Joó István interjúja a Mandiner hetilapban.
Hogyan telnek a mindennapjai a rendkívüli időkben, és miként éli meg, hogy a járvány miatti veszélyhelyzet az egyházi élet rendes menetét is átírja?
Én is igyekszem a hatóságok elvárásai szerint visszavonultan élni. Természetesen a mindennapi szentmise mellett több imádság és olvasás is megadatik ezekben a napokban. De ne gondolja senki, hogy nincsenek hivatali feladatok, mert bizonyos dolgokat nem lehet halogatni, és támadnak gyorsan elintézendő ügyek is. Közben természetesen készülök a szent három nap liturgiáira, amelyeket részben vagy egészben a hívek is tudnak majd követni a tömegkommunikációs eszközökön keresztül. Mindazonáltal egészen siralmasan hat az üres templom. A szó fizikai értelmében is fájdalmas dolog hívek jelenléte nélkül ünnepelni az eucharisztiát, a szentmisét. Annak ellenére is így érzem ezt, hogy helyesen cselekedtünk, amikor a rendkívüli helyzet kihirdetése után nem sokkal fölmentettük a hívő embereket a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól… Örömmel kell megállapítani, hogy így is akadnak, akik napközben be-benéznek egy rövid imára a templomba. Mi, papok kíváncsian várjuk, milyen lesz az, amikor újra hívek jelenlétében lehet bemutatni a szentmisét. Vajon többen lesznek-e, mint eddig? S ha igen, akkor tartós lesz-e a felbuzdulás?
Fájdalmas dolog hívek jelenléte nélkül ünnepelni az eucharisztiát, a szentmisét
A magyar, mondják, szalmalángtípus.
Nem csak a magyar. New Yorkban 2001-ben, az ikertornyok összedőléséhez vezető terrortámadás után hetekig még éjszakára, takarítás végett sem lehetett bezárni a templomokat, annyian voltak ott az imádkozni vágyók. Amikor aztán elmúltak a vészterhes napok, sajnos minden visszatért a régi kerékvágásba. Én mégis reménykedem. Ami bizonyos: a nehézségek idején az emberek könnyebben ismerik fel Istenhez tartozásukat és azt, hogy rászorulunk az ő segítségére.