Valóság a vásznon

2020. január 16.
Klementisz Réka | Kéri Gáspár
Aranykeretes szalonképek, az elitről az elitnek festett művek után a 19. század második felében a valóság betört a műtermekbe, a festők érdeklődésének középpontjába az eltagadott nyomor, a szegénység került. A magyar kultúra napja alkalmából összeállításban foglalkozunk a magyar festészet forradalmi időszakával, amelynek szimbolikus kezdete – a század nagy magyar festője, Munkácsy Mihály 1844-es születése – egybeesik a Himnusz megzenésítésének évével. 
Kortársak a Munkácsy-kultusz árnyékában

Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig címmel november közepén mutatták be a Magyar Nemzeti Galéria újrarendezett Munkácsy-tárlatát, ezzel a 19. század egészét bemutató állandó kiállítótermek utolsó egysége is friss értelmezést kapott. A Munkácsy-kultusz árnyékában eddig kevés figyelmet kapó kortársakról a két kurátort, Krasznai Rékát  és Zwickl Andrást kérdeztük.


Milyen új kutatási eredmények indokolták a kiállítás újragondolását?

Krasznai Réka: A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításai az elmúlt években fokozatosan megújultak, a 19. század festészetét bemutató rész legutóbb három éve. Munkácsy művészetével évek óta foglalkozom, a doktori disszertációmat is részben róla írom, mindig derülnek ki újabb részletek. Az átrendezést mégis inkább egy új muzeológiai szemlélet áttörése indokolta. Korábban – évtizedeken át – a művészek monografikus bemutatása volt jellemző: kronologikusan, a teljesség igényével. Ez inkább az időszaki tárlatok feladata ma már. 2005-ben volt is Munkácsy-kiállítás itt, a galériában, amely minden idők második leglátogatottabb magyarországi kiállítása volt. Ebből is látszik, hogy az ő neve mágnesként vonzza az embereket. A művészek azonban nem magányos géniuszok, nemzetközi múzeumokban már nem is így jelennek meg. Egy-egy kor alkotói hatottak egymásra, fontos a magyarázatokkal ellátott viszonyrendszer, ma már ezt is meg kell mutatni.

Munkácsy a köztudatban a 19. század magyar festészetének legnagyobb alakjaként él. Trónfosztást is jelent az újrarendezés?

K. R.: Munkácsy személyéhez kétségtelenül jelentős kultusz is társul, amely már életében a szegény asztalosinasból világsztárrá vált magyar festő mítoszára épült. A múzeumok is táplálták ezt azzal, hogy művészetét a kontextusából kiragadva mutatták be. Trónfosztásról nem beszélnék, hiszen még mindig neki van a legtöbb kiállított képe a Magyar Nemzeti Galériában. A közegében, kortársai között való bemutatás talán inkább segít Munkácsy munkásságának megértéséhez, értékeléséhez. Az új elrendezéssel megpróbáljuk lehántani Munkácsy művészetéről a mesterségesen konstruált mítoszokat, ennek köszönhetően maguk a műalkotások kerülnek előtérbe.

Munkácsy festményeit önmagukban értékelve valóban megilleti őt kortársaihoz képest a kitüntetett szerep? Mennyiben járult hozzá rendkívüli sikeréhez például az, hogy egy a párizsi elitben otthonosan mozgó özvegyet vett feleségül?

K. R.: Tehetsége alapján kiérdemelt helyet foglal el. De látni kell mellette számos hasonlóan tehetséges festőt, akik nem futottak be ilyen karriert, és azt is, hogy Munkácsy sikeréhez hozzájárultak üzleti szempontok, fontos személyek is. Charles Sedelmeyer műkereskedő például tíz éven át építette a festő nemzetközi imázsát, széles közönséghez juttatta el a műveit, világsikerhez segítette. Feleségének, korábbi mecénása özvegyének, Cécile Papier-nak pedig a társadalmi rangot köszönhette, a belépőt a párizsi elitbe. Az ő hatására kezdett el a francia fővárosban kifejezetten az elit igényei szerint megrendelésre festeni – továbbra is rendkívül magas színvonalú – műalkotásokat. Sokan bírálták ezért, és a szegényeket, számkivetetteket megfestő, társadalomkritikus „igazi” Munkácsyt kérték számon. Erkölcsileg magasabb rendűnek tartották ezt az alkotói korszakát a kortársak.

Munkácsy Mihály: Tájkép fasorral, emeletes házzal (1882 körül).<br>FOTÓ: SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM – MAGYAR NEMZETI GALÉRIA

Kik kerültek most reflektorfénybe Munkácsy mellett?

K. R.: Fontos alkotó többek között Paál László a tájképfestészeti blokkban, és két Munkácsy- tanítvány, Karlovszky Bertalan és Deák-Ébner Lajos. Munkácsy nemcsak saját festményei miatt jelentős, hanem azért is, mert Párizsban köré csoportosultak a fiatal magyar tehetségek, akikre a művészet korabeli fellegvárában sztárrá lett asztalosinas mítosza ösztönzően hatott. Támogatást is nyújtott nekik ösztöndíjakkal.

Zwickl András:  Ki kell emelni egy méltatlanul keveset emlegetett, de a legnagyobbak közé sorolható kortársat, Mednyánszky Lászlót, akinek a művészetével utoljára 2003-ban ismerkedhetett meg a közönség egy neki szentelt kiállításon. Nagy múltú felvidéki nemesi család sarja volt, azonban nem élt a társadalmi státuszával járó hátszéllel, sőt tudatosan szakított az elefántcsonttoronyban élő elit életmódjával, és a szegények felé fordult. Noha akadémiai festészeti képzésben részesült, megfordult Európa nagyvárosaiban, több műtermet tartott fenn, bekapcsolódott a nemzetközi művészeti áramlatokba, és Párizsban még kiállítása is volt, béresekkel, kocsisokkal barátkozott, csavargókkal kalandozott, képeinek eladásából őket támogatta. Homoszexualitása miatt sem illeszkedett  a fennálló társadalmi rendbe. Kapcsolódott a parasztság felemelését szorgalmazó szellemi áramlatokhoz, és többek között Nietzsche hatása is felfedezhető a gondolkodásában. Tájképei rendkívül szuggesztívek, hangulatok, lelkiállapotok hordozói, kifejezői. A spanyol festőhöz, Goyához hasonlóan az emberben lakozó sötét démonokat festette meg úgy, ahogy a magyar festészetben korábban senki. Messze megelőzte a korát. Olyan technikákat is alkalmazott, amelyek csak évtizedekkel később nyertek polgárjogot a festészetben.

Egy magyar festőnő képei is szerepelnek az új kiállításon. Nákó Berta hol helyezkedik el a kortársak között?

Z. A.: Nemzetközi szinten is egyedi és rendkívüli ebben a korszakban egy női festő, hiszen nők nem járhattak akadémiára még a huszadik század elején sem. Magántanároktól tanulhattak, és ez be is határolja, hogy mely társadalmi rétegből kerülhetett ki női festő. Gróf Nákó Berta (lánykori nevén Gyertyánffy – a szerk.) erdélyi gyökerű örmény nemesi családból származik, Nagyszentmiklóson volt birtoka a férjével, és Bécsben is volt palotájuk, így a legkitűnőbb mesterektől tanulhatott. Friedrich von Amerling neves osztrák festő meg is festette a portréját. Berta szintén korából kilógó karakter: a bécsi szalonjában tartott esteken zenélt is, ahol a vendégként meghívott Liszt Ferenc elismerően nyilatkozott a tehetségéről. Nagyszentmiklóson gyakran cigányzenészekkel játszott együtt, és meg is festette őket. Képei a kiállítás kuriózumai közé tartoznak.
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés