Kié az egyetem?

Az SZFE diákjai annyira magukénak érzik az egyetemet, hogy úgy gondolják, ők – és tanáraik – a kizárólagos jogosultak arra, hogy megmondják: ott milyen képzés folyjék, milyen szellemben. Az állami beavatkozást, beleszólást illetéktelen behatolásnak és önkénynek értelmezik. 

Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának jogszociológusa már a saját diákjaival kíván beszélgetni arról, hogy szerinte az ELTE-t is eléri majd az alapítványosítás és állami beleszólás, ezért hallgatói fórumot hirdetett, hogy úgymond előre felkészüljenek a diákok a behemót beletenyerelésére.

Felmerül bennem azonban a kérdés: miért is a diákoké és a tanároké egy állami fenntartású egyetem? Mennyire szólhat bele az a fenntartó az egyetem életébe,

Ki az egyetem éthoszának letéteményese?

Nem gondolom, hogy az állami fenntartónak az egyetemi élet és oktatás minden apró részletébe bele kellene szólnia, és ugyan végső soron igaz, hogy olyan muzsika szól, amilyet a rendelő fizet, de azért a dolog többnyire árnyaltabb.

Olyan nincs, hogy egy tulajdonosnak úgy kell biztosítania egy intézmény fenntartását, hogy egyáltalán semmibe nem szólhat bele; vagy ha beleszól, azt minden esetben jóvá kell hagyatnia az alkalmazottakkal. Ugyanebben tévednek a „távozó indexesek” is. Ha más nem, a struktúrába és a vezetők személyébe biztos, hogy van beleszólása a fenntartónak.

Az alapítványi fenntartásba adás ráadásul nem jelenti a képzési struktúra és a képzés szellemiségének megváltoztatását, a kettő összekapcsolódása az SZFE esetében teljesen esetleges, mindkettőre sort lehetne keríteni a másik nélkül is. Az alapítványi fenntartás még csak azt sem jelenti, hogy az állam odadobja a piaci erőknek az egyetemet, ugyanis épp a két szféra pozitívumait próbálja egyesíteni a negatívumaik nélkül: biztos állami finanszírozás, plusz némi piaci eredetű pénz, mínusz közbürokrácia. Az alapítványi fenntartás miatt azoknak a marxista oktatóknak is több fizetést lehet majd adni, akiknek a státusza eddig közalkalmazotti volt, és kötve voltak a közalkalmazotti bértáblához. 

Magyarán az alapítványi struktúra biztos finanszírozást és rugalmasabb működést, bérezést jelent. 

Nem értem, hogy ezen mi nem tetszik az érintetteknek. Persze tudom, a Corvinus és az SZFE kapcsán is sokan jöttek azzal, hogy az állam odadobja a piac kegyetlen erőinek az egyetemet. Ez azonban egyrészt nem igaz, másrészt furcsa, ha egy közgazdaságtudományra specializálódott egyetem fél a piac erőitől.

És itt érkeztünk el a függetlenség és függőség kérdéséhez. Aki állami beavatkozástól független egyetemet akar, az alapítson piaci alapon fenntartott egyetemet, és keressen hozzá finanszírozókat, á la Egyesült Államok. 

Ja, hogy akkor ki lesz téve a kezdeményezés a piac erőinek? Ilyenkor szoktak állami védelmet és pénzt kérni, hogy függetlenek legyenek a piactól.

Kérem, ilyen nincs, függési viszonyok mindig vannak: vagy a piactól, vagy az államtól, esetleg magánadományozóktól. 

De hogy a Corvinus, az SZFE vagy az ELTE a diákoké lenne? Ugyan már. Magukénak érzik, és kicsit az övék is – de nem csak az övék, és nem fújhatják ők a passzátszelet. 

Elvégre az ember azért megy egyetemre, mert valamit meg akar tanulni. Viszont azt az egyetem tudja, hogy mit kell megtanítani neki, tehát az a hallgatói elképzelés, hogy majd ők megmondják, kitől és mit hajlandóak tanulni, meg alternatív tanrendet csinálnak, kissé sántít. 

Mindenesetre az államilag fenntartott egyetemekhez az államot sokkal régebb óta fűzi kapocs, mint azok kurrens tanárait és diákjait. Nem kell, hogy mindent az állam határozzon meg,

Lehet persze mondani, hogy a fenntartó az állampolgárok pénzéből tartja fenn az egyetemet, de akkor az egyetem az állampolgároké, ha tetszik, a nemzeté, és megint csak nem a diákoké és tanároké. Az állampolgárokat pedig a megválasztott kormány képviseli egy képviseleti demokráciában.

Amelyik diáksereg saját egyetemet szeretne, az alapítson egyet, és szerezzen hozzá pénzt magának.