A Trianon-trauma máig nem feldolgozott – Schmidt, Hatos és Szakály vitázott

2020. június 4. 21:50
Schmidt Mária, Hatos Pál és Szakály Sándor történészek vállalkoztak arra, hogy átbeszéljék azt a traumát, melyet a békediktátum aláírása okozott a magyar nemzetnek – Trianon 100. évfordulója alkalmából szervezett beszélgetést a Mandiner.

Trianon 100. évfordulója alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetést a Mandiner és a Millenáris. Három történész vállalkozott arra, hogy átbeszélje azt a traumát, amit a békediktátum aláírása okozott a magyar nemzetnek. A beszélgetés résztvevői Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója és Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Intézetének alapítója voltak.

Amíg Magyarország gyászol, a szomszédos országok ünnepelnek. Megfogalmazódik tehát a kérdés, hogy egy ilyen lélektani közegben, mi lehet a méltó ünneplése június 4.-ének.

„A tolvaj nem szereti visszaadni a rabolt holmit, és úgy tartja azt, mintha mindig az övé lett volna”

– fogalmazott Szakály Sándor. A történész szerint a megemlékezés mindannyiunknak joga, így az utódállamok részéről az volna a helyes magatartás, hogyha ezt hagynák az elcsatolt területek magyar közösségeinek. „Sajátos helyzet van, hiszen Romániát leszámítva az utódállamok már nem ugyanúgy néznek ki, mint annak idején.” Hiszen azóta még kisebb darabokra estek szét. Szakály Sándor kiemelte, semmi realitása nincs jelenleg, hogy harckocsikkal bevonulva területeket szerezzünk vissza, így az utódállamok jogai és bizonyos identitása nem sérülne, a bonyodalmat inkább az okozza, hogy valahol történelmet kell teremteni.

Schmidt Mária egyetértett, hogy minden közösségnek joga van úgy emlékezni, ahogy szeretne. „Az, hogy ez a mi számunkra tragédia volt, nem vitatott kérdés, de ez nem jelenti azt, hogy azok, akik jól jártak a mi kárunkkal, ugyanígy gondolkodjanak erről. Ezt nem szabad elvárni tőlük. És nekik sem szabad elvárniuk tőlünk, hogy az ő szemükkel lássuk ezt az egészet” – emelte ki a Terror Háza igazgatója, majd hozzátette: ő személy szerint inkább azokat érzi felelősnek, akik a diktátumot megalkották, azt a nagyhatalmi felelőtlenséget, azt a bűnös magatartást, ahogyan az egész versailles-i békerendszert megkomponálták; nem pedig azokat, akik ebből profitáltak, hiszen ők csak a dolgukat tették.

Schmidt szerint

a kultúrrasszizmus játszotta az egyik legfontosabb szerepet

abban, hogy akkor így alakultak a dolgok, amely szerinte máig nem változott. „Akkor sem tartottak egyenrangúnak minek, és most sem tartanak, úgy vélik, nekik civilizációs küldetésük van, és ennek a célnak az elérése érdekében bármit megtehetnek, oda húzhatják a határokat, ahova akarják.”

Hatos Pál szerint nem az utódállamok népeinek közvéleményére kell haragudnunk, hiszen nem gyilkosokról van szó. Abban egyetértett Schmidt Máriával, hogy a békerendszer hibás volt, és nem váltotta be azt a reményt, melyet a megalkotói hozzá fűztek. „Kiderült, hogy azok csinálták, akik már leszállóágban voltak. A franciák és az angolok. Az ugye ismeretes, hogy az amerikaiak kivonultak, nem írták alá. Egyetértek azzal, hogy valóban kultúrrasszizmus volt” – mondta Hatos Pál, aki szerint

egy olyan Közép-Európa megteremtése volt a cél, amely megakadályozza Németország helyreállítását,

és egyfajta biztonsági övezetet képez majd a bolsevista Oroszországgal szemben. „Egyik számítás sem jött be. Aztán ott volt még az önrendelkezés elve, amelynek nevében megsemmisítettek liberális, soknemzetiségű, multikulturális birodalmakat, és helyette létrehoztak kis országokat” – magyarázta a történész.

Megtörtént-e már a trauma feldolgozása a külhoniak számára?

Szakály Sándor szerint még a mostani generációnál sem történt meg a trauma feldolgozása. „Azt gondolom, meg kell erősíteni ezeket a közösségeket. Ha lenne egy nemzeti minimum itthon, és azt mondanánk, hogy ebben a kérdésben egységesen gondolkodunk, akkor szerintem óriási erőt tudnánk adni a sajnos egyre fogyatkozó magyar közösségeknek” – mondta.

Schmidt Mária úgy véli, hogy a trauma feldolgozásában az segítene, ha a külhoniak ugyanabban a bánásmódban részesülnének, mint az utódállamok többségi tagjai. A történész azonban hiányol bizonyos információkat és forrásokat a korabeli történésekkel kapcsolatban, szerinte néhol homályosan látunk, és nem tudunk szabadon beszélni a Trianon körüli kérdésekről, hiszen

a nyugati világ legitimációja még mindig azon nyugszik, hogy kik voltak a győztesek és a vesztesek

az I. és a II. világháborúban. „Nagyon sok nagyhatalmi érdek fűződik ahhoz, hogy erről ne lehessen normálisan beszélni”– állítja a Terror Háza igazgatója.

Hatos Pál pedig úgy véli, napjainkban hatványozottan nehéz feladat az utódállamokban rekedt magyaroknak vállalni magyarságukat. „Ez azt mutatja, hogy Trianon tovább él” – húzta alá. A történész szerint a gondok azonban már Trianon előtt elkezdődtek, hiszen sok helyen az elrománosodás akkor már javában folyt, ahogyan a szepességi németek is inkább szlovákra váltottak, mint magyarra.

A szlovák miniszterelnök beszéde is terítékre került a beszélgetés során. Schmidt Mária szerint Szlovákia egy erős, sikeres ország, és egy sikeres ország magabiztosabb. Ezt tükrözték a szlovák miniszterelnök szavai, ellenben a román államelnök legutóbbi megnyilvánulásával. „Ne legyen az az illúziónk, hogy azért húzták meg így a határokat a győztesek, mert nem tudtak volna jobbat, vagy nem voltak tisztában az etnikai arányokkal. Azért húzták meg így, hogy mi ne tudjunk egymással szót érteni, és mindig rájuk legyünk utalva, mint döntőbírókra” – jelentette ki.

Hatos Pál úgy véli, hogy

az, amit a szlovák miniszterelnök mondott, mindenképpen nyomot hagy,

hiszen egy rendkívül fontos gesztust tett azzal, hogy elismerte: Szlovákia történelmének egy része közös Magyarországéval. A történész szerint sok a közös érdek a két állam között, és ezekre kell koncentrálnunk.

Kölcsönös gesztusok

Szakály Sándor úgy véli, a többségi nemzetek félnek gesztusokat tenni, hiszen azt meghunyászkodásnak éreznék. Szerinte néhol még abban is akadnak hiányosságok, hogy a külhoni magyarok megtanulják az adott állam nyelvét, nem hogy ez fordítva is így legyen.

Hatos Pál ezen a ponton vitába szállt Szakállyal, szerinte

a legnagyobb ellentétek mindig is a román és a magyar politikai elitek között voltak,

és amíg a román képviselők kitűnően beszéltek magyarul, addig sem Tisza István, sem Jászi Oszkár nem beszélt románul. Kiemelte azonban, hogy Apponyi Albert kitűnően beszélt szlovákul, de ez volt a ritkább eset.

Románia, a bizonytalan?

Schmidt Mária szerint Románia bizonytalansága többek között abból ered, hogy nyomást érez Oroszország felől, másfelől pedig a román politikai elit nagyon gyenge teljesítményt nyújt, állandó kormányválságban élnek.

„Ugyanakkor a román értelmiségieknek és művészeknek elképesztő teljesítményei vannak”

– emelte ki a történész, majd hozzátette: nagy hiányosságunk, hogy még mindig csak a nyugatiak felé nyitunk kultúrában és művészetben is, és nem keressük a velünk hasonló történelmet megélt országokkal a kapcsolatot. „Kulturális tekintetben sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk Romániára, és az összes környező országra” – tette hozzá.

Szakály Sándor elmondta, a kulturális együttműködés valóban fontos lenne, de ahhoz az kell, hogy úgy mutassuk be a közös múltunkat, hogy az valóban közös volt egykor, és egyik fél se akarja kisajátítani. „Nekem az a tapasztalatom sajnos, hogy például azokat a román történészkollégákat, akik gesztusokat gyakorolnak Magyarország vagy a magyarok felé, egyszerűen kizárják a szakmából” – jegyezte meg.

Szavak és tettek

Felmerül a kérdés, vajon mikor válnak tettekké a szavak és a gesztusok. Mert hiába a szép szlovák miniszterelnöki beszéd, ha még élnek a Benes-dekrétumok, vagy még mindig gond van az igazságtalan állampolgársági-törvénnyel. „Mi vesztesek vagyunk. A dekrétumok rólunk szólnak és a nemetekről. A kancellárnak egy szavába kerülne szólni érte, de nem teszi meg, mert nem meri megtenni. Száz év eltelt, de nincs alapvető változás” – mondta Schmidt Mária.

A beszélgetés során az évforduló kapcsán előjött provokációkról is szó esett. Arra a kérdésre, hogy vajon a magyar miniszterelnöknek a történelem érettségi napján posztolt Nagy-Magyarország képe provokációnak számít-e, a történészek szinte egyöntetűen nemleges választ adtak. Hatos Pál azonban megjegyezte:

történész szemmel nézve a térképek sosem ártatlanok.

Szerinte érthető, hogy ez konfliktusokat szült, hiszen az utódállamok számára egy ilyen térképnek igenis jelentése van.

Európai Unió

Hatos Pál szerint, noha az EU pozitív hozadéka, hogy a határok megszűntek és szabadon lehet utazni, a határon túli kisebbségek jogainak kérdése mégsem oldódott meg. „Mi tízmillióan vagyunk itt, és még néhány millióan szanaszét a világban. Amikor a nagyhatalmaknak szóvá tesszük az arroganciájukat, legyünk mindig fegyelmezettek. De ez a politikusok dolga. Ez egy feladat” – mondta a történész.

Schmidt Mária szerint viszont nem csak a politikusok dolga ez. Úgy véli, 

nem jó út, hogy nem készült egyetlen film sem a történtekről,

amely közelebb tudná vinni a külföldiekhez a Trianon-kérdéskört. Szerinte eddig nem foglalkoztunk azzal, hogy miként gondolkodnak rólunk, és ez nagy hiányosság, ezen dolgozni kell még a jövőben.

Fotók: Földházi Árpád

Összesen 141 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elrabolták az országunk nagy részét, és még ők érzékenykednek egy térkép láttán?

Azt is mondta egy másik beszélgetésben, hogy a románoknak viszont kevés az önbizalmuk, gyengék, nézzük meg, hogy mit nyilatkozott a román Orbán.

A mi országunk erős és végre független. És élni is akar ezzel.

Gróf Apponyi mondta a beszédben.

A teljes beszédet érdemes meghallgatni, mert benne van mindaz ami bizonyítja a hatalmasok hatalmaskodását.
https://hirado.hu/belfold/koze..

Idézet
Apponyi Albert gróf delegációvezető szóbeli válasza a magyar békedelegációnak átadott békefeltételekre (Párizs, 1920. január 16.)

,,A többi háborút viselő nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott olyan, a nemzet létét érintő területi változtatásokat, mint azok, amelyeket nekünk akarnak megszabni.

Magyarország számára ez azt jelentené, hogy elveszíti területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól megvonják a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételeit. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva perifériáitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányának legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták: ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és rendkívüli helyzetet látva, felmerül a kérdés, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különleges szigorúságot Magyarországgal szemben?

Talán ítélethozatal lenne ez Magyarország ellen?

Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak a bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Ám legyen! De ez esetben a megtorlásnak, úgy vélem, arányban kellene állnia a bűnösség mértékével, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és már a létét is veszélyeztető feltételekkel, azt lehetne hinni, hogy az összes nemzetek közül éppen Magyarországot tekintik a legbűnösebbnek. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, mindenekelőtt úgy vélem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és csak részleges befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire, és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök. ,,

,, Akkor sem tartottak egyenrangúnak minek, és most sem tartanak, úgy vélik, nekik civilizációs küldetésük van, és ennek a célnak az elérése érdekében bármit megtehetnek, oda húzhatják a határokat, ahova akarják. ,, - mondja Schmidt Mária.

Lófüttyöt. Szó nincs küldetésről, meg civilizációról, netán kultúrharcról. Hatalmi, gazdasági, geopolitikai kérdésekről van szó. A Monarchia felszámolásáról, a ,,Divide et impera ,, elv gyakorlati alkalmazásáról.

,, Az ugye ismeretes, hogy az amerikaiak kivonultak, nem írták alá.,, - mondja Hatos Pál.

Szerintem az állítás hamis.
Az USA - párizsi nagykövete révén - aláírta a békét, de a kongresszus nem ratifikálta, mint ahogy egyetlen más, az első világháborút lezáró békeszerződést sem. Az USA minden érintett állammal külön szerződést írt alá.
A Magyarországgal kötött szerződésnek van egy passzus, amely kimondja: az Egyesült Államok nem áll jót a határváltozásokért, nem vállal velük kapcsolatban semmilyen kötelezettséget, csak a két ország közti hadiállapot megszüntetését és az amerikai-magyar viszony rendezését rögzíti.

Szerinted a Brit Birodalom úgy néz ki, mint győztes? Mi lett a világ egy negyedének birtoklásából?
Szerinted a franciák győztesnek néznek ki? Hol van a világ egy hetedét uraló francia gyarmatbirodalom?
Szerinted a Szovjetunió úgy néz ki, mint győztes?
Az amerikaiak atombunkereket kezdtek építeni maguknak puszta győzelemből.
A történelem ott hever előtted, csak meg kell ismerni.

William Faulkner: Nincs olyasmi, hogy volt. Minden van.

Ez erősen áthallásos megjegyzés volt.
Lölő gazdájára gondoltál?

Még ebből az összefoglalóból is kitűnik, hogy hármójuk közül csak Hatos Pál a korszak szaktörténésze. Schmidt Mária pedig sajnos historizál, mai jelenségeket vetít vissza száz évvel korábbra.

A háború arról szólt, hogy Németország át akarta venni az angolszászoktól a világuralmat. Mégpedig sokkal szisztematikusabban és megalapozottabban, mint száz évvel korábban Franciaország. Ehhez emberi és anyagi erőforrások szempontjából a saját birodalmi hátterének tekintette Kelet-Közép Európát, azon belül is elsősorban a másik németek által dominált regionális birodalmat, továbbá az orosz birodalomhoz tartozó nem orosz népék által lakott területeket.

A háború minden addigi mértéket meghaladóan pusztító és szörnyűséges volt és a győzteseket ez rendkívül frusztrálta, ezért a békediktátum bosszúálló lett. Meg akarták akadályozni, hogy a németek mégegyszer ilyen helyzetbe kerülhessenek. Három nemzetet, a németet az osztrákot és a magyart tekintették ellenségnek és a velük szemben álló népekből alkottak szövetséges nemzetállamokat. Ez logikus rendszer volt a maguk szempontjából.

Hogy miért mi jártunk legrosszabbul? Mert velünk szemben voltak a birodalmi kisnépek a legéhesebbek, és ők rajtunk akartak bosszút állni a korábban elszenvedett 'sérelmeikért. Nem kell ebbe ennél többet belemagyarázni, ez is éppen elég.

Lehetett volna jobb is a pozíciónk, ha már a háború alatt készülünk a vereségre és megszervezzük a védelmünket. És ha az első perctől ott ülünk a béketárgyaláson. Akkor tisztázhattuk volna a saját szerepünket, a jövőbeli politikai orientációnkat, s megvédhettük volna az etnikai határainkat, beleértve a Székelyföld egységes magyar tömbjét is. Akkor talán nem játszottak volna szerepet a határok meghúzásában a vasútvonalak, amely ma már egészen tragikusan kicsinyes dolognak látszik a szemünkben és akkor sem volt sokkal jelentősebb, hiszen új vasútvonalak építése nem lett volna olyan hatalmas erőfeszítés.

Ehelyett hazajöttek a frontról a magyar katonák és eldobálták a fegyvereiket (ami érthető, hiszen más népekkel szemben ők a háborúban teljes szívvel és energiával vettek részt és borzalmas szenvedéseken mentek keresztül), a magyar politikai élet pedig anarchiába torkollott, mert a konzervatív politikai elit nem gondolkodott alternatívákban és nem készült a háború utáni helyzetre.

És ebben bizony hatalmas felelőssége volt Tiszának, aki akkor bizonyult tehetetlennek, amikor a legnagyobb aktivitásra és önvédelemre lett volna szükség. Akárhogy nézzük ő a magyar történelem egyik legnagyobbat bukott politikusa. És sajnos az ellenfele, Károlyi is erélytelen, ráadásul tehetségtelen ember volt. A történelmi magyar elit hatalmasat bukott a legnagyobb bajban. És húszegynéhány év múlva ismét. Rettentően fáj Trianon, de min csodálkozunk és miért mutogatunk állandóan és kizárólag kifelé?

A tanulság, immár történelmi elit nélkül, az, hogy mindig az önvédelem legyen az első, hogy a szomszéd népekkel lehetőleg jóban kell lennünk, és hogy adottság ugyan számunkra a német dominancia, de legyünk résen velük és mielőbb álljunk gazdaságilag a saját lábunkra. És mindenek előtt, ne támogassunk erélytelen, önfeladó, tehetetlen és tehetségtelen politikusokat!

Te elég buta lehetsz barátom, ha eddig még nem értetted meg, hogy a nemzetközi jog az erőviszonyokat kanonizálja.

Fejtő Ferenc a manapság sokat hangoztatott "európai értékekről":

"De tudni kell, hogy Trianon, az egy szabadkőműves klikknek a műve volt, akiket a cseh és a román vezetők befolyásoltak. A szerbek nem, mert azt kiderítettem az okmányokból is, hogy a szerbek nem akartak ilyen nagy közös délszláv államot, a szerbek nagy Szerbiát akartak. Jugoszláviát, vagy ahogyan akkor nevezték, a Szerb-Horvát-Szlovén királyságot a franciák, a csehek és az angolok kényszerítették rájuk."

Forrás: Szidiropulosz: Trianon utóélete, Kairosz, é.n., interjú Fejtő Ferenc történésszel, 289.old.

Tehát Jugoszlávia 1941-45-ös, valamint az ötven évvel későbbi mészárlásos "polgárháborúi" a franciák, csehek és angolok számlájára írható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés