Borrell: Az Európai Bizottság célja az emberi jogok és a demokrácia védelme

2020. március 25. 16:58
A Bizottság a rendelkezésére álló eszközök széles körét fogja mozgósítani az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása és védelme érdekében – közölte az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Mivel a válsághelyzetek,  így a koronavírus-világjárvány, kihívást jelentenek az emberi jogok hatékony gyakorlása és védelme szempontjából, valamint próbára teszik demokrácia működését, az Európai Bizottság az emberi jogokra és a demokrácia védelmére vonatkozó, a 2020-2024-es időszakra szóló uniós cselekvési tervet fogadott el – közölte az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán.

Josep Borrell kijelentette, hogy az uniós bizottság a rendelkezésére álló eszközök széles körét fogja mozgósítani az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása és védelme érdekében. Az új cselekvési terv meghatározza a következő öt évre vonatkozó prioritásokat és kulcsfontosságú intézkedéseket, és kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy az Európai Unió nagyobb szerepet játsszon az emberi jogok és a demokrácia előmozdításában és védelmében az egész világon – jelentette ki.

(MTI)

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Itthon nem az "értékeket" nem az ilyen olyan "jogokat" és nem demokráciát, főleg nem a liberális demokráciát fogják számon kérni Orbánon, hanem a válság hatékony kezelését. Ezért igyekeznek itthon és külföldről keresztbe tenni neki, ezért szeretnék eszköztelenné tenni.

Tudom, hogy a járványnak szurkolsz, ha hullahegyek kellenek hozzá, azt is elfogadjátok, csak bukjon Orbán. Egyelőre ez jön le az ellenzék és csatolt részeinek, szavazóinak hozzáállásából.

Olvasd el a Népszavában szemlézett cikkeket, meg néhány kis nevenincs EU képviselő nyilatkozatait.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés