Tejút és katonaborotva

2020. július 2.

Győrffy Ákos
Tolnai Ottó nyolcvan éve, 1940. július 5-én született Magyarkanizsán.

Képtelen vagyok nem személyes szállal kezdeni ezt az írást. Amúgy sem áll közel hozzám a száraz irodalomtörténeti fejtegetések világa. Hogyan is állna, amikor főhősünk és ünnepeltünk, Tolnai Ottó költészete mindenestül az élet anyagából építkezik! Lírai univerzuma a katonaborotvától a Tejútig ível. A „semmis” – hogy egyik kedves szavával éljek – dolgok énekese Tolnai, a szó szoros értelmében mindenből képes költészetet csinálni.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Szóval a személyes szál. Közel húsz éve egy fájdalmas, rövid, de annál sűrűbb szerelem forgatta fel az életemet, s ennek a rövidke szerelemnek a kellős közepén, egy balatoni házban Tolnai Ottó Balkáni babér című verseskötete volt az egyetlen menedékem. Kevéssel azelőtt olvastam néhány versét egy folyóiratban, és azonnal tudtam, hogy ebből a költészetből nagyobb dózisra lesz szükségem. Ez az első, nagyobb dózis volt a Balkáni babér, amit aztán később újabb dózisok követtek. Számomra mégis ez a kötet a Tolnai-univerzum közepe, nyilván nem függetlenül ettől a bizonyos személyes száltól. A szerelem felfokozott, végsőkig kihegyezett lelkiállapotában Tolnai-verseket olvasni a cserépkályha tüze mellett, miközben odakint egy őszi vihar szüreteli a nyárfák leveleit, hát, azt hiszem, nem is kell többet mondanom. De túllépve a – túl nem léphető – személyes szálon mély bizonyossággal kijelenthető, hogy Tolnai Ottó költészete a huszadik századi magyar líra egyik sarokpontja, megismételhetetlen tüneménye. Nekem mindig a szabadság az, ami elsőként eszembe jut erről a költészetről.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés