Metropoliszainkban nem nagyon áll meg az élet – talán csak karácsonykor; húsvétkor biztos nem. Most a járvány ránk kényszeríti a böjti csendet és visszavonulást. Habár nem ért minket háborús csapás, mint Jeruzsálemet, és a korábbi pestis- és kolerajárványokhoz sem hasonlítható, ami most történik, azért mégis: meg vagyunk ijedve.
Nem tudom, mi lesz a járvány lecsendesülése után. A gazdaság idővel bizonyosan talpra áll. A globalizációnak talán vége kicsit, enyhül, nagyobb hangsúlyt helyezünk az önellátásra, és a korlátlan utazás sem lesz annyira vonzó eszme. Talán majd jobban bízunk az egzotikus helyett a hazaiban, sőt a helyiben, amelyet ismerünk. De hogy fundamentálisan változtatnánk fogyasztói életmódunkon, azt kétlem.
Az viszont biztos: le kell számolni azzal a liberális eszménnyel, hogy a világ teljesen kiszámítható, és hogy mindenen úrrá tudunk lenni. Hogy az örök növekedés, örök prosperitás korába léptünk, ahol soha többé nem lesznek háborúk, éhínség, természeti csapások, s ha mégis vannak, akkor a kormány, az EU és az ENSZ megvéd majd minket. Egyes körökben él az a mítosz, hogy gondos számítással mindent előre lehet jelezni, egy denevérevéssel induló, kommunisták által eltitkolt járványt is, és a kormánynak kutya kötelessége tudni a veszélyről, majd pedig elintézni, hogy a járványnak egy halottja se legyen, és senki se érezze meg.