Flaszterhistóriák

II. évfolyam 1. szám | Meta - Budapesti történetek
2020. január 2.
Nizalowski Attila
Az aszfaltbetyároktól a Rottenbiller utca bükkfa burkolatát eladó szélhámoson át Vámosi Jánosig: utainkban benne rejlik előző két évszázadunk egész történelme.

Nyáron lefotóztam Krakkóban azt a kétméternyi részt, ahol járda, úttest és gyalogátkelő találkozik a buszállomásnál. A téma érdektelennek tűnhet, ám a szemlélő jóval többet láthat itt szimpla betonnál, aszfaltnál és gránitnál. A hatféle színű és textúrájú, szépen rakott és összesimuló útburkolat ugyanis mérnök és munkás valóságos hitvallásává áll össze Szophoklész igéje szerint: „Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb. / Ő az: ki a szürke / Tengeren átkel, / A téli viharban örvénylő habokon, / S Gaiát, a magasztos istennőt, / Zaklatja a meg-megújulót / Évről évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet.”

Ember alkotta csodák persze a budapesti utakon is láthatók, csak mi úgy hívjuk őket: tócsa. Aki átteker a Tatai útról a Királyok útjára záporeső után, nyolc-tíz kisebb tavat is összeszámlálhat. A Szentendrei úton pedig, a kamion verte, emelet-magas vízoszlop tövében átélheti, hogy a Horn-foknál miféle elemekkel viaskodnak a Fa Nándorok. Nem mindig volt így. Az 1930-as években útépítőink még családias légkörben dolgozó, német gyökereiket százötven éve őrző, szorgalmas emberek voltak. A szakma alapjait három évig tanulták, majd vizsgáztak, aztán két év gyakorlat és újabb vizsga jött. Önállóan ezt követően dolgozhattak, de a céhszerű működés a mesterektől is minőséget követelt.

Az útburkolás igénye a 18. század végétől jelentkezett Európa-szerte, így a reformkortól sorra jelentek meg nálunk is az erről szóló tudományos és hírlapi írások. A Jelenkor például 1838-ban lelkendezve írt a szurokföldről, azaz a földgyantáról, remélve, hogy „ha e szép találmány hazánkban szintolly sebesen fog terjedezni, mint Parisban és Londonban szétágzott, a városiak nemcsak kényelmi és költségkimélési, hanem egészségi tekintetbűl is nagy haszonban részesülni, az utczák tisztaságára és szép egyenlő tekintetűkre nézve sokat nyerni s a tüdőnek olly káros kavics és granitpor eltávoztatni fognak”.

Az aszfaltról van szó természetesen – még naivan, kutyapiszok nélkül –, amelyről sokunk azt sem tudja, micsoda, pedig már Ninive falai is ebből készültek. Eleinte a televény alól bányászták – főképp Bihar és Krassó vármegyében –, ahol a növényi bomlás miatt szurokféle szilárd kőzet keletkezett. Napjainkban viszont a kőolajipar termeli. A lepárlással előállított bitumen a kötőanyag, amelyhez homok, kőzúzalék és mészkőliszt adalékot tesznek, hogy az aszfalt tulajdonságait beállítsák.

Meglehet, a bazalt vagy andezit csúszós volt, de strapabírónak és forradalmi célokra is kiválóan alkalmazhatónak bizonyult
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés