció.
Hergelnek, míg valahol elszakad a cérna.

Amióta a trianoni brit delegált (mellesleg új határaink megrajzolója, Harold Nicolson) undorító turáni törzsnek titulált minket, nincs mit kezdenünk a BLM meg hasonló mozgalmakkal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés