A hetedik…

2020. október 13. 15:02
Erős Kinga
Vendégszerző
Reflexió Lázár Ervin meséinek védelmében.

A szerző Erős Kinga, József Attila-díjas irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség elnöke

 

Megdöbbenve olvastam Deák-Sárosi László a Vasárnap.hu-n publikált írását, amelyben Lázár Ervint, a Magyar Írószövetség örökös tagját olyan alkotónak tünteti fel, aki irodalmi előfutára és szálláscsinálója volt a Meseország mindenkié című kötetnek.

Tézisét már rögtön a címben közli olvasóival, hiszen a Hosszan lopakodó érzékenyítés címet írásának kontextusában hogyan is lehetne másképp értelmezni? Ha azonban kételyeink támadnának, cikkének alcíme végképp eligazít: Az első magyarországi LMBTQ mesekönyv előzményei.

A lead általánosító dohogása után Deák bele is vág elemzésébe, azzal a céllal, hogy meggyőzze olvasóit Lázár Ervin írói munkásságának a gyermeki fejlődésre gyakorolt kártékonyságáról. Attitűdjét jól jellemzi önvallomása: „Lázár Ervin művei mindig is taszítottak”. Tulajdonképpen tételmondat ez, amely kibontásához kevés esztétikai érvet, annál több fejlődéslélektani és meseirodalmi félreértést sorakoztat fel, hogy végül a zsurnalizmus alacsony színvonalán olyan feltételezésekre ragadtassa magát, miszerint Lázár Ervin írásművészete egy, a világot átszövő gazdasági háttérhatalom kiszolgálója volna. 

Mielőtt bárki is egy újabb performansz keretében mulcsot készítene Lázár Ervin köteteiből, a teljesség igénye nélkül szeretnék reflektálni Deák-Sárosi írására, mely hemzseg a féligazságoktól, és éppen ezért káros és veszélyes.  A Hétfejű tündért emlegetve a szerző figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy míg az európai és magyar népmesékre valóban igaz (de nem kizárólagosan), hogy a jó és a rossz különválik, és a jó győz, az archaikus mesevilág darabjai (távolkeleti mesék, Aesopus stb.) jellemzően nem a jó győzelmével zárulnak, hanem tanulságtétellel. A legnagyobb műmese szerzők alkotásaira (pl. Andersen) különösen nem a boldog vég a jellemző, hanem a dráma és az abból eredő konklúzió. A mesék célközönsége nem egységes, hiszen függ a kultúrától, a befogadók személyétől, így azok életkorától is.

Lázár Ervin történetei nem didaktikus, kisgyermekeknek szóló mesék, hanem a meseirodalom azon darabjaihoz sorolhatóak, amelyek kifejezetten filozófiai tartalmakat rejtenek magukban, s ezek kibontása a mese eszközeivel történik; éppen ezért többgenerációs (mellesleg több egymást követő generációt is megélt) mesékként olvashatóak. Mindebből is kitűnik, hogy Jean Piaget-re hivatkozni teljesen irreleváns, ha viszont Deák-Sárosi megteszi, jó volna „csak pontosan, szépen”.

Nem arról van szó ugyanis, hogy egy 3 éves kisgyerek képtelen befogadni az őt ért ingert (esetünkben mesét), hanem arról, hogy másképp dolgozza fel, mint egy 7 vagy 12 éves. Deák Piaget-ből levont konklúziója, miszerint „a gyermek 7 éves koráig nem képes absztrakciókra, elvonatkoztatásokra, bonyolult fogalmi társításokra; épp ezért van az, hogy eddig a korig kell megalapozni a stabil értékrendjét”, teljes pontatlanság és demagógia, mert tudvalevő, hogy a kisgyermek is absztrahál, csak épp életkorának megfelelő módon. Egy 3 éves gyermek, mesét hallgatva, az akkomodáció segítségével fogadja be a világképébe nem illő elemeket, egy saját, számára értelmezhető képpé alakítva át.

Erre kézenfekvő irodalmi például szolgálnak a különféle kisgyermeki verssorértelmezések is, így a „szárnyat igéz a malacra” = Szárnyati Géza vagy „ég a házad ideki” = Ég a házad, Dideki. Másfelől az elmondottakból egyáltalán nem következik az, hogy az értékrendet 7 éves korig kell megalapozni, hiszen az már a prenatális kortól elinduló és permanens folyamat, valamint nem kizárólag a mese eszközével történik.

A Hétfejű tündér öncélúságát magyarázva Deák-Sárosi nagyon téved, hiszen Lázár Ervin meséiben a látszólag össze nem illő társítások, a tudatosan használt játékos ambivalencia megjelenítése funkcióval bír. Ha öncélúságról beszélünk, akkor Lázár Ervin munkásságát egy platformra hozni az LMBTQ kritikájával inkább tűnik számomra öncélúnak. Szomorú, hogy a „kultúrharc” mámorában ilyen alacsony színvonalon jutottunk el irodalmi értékeink rombolásáig. Attól tartok, ha nem figyelünk, egyesek levágják a tündér hetedik fejét is, pedig a mese vége így szól: „Mert egy bolond levágta a hat fejét, csak egy maradt neki. Erre az egyre vigyázzunk hát mindannyian. Lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel”.

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tündér Lala, Dömdödöm
Az én mesémet körmölöm
Gyere haza, Mikkamakka
Aki szeret, visszakapja
Mindenkiben van valami
Szép, suttogja Vacskamati
Szegény Dzsoni, Árnika
Veszekedni kár, hiba
Dideki és Berzsián
Jónak kéne lenni ám
Erdőm négyszögletű, kerek
Elfér benne minden gyerek.

Elég volt belőled is provokátor.

"Felnőtt fejjel viszont remek olvasmánynak tartom" - mert ahogy a Meseország mindenkié meséi sem kisgyerekeknek valók, Lázár Ervin sem kisgyerekeknek való mesék. De erről írt Bagdy Emőke is, hogy nem önmagában az érzékenyítés a gond, hanem hogy olyan korcsoportot akarnak érzékenyíteni, akiknek ez nem való. Akik nem fogják érteni, jobb esetben unni, rosszabb esetben összezavartnak fogják tőle érezni magukat.

Móra Kincskereső Kisködmön-je is kötelező olvasmány volt nekünk negyedikben. Elolvastam, mert akkoriban minden betűt elolvastam, ami a közelembe került, de nem szerettem. Anyukám odavolt érte, aztán a harmincas éveimben meg is értettem, hogy miért. Ő is tanítónő volt. Mert a tanítónők ilyenek, de ez nem von le semmit Lázár Ervin zsenijéből sem. A pókokról még ma is Lázár Ervin jut az eszembe, pedig azt nem is gyerekeknek írta.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés