Évet értékelt az Akadémiai Dolgozók Fóruma

2020. január 25. 19:01

Írta: Jerez Julio
Gyakorlatilag minden rossz, amit a kormány az elmúlt tíz évben a kultúra és a tudomány területén csinált, ellenben a budapesti ellenzéki győzelmekkel visszatért a normalitás. Többek között ez is elhangzott az Akadémiai Dolgozók Fórumának első évfordulóján tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) egyéves évfordulóján Fodor Tamás rendező, a Stúdió K színház alapítója; Dobrovits Orsolya művészettörténész, a KKDSZ Kulturális Szakszervezet tagja; Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője; Nagy Gergely újságíró, az artportal.hu szerkesztője és Orosz Ferenc, az ADF elnöke részvételével tartottak beszélgetést. Péter László az ADF elnökségi tagjaként vállalta a vita moderációját – nem volt nehéz dolga, hiszen Mészáros Sándor egynémely kritikai megfogalmazásától eltekintve nem volt nézetkülönbség a résztvevők között arról, hogy amit a kormányzat elmúlt 10 év alatt csinált a kultúra és a tudomány területén, az minden, csak nem jó.

Péter László bevezető szavai – amiben az ADF egy évét ismertette – után rögtön jött az est első kérdése: milyen helyzetben van az autonómia a meghívottak szakterületén? Dobovits Orsolya erre úgy válaszolt:

az autonómia fontos, de ez most „nagyon csorbul”.

Szerinte nagyon sok megrázkódtatás érte a közművelődési intézményeket, egyre gyakoribb az ágazatban dolgozók kiszolgáltatottsága, valamint szégyenteljesen alacsonyak a bérek. Legfontosabb követelésük is ezzel kapcsolatos, hiszen véleményük szerint a jelenlegi bér nem jeleníti meg diplomás embereknél, hogy „milyen értéket és tudást halmoztak fel”.

Fodor Tamás azzal kezdte: érdekérvényesítés szakmai szervezeteken keresztül nem fog megtörténni, a PIM munkatársai „össze vannak demeterszilárdozva”, sőt,

a kormány terrorista hadműveletet folytat a színházak ellen, alvó ügynököket mozgósítva ebben.

Úgy vélte, ugyanazt teszi, mint ahogy Székely János Caligula helytartója című művében elhangzik: közös vallást kell adni a birodalom népeinknek. és szerinte ez áll a kultúra jelenlegi struktúrája elleni harc mögött.

Mészáros Sándor, aki később érkezvén sem késett le semmit, a kérdésre indirekt válaszként arról beszélt, hogy a lenézés, a kölcsönös megvetés kultúrája lett úrrá Magyarországon harminc év alatt, és szerinte Orbán ezt használja ki, akit „a sérelem kultúrájának lovagjaként” jellemzett. A napokkal ezelőtt átadott Térey-ösztöndíj kapcsán megjegyezte: a kiválasztás nem ősbűn, az inkább az, ahogy ami a DIA-nál történt, hogy az öregek felhúzták a fiatalok előtt a létrát; ezt használta ki Orbán, a bosszú és sérelem politikáján keresztül. De – tette hozzá –

szerinte félreértés, hogy jelenleg a gonosz birodalma van, előtte meg minden jó volt – ennyire nem fekete-fehér a helyzet.

Nagy Gergely az ADF méltatásával kezdte a mondanivalóját, szerinte példaértékű volt az, ahogyan tiltakozott, annak ellenére, hogy mi lett a történet vége. Úgy vélte, a mostani színházi törvény felébresztette a színházi szakmát, igaz, csak évekkel később, mint ahogy a kortárs képzőművészeti tér tette ezt meg. A mai helyzetet szerinte jól jellemzi, hogy az átalakítás után az állami kortárs művészeti intézmények „elvágták maguktól a világgal való párbeszédet”, és a csillogó vakolat mögött „rohadás van”.

Orosz Ferenc az ADF elnökeként egy kiáltványt olvasott fel, amiben egyrészt ismertette az ADF megszületésének körülményeit, kiváltó okait, másrészt kijelentette: a kormány nem szereti az autonóm csoportosulásokat, és az innovációs és technológiai miniszter folyamatosan megszegi a játékszabályokat. Kitért az kutatók listázására és arra is, hogy 12 éve ugyanannyit keresnek a kutatók: ez megerősíti számára azt, hogy „a kiművelt emberfők nem számítanak”. Úgy vélte, a hatalom lépései rövid távon is károsak a nemzetnek, de arra elegendők, hogy bizonyos embereket megvegyenek.

Négy színház maradhat fővárosi kezelésben?

A második körben a moderátor arról kérdezte a jelenlévőket: mennyire valós az a veszély, hogy nyílt pályázatok helyett egy monolit támogatási politika lesz, és ami homogenizáló hatással lehet az egyes területekre?

Fodor Tamás kezdte a kört, a tao kapcsán kijelentve: a színházak működési támogatásának elvétele azt jelenti, az állam nem érdekelt abban, hogy a kultúra eljusson a nézőkhöz. Nagy Gergely ennél a pontnál közbeszólt: szerinte az NKA sok döntése rossz, mert a propagandaalkotások támogatása nem a kortárs művészet része. A kortárs művészek között nagy az elvándorlás is, éppen a finanszírozás hazai viszonyai miatt – tette hozzá.

A közművelődési szektorban a forráshiány ugyanúgy jelentkezik, Dobovits Orsolya abszurd helyzetről beszélt annak kapcsán,

hogy van tagjuk, akik a kultúrát csak művelni tudja, de fogyasztani már nem – a fizetése miatt.

Úgy vélte, az is rossz, hogy projektekre sok pénz juthat, míg alapdolgokra nem – szerinte a finanszírozási kiegyensúlyozatlanság is a hatalom egyik megszorító lehetősége. Orosz Ferenc szerint az akadémiai szektorban is jelen vannak hasonló dolgok. Megemlítette az ADF nagy sikerét. azt, hogy a tématerületi kiválósági programot nem vezették be – az ugyanis azt jelentette volna, hogy a kormány „kamuintézményei” ellenében az akadémiai intézeteknek a működési költségeket is meg kellett volna pályázniuk.

Mészáros rövid válaszában az NKA és a mecenatúra kapcsán emelte ki a problémákat: szerinte a baloldali kormányok alatt a szükséges négy lábból két láb mindig hiányzott. Ezzel ellentétben Orbán sok pénzt tett bele az irodalomba, igaz, csak a vazallusainak adott, és sokaknak nem tetszik, hogy a kormány a „rohadt jobbereket" támogatja. Szerinte a mai elit nem fogja az adományozási kultúrát magáévá tenni, mert ahogy korábban, most sem mernek lépni, pedig szerinte ezt húzná ki a gödörből a könyvpiacot.

A harmadik kérdésre, miszerint milyen a vezetési kinevezési gyakorlat a szektorokban, Fodor Tamás az invesztitúra megemlítésével kezdte: szerint a színházi törvény felveti annak a kérdését, hogy kinek is a tulajdona a színház. Hiszen a törvény olyan helyzetbe kényszeríti az ellenzéki önkormányzatokat, hogy a tulajdonjogot ki kell nyilvánítaniuk, ezt pedig az fogja eredményezni,

hogy négy kőszínházat fog a főváros megtartani – köztük a Víget, a többit elviheti a kormányzat.

A továbbiakban nagyobb kockázatvállalásra van szükség , ez lényegesebb dolog a művek, felfedezések születésénél – jelentette ki. 

Nagy Gergely szerint a támogatást oda kell adnia az államnak, de nem szabad beleszólnia, hogy mi történjen benne: szerinte a politika megrendeli manapság a művészeti termékeket. Feltette a kérdést: ha ez a rendszer véget ér, akkor lesznek-e olyan emberek, akik alkalmasak lesznek az ügyek továbbvitelére. Mészáros Nagy Gergelyhez csatlakozva kijelentette: szerinte az autoriter rendszer lebutítja a rendszerben lévőket, ugyanúgy, ahogy az a '80-as években történt. Úgy vélte, kemény politikai megoldások helyett olyan együttgondolkodásra van szükség, amiben azokkal is össze kell fogni, akikkel szellemileg nem ért egyet. Dobovits Orsolya hozzászólásában a saját felelősséget említette annak kapcsán, hogy ez így történik: hiszen sokszor hallgattak, mint például akkor, amikor elvették az egyetértés jogát. Orosz Ferenc ennek kapcsán röviden csak annyit mondott: egy kézben van a működési és a projektfinanszírozás, és az általa „csókosoknak” jelzőzött emberek nulla teljesítményre kapnak sok pénzt.

Ősmagyarságkutatás mint áltudomány

Orosz Ferenc ADF-elnök úgy vélte, hogy az áltudományos, általa „baromságnak” titulált ősmagyar- és táltoskultusz kutatása terjed el a rendes tudomány helyett a finanszírozás miatt. Ezzel kapcsolatban kijelentette: ugyan az elterjedésnek van társadalmi igénye, azt azonban károsnak tartja, hogy egy szűk rétegen kívül nem különbözteti meg senki ezeket egymástól a társadalomban; és keveseket fog érdekelni, ha a kevesebb pénz miatt az „igazi tudomány” kutatói elhagyják az országot. Fodor Tamás szerint titokban írtak ki pályázatot a nagy pénzekre, olyan támogatásokra, mint a „Történelmünk dicső pillanataink” nevű témára (ennek elképzelt megvalósításával a közönségből nagy derültséget váltott ki). Utalva L. Simon László közelmúltbeli kijelentésére a III. Richárd kapcsán, miszerint tíz perc nem való oda, kijelentette:

ezek után az jön, hogy „ez a molekula nem való a másikhoz”.

Fodor szerint ezzel a Csurka által elkezdett folyamat folytatódik.

Nagy Gergely úgy folytatta: aki elfogadja a Térey-ösztöndíjat, az „bűnrészes” lehet a tao-pénzek eltüntetésében. Mészáros ellenvéleményt fogalmazott meg: szerinte „túlmoralizálják” a bűnösség kérdését, másrészt a korábban kiválasztott digitális halhatatlanok is rossz döntést jelentettek sok esetben – külön kiemelte Moldovát. Kritikát fogalmazott meg a színházak felé is:

kortárs szerzők nincsenek, ellenben sokadszorra van Csehov, II. Richárd után III. Richárd jön.

 „Unom!” – hangsúlyozta. Szerinte ez lebutítás és önelégültség, akárcsak az irodalomban, és itt is a fiatalok előtt veszik el a terepet. Úgy vélte, azért, hogy ne előjog alapú feduális viszonyok legyenek az örökös életjáradékokkal, ötévente felülvizsgálatot kellene. Kitért arra is: sok megkülönböztetés érte az MMA tagjait, de nem így kellene őket kompenzálni.

Fiatalok és összefogás – ez lehet a közös kiút a féldiktatúrából

Közel másfél óra után elérkezett a zárókérdés, ami a jövőről kérdezte meg az ötöket, a moralizálás és a szakmai tiltakozások gyenge eredményei kapcsán. Elsőként Nagy Gergely válaszolt: szerinte nem voltak hatástalanok a petíciók, a tiltakozások, ezek harminc év múlva fontos dokumentumok lesznek, de úgy érzi, közvetlenebb hatásuk is van, hiszen – utalva a Magyar Idők-cikksorozataira – a támadások alatt a kortárs színtér összezárt, kiállt a megtámadottak mellett. Végezetül arról beszélt, hogy

szerinte a normalitás visszatért a jogaiba az ellenzéki győzelmek révén,

és Budapest arcát újra ez a normalitás fogja meghatározni – utalt a Budapest Galériával való fejleményre.

Dobrovits Orsolya szerint a közhatalom bornírtságainak nem szabad teret adni. L. Simon László kulturális államtitkárként elmondott szavait idézve elmondta, vele ellentétben szeretnének egyeztetni másokkal, hogy összefogjanak, hogy ne folytassák az atomizálódás kudarcát. Mészáros Sándor utolsó megnyilatkozásában fontosnak tartotta kiemelni az igazmondás bátorságát, és a cselekvő szolidaritást egy „féldiktatúrában”, ami szerinte ahhoz kell, hogy egy-egy intézményt megvédjenek. Azt is kiemelte, hogy a kultúrát át kell adni a fiataloknak, és szerinte párbeszédet kell kialakítani a Fideszből kiábrándult értelmiségiekkel, nem vizsgáztatni őket.

Orosz Ferenc a legfontosabbnak azt tartja a jövőre nézve, hogy a kutatóhálózat együtt maradjon, hiszen „nem fog mindig” ez a kormány a hivatalában maradni, és utána majd könnyebb lesz a visszarendeződés. Fodor Tamás szerint meg kell találni a közös platformot, másfajta diszciplínák tekintetében is, és együtt kell tiltakozni – emelte ki az Országos Széchényi Könyvtár és a Természettudományi Múzeum ügyében tervezett akciókat. Szerinte a tiltakozás élményt ad a fiataloknak, amit hálózatban kell megszervezni, nem „hierarchikusan”.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A pöcsödet esetleg a bőrgyógyásznál...

Nahát, ki gondolta volna, hogy a beszédes nevű Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezete mögött komcsi matuzsálemek bújtak meg...

Tróger ballib seggnyaló tetvek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés