Ki mossa ki a ruhákat? – Avagy szociális munka a konzervatív értékek tükrében

2019. december 11. 12:23

Rácsok Balázs
Vendégszerző
Fülöp Attila  „Szociális gondoskodás – a közösségépítés első téglája” című írása gondolatok sorát indította el bennem. Kérdéseket, amelyek a karácsonyi jótékonysági dömping közepette – ha ünneprontónak is tűnhetnek, még aktuálisabbak.

„A szociális gondoskodás ott kezdődik, ahol az ember a saját világából képes kilépni és ráébred: a közösség, amelyben ő él, nem létezhet tőle függetlenül. A közösség ad neki jogokat, de elvár kötelességeket is. ....... A szociális felelősség ezért nem más, mint a közösségért vállalt bátor, aktív segítségnyújtás, így a közösségépítés legalapvetőbb, legelemibb szintje” – írja a szociális ügyekért felelős államtitkár. 

Közösségépítés, bátorság, jogok és kötelességek – újra rádöbbentem, milyen kevés időt is szánunk arra, hogy a szociális munka napi küzdelmeiben alapvető kérdéseket gondoljunk végig; hogy értékeljük, elemezzük a munkánkat. Van bátorságunk megkérdőjelezünk régi berögzült beavatkozási mintáinkat, amiknek sokszor talán nincs is köze a valósághoz, a szükségletekhez, a klienseink igényeihez? Vagy csak úgy tesszük rutinból? 

Hadd idézzem ide a szociális munka etikai kódexének két pontját: 

18. A szociális munkás tevékenységét kliense bevonásával, folyamatos részvételével kell végeznie oly módon, hogy segítse ôt az életét érintő helyzetek felismerésére, ezekben döntések meghozatalára, és a szükséges intézkedések megtételére. 
20. A kliens és a szociális munkás együttműködése olyan formális kapcsolat keretében valósul meg, amely a bizalmon, az őszinteségen és a kliens autonómiájának tiszteletben tartásán alapul. A segítő kapcsolat során törekedni kell a klienssel való egyenrangú kapcsolat kialakítására.

De elővesszük-e az etikai kódexet egy-egy szolgáltatásunk elemzésekor?

Az utóbbi időszakban az európai uniós forrásoknak is köszönhetően számtalan újszerű szolgáltatás kialakításra van lehetőség. A forrás egyik része teljes, új szolgáltatások kialakítását teszi lehetővé, még más források a meglévő szociális ellátórendszer számára teremtenek lehetőséget arra, hogy kipróbáljanak valami mást, hatékonyabbat eredményesebbet. 

Vajon végig gondoljuk-e, hogy amit teszünk, valóban egy átgondolt tudatos folyamat-e, vagy csupán egy saját értékrendszerünk, ötleteink nyomán kialakított „szolgáltatáscsomag”, melyben jól érzi magát a szociális szakember, mert azt érzi, hogy segített, hogy jót tett. De vajon tényleg jót tettünk-e? 

Egy szegregátumban egy projektnek köszönhetően a közösségi térben lehetőség nyílik arra, hogy családok bejárjanak és mossanak. Sok házban nincs víz és áram. Nagy segítség ez a településen élőknek. Nagy zsákokkal érkeznek az asszonyok. A szociális szakember már várja őket. Elveszi tőlük a szatyrokat és megbeszélik, hogy hányra jöjjenek vissza, mikor lesz kész a mosás. Amikor elmennek a tiszta ruhák mellé még egy kis élelmiszert is kapnak...

Elsőre milyen jó programnak tűnik, hiszen a segítségről szól. Ugyanakkor elmondható-e a szolgáltatásról, hogy a kliens bevonásával, az ő folyamatos részvételével történik?

Tiszteletben tartom az autonómiáját? Egyenrangú félként vagyunk benne a kapcsolatban?

Vajon mit szól hozzá az adott település közössége, hogy vannak, akik számára biztosított egy ilyen szolgáltatás, még mások nem vehetik ezt igénybe? 

A szociális munka több szintű tevékenység. Vannak helyzetek, amikor azonnali segítséget kell nyújtani, be kell avatkozni, hogy az életveszélyt elhárítsuk. Számtalan erőforrást hozzáférhetővé kell tenni a segítséget kérők számára, mert akkora a baj, hogy az adott pillanatban csak fogadó félként tud jelen lenni a segítő folyamatban. Ilyen lehet egy súlyos beteg, akinek ki kell váltani a gyógyszerét, tűzifát kell adni valaki számára, mert éjszaka mínuszok vannak, és meg fog fagyni, ha nem segítünk. A támogatott fél ilyenkor részben a segítő beavatkozásainak és a szolgáltatásainak a tárgyává válik. Az adott szolgáltatás forrásai, a szakember kompetenciái döntik el, mi is fog történni és hogyan. Ez rendben is van, amikor egy sürgős helyzetben cselekedni kell. De nem állhatunk meg ennél a szintnél és nem rekedhetünk meg ennél a beavatkozási módnál, még ha sokszor csábító is így segíteni. Az ügyfél hálás, hiszen mindig kap valamit, a segítő szeretettnek érzi magát, és az eredmény is azonnal látható. Gyógyulás, meleg az otthonokban, étel az asztalon, tiszta ruha a szekrényekben. 

De megyünk-e tovább? Előkerül-e a következő szint. Az a szint, ahol az ügyfél fejlődni, tanulni tud, ami hosszú távon is tartós eredményeket tud garantálni. Amivel olyan helyzetbe tudjuk hozni az ügyfelünket, hogy képes lesz döntéseket hozni, képes lesz meglátni a felelősségét abban a folyamatban, aminek most a pillanatnyi eredményét láthatjuk. Tud-e váltani a szociális munkás – aki felelős az általa irányított folyamatért – hogy a passzív segítségnyújtás át tudjon alakulni egy aktív segítő, fejlesztő, tanulási folyamattá?

Tényleg megfelelő ellátást nyújt-e a közösségi tér, jól reagált-e azokra a szükségletekre, amiket a településen talált?

Végiggondolják-e, hogy milyen kompetenciákat vettek ki az asszonyok kezéből azzal, hogy kimostak helyettük? Tiszteletben tartották-e az egyén autonómiáját azzal, hogy szó szerint kiterítették az otthoni szennyest. Mennyire kellett ezt az asszonyoknak szégyenként megélniük? Vajon megkérdezték-e tőlük, hogy ők hogyan szeretnék, hogy mit vállaltak volna azért, hogy ezt a szolgáltatást elérjék. Kíváncsiak voltak-e az ő elképzeléseikre a szolgáltatással kapcsolatban? Tisztában voltak-e azzal, hogy a segélyezés függő helyzetet terem? Tudták-e, hogy a feltétel nélküli adományozásban – jelen esetben az állandó élelmiszerosztásban – a klienssel nagyon nehéz, illetve lehetetlen egyenrangú kapcsolatot kialakítani?   

A szociális munka feladata, hogy egy fejlesztő folyamaton keresztül elvezessük oda az ügyfeleinket, közösségeinket, hogy az egyén képes legyen irányítani saját életét. El kell kerülnünk, hogy a segítés megakadályozza, hogy az egyén képessé váljon, és akarjon a saját életéért, döntéseiért felelősséget vállalni.  

Az Ökumenikus Segélyszervezet gyakorlatban végzett szociális munkájának konzervatív szemléletű víziója több szintű: Az első, hogy létfontosságú támogatást kell nyújtani azoknak, akik önmagukról nem tudnak gondoskodni, akik krízishelyzetben vannak. Ebben a munkában kötelező szerepet kell vállalnia az államnak az egyházi és civil szervezeteknek, valamint a közösségeknek is. 
A vízió második szintje, hogy a biztosított legyen a szociális munka tudatosan átgondolt fejlesztő folyamata, ahol jól végiggondolt szolgáltatások segítik az ügyfelet a tanulásban és fejlődésben, azokkal a célokkal összhangban, melyet az együttműködés során lefektetünk. 

A harmadik szint, „a legmagasabb lépcsőfok”, mely igazán megkülönbözteti a munkánkat a „mindenkinek, mindenből, sokat” szemléletű szervezetekétől – a társadalmi integráció érdekében végzett tevékenység. Ennek során a szociális szakembernek a szolgáltatásokon keresztül egy adott egyént, vagy családot abban kell segítenie, hogy újra aktív tagja lehessen egy adott közösségnek. Hogy a közösségben hasznosnak érezze magát, melyben ő is értéket teremthet, hozzá tud valamit adni a közösség életéhez. A közösség itt jelenthet családot, barátokat, munkahelyi és helyi közösséget.  A családjába visszatérő gyógyult szenvedélybeteg is keresi, hogyan vehet újra részt a családja életében. Ehhez el kell fogadni szabályokat, kereteket, azonosulni kell társadalmilag elfogadott szülői szerepekkel, normákkal és elvárásokkal is. Fontos, hogy ezekben a helyzetekben felvállaljuk azokat a konzervatív értékeket, ami a családot, a hagyományos erkölcsöt, a társadalmi egyensúlyok rendszerét, felelősséget, kötelezettségeket jelenti. Amennyiben ez nem történik meg, a család nem tudja betölteni azt a szerepét melyre hivatott. 

Egyéni felelősség nélkül nincs szabadság

Az egyén akkor tudja szerepét betölteni  a társadalomban, ha rendelkezik megfelelő mértékű szabadsággal. Ez megnyilvánul abban, hogy önálló döntéseket hozhat. Gyakran elfelejtjük, de a döntések meghozatala azzal is jár, hogy az egyénnek vállalnia is kell érte a felelősséget és jól meghatározhatóknak kell lennie azoknak a kötelezettségeknek is, melyet a közösség elvár tőle.

Amennyiben nem támasztunk kötelezettségeket, úgy eltűnik az egyén életéből a felelősség, és ebben az esetben értelmezhetetlenné válik a szabadsága.

A szociális munkás ebben a nemes munkában a katalizátor szerepét kell, hogy betöltse. Felelős a szolgáltatások kialakításáért. Felelős, hogy folyamatosan figyelje, monitorozza, hogy az adott szolgáltatás betölti-e célját. Sok mindent kritizálunk mostanában. Automatikussá vált hogy hibáztatjuk az alapszolgáltatásokat, folyamatosan negatív észrevételeket teszünk az ellátások minőségére, eszközrendszerekbe. Fontos a kritika, ha építő, ha tud továbblépési alternatívákat javasolni. De fontos, hogy kritikai hozzáállást gyakoroljunk szociális munkás személyiségünkkel kapcsolatban is. Megvizsgáljuk, hogy amit csinálunk, azt jól tesszük-e, hogy helyesen értelmezzük-e a szociális munkás küldetésünket. 

A segélyszervezet nem olyan rég kezdett el dolgozni egy nagyváros szegregátumában. Első lépésként kialakította annak lehetőségét, hogy ingyen lehessen mosni és fürdeni a közösségi házban. A szolgáltatás rövid időn belül nagyon népszerűvé vált. Itt akár hátra is dőlhettünk volna, hogy igen, ezt kell itt hosszú távon biztosítani.  A meglévő kapavitások kevésnek bizonyultak. Újra kellett tervezni a szolgáltatás elérést, melybe a helyi közösség is bekapcsolódott. A következő lépésben a segélyszervezet munkatársai házról házra jártak, hogy megismerjük mi az oka annak, hogy ilyen népszerű ez a program. Egyéni beszélgetések, életsorsok, családi tragédiák során értettük, értjük meg a miérteket. Felmérésre kerültek a házak állapotai is. Kiderült, hogy a családok háztartásaiban nagy számában vannak a házban mosógépek, van ahol van víz, áram, de mégis a közösségi házba járnak be mosni. 

A következő lépés megérteni, hogy miért van ez, és eljutni oda, hogy minél kevesebb családnak legyen szüksége arra, hogy a közösségi ház ezen programját igénybe vegye. Hiszen, milyen gyakran mondjuk elcsépelt mondatként azt, hogy a szociális munka azért van, hogy felszámolja önmagát.  

Tehát egy olyan szolgáltatási feltételrendszert kell kialakítanunk, ahol világossá válik a közösség számára is, hogy a segélyszervezet jelenléte azzal a céllal függ össze, hogy ők az életük minél több területén önállóvá és önellátóvá válhassanak. Egyértelművé kell tennünk hogy a közösségtől minél nagyobb részvételt várunk el abban, hogy részt vegyenek a fejlesztő folyamatainkban a munkaerőpiaci szolgáltatásokban, a gyerekfejlesztő programokban, az értékeket közvetítő szabadidős lehetőségekben.  A Segélyszervezet pedig abban vállal felelősséget, hogy  ételt, otthont, esély hármasból az együttműködéseknek köszönhetően minél többek számára az igazi, sorsfordító esély váljék elérhetővé.       

 


*A szerző szociális igazgató az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés